Microsoft Flight Simulator teszt

PC után Xbox Series konzolokra is megérkezett a Microsoft forradalmi szimulátora, a rég várt Flight Simulator pedig ezeken a gépeken sem okoz csalódást.

A felhő ereje

Ezt az összetettséget természetesen nem hagyományos módszerekkel érte el a Microsoft, illetve a fejlesztés oroszlánrészét végző francia Asobo Studio. A Microsoft Flight Simulator a világot a vállalat saját térképszolgáltatása, a Bing műholdképeiből és több forrásból beszerezett magassági adatokból építi fel. Ahogy frissülnek a műholdas adatbázisok, úgy frissül a játék világa is egyre részletesebb „textúrákkal”. Ez egészen döbbenetes, 2.5 petabyte (több, mint 2500 TB) adatot jelent, amit nyilván nem a játékkal együtt kapunk meg, hanem repülés közben a Microsoft felhőből streameljük be. A műholdképekre aztán a Blackshark vállalat új fejlesztésű mesterséges intelligenciája generál 3D-s tájat. Ahol háztetőket lát, oda épületeket húz, ahol zöldet, oda füvet és fákat, ahol vizet, oda gyönyörűen hullámzó vízfelszínt. A műholdképek, a magassági adatok és a mesterséges intelligencia által generált 3D-s objektumok együttesen döbbenetes eredményt produkálnak, tulajdonképpen megkapjuk a bolygónk térbeli, 1:1 méretarányú virtuális ikertestvérét. A világ több száz egyedi építménye és természeti alakzata pedig kézműves munkával került – és kerül folyamatosan – a játéktérre.

Erre a hihetetlen rétegre jön rá a dinamikus napszakváltozás és az időjárás, amit akár élőben, szintén az internetről vett adatokkal frissít a játék, így mindenhol olyan idő fogad bennünket, amilyen azon a helyen ténylegesen van. Vannak, akik hurrikánvadászt játszanak, és valódi viharokat keresnek fel a szimulátorban – de mind a napszak, mind pedig az időjárás a repülés bármely pontján tetszőlegesen, valós időben átállítható. Ez valóban a „felhő ereje”, az az internetalapú játék, amiről a Microsoft már annyit beszélt, és most végre tényleg értelmet nyert. Egy ennyire grandiózus játék elképzelhetetlen lenne ilyen erőforrások nélkül, nem csoda, hogy soha nem létezett hasonló. A Microsoft Flight Simulator technikai alapjai valóban forradalmiak.

Természetesen maguk a repülők is valódi fizikai törvények alapján mozognak. A szimulátor járművenként több, mint ezer ponton figyeli a légáramlást az aktuális légnyomás, hőmérséklet és szél függvényében. Nem dísznek vannak a volumetrikus felhők sem, bennük viharok alakulhatnak ki turbulenciával, villámlással, esővel, de repülhetünk akár sűrű havazásban is. A program képes arra, hogy a repülőgépek minden aspektusát visszaadja, a fedélzeti számítógéptől a robotpilótán át a műszaki meghibásodásig. Bár a benne szereplő repülőgépek minősége nem egységes, akadnak rendszerek, kapcsolók, amik nem, vagy nem megfelelően működnek, mégis elképesztő élethűséggel adják vissza a valódi repülés élményét, a gép kezelésétől kezdve a légi közlekedés fortélyaiig. Nem csoda, hogy igazi pilóták sok esetben a Flight Simulatorral tartják karban tudásukat, amikor épp nem repülnek.

Ilyen technológiai alapok és előzmények után, csaknem egy év várakozást követően értelemszerűen adott volt a kérdés, hogy mit várhatunk a konzolos változattól. A Flight Simulator egyrészt minden idők egyik leginkább erőforrás-igényes játéka – jó részt a fentieknek köszönhetően –, másrészt ez mindig is egy ízig-vérig PC-s sorozat volt, billentyűzetre és egérre optimalizált kezelőfelülettel, a hardcore szimulátor közönség számára, beépített piactérrel, amin külső fejlesztők árulják nem kevés pénzért a saját, nem mellesleg ugyancsak PC-re optimalizált kiegészítőiket, a kézzel készült repterektől az új repülőgépekig.

Microsoft Flight Simulator Xbox

Hogyan lehet egy ilyen, még a legkomolyabb számítógépeket is két vállra fektető, grandiózus szoftvert konzolokra ültetni úgy, hogy ne csak elfogadható minőségben fusson, de egy alap kontrollerrel is élvezetes és jól játszható legyen? Márpedig a konzolos játékosoknak is régi álma, hogy egy csúcsminőségű repülőgép-szimulátorral játszhassanak élethű, mégis játékosbarát és skálázható módon. A fejlesztők pedig, ha érthető kompromisszumokkal is, de valóra váltották ezt az álmot, az eredményt pedig minden Xbox Series tulajdonosnak érdemes kipróbálnia.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények