Mi az a közösségi finanszírozás?

Hogy micsoda az a közösségi finanszírozás, angolszász nevén crowdfunding? Pár szóban összefoglalva arról van szó, hogy bizonyos alkotók kitalálnak egy ötletet amelyre vagy nehezen vagy egyáltalán nem lehetne befektetőt találni, esetleg nem szeretnék, hogy egy tőkés beleszóljon a fejlesztésbe, ezért a potenciális vásárlókhoz fordulnak: elmesélik mi az, amit létre szeretnének hozni és arra kérik az embereket, hogy előre fizessenek a talán hónapok, évek múlva elkészülő produktumra. Ezzel kizárják a nagytőkés befektetőt a képletből, a projekt megalkotása során jelentkező kockázatot azok a vásárlók vállalják, akik nagyvonalúan előfinanszírozzák a készülő terméket. Ahhoz, hogy az adakozási kedvet és az összeget növeljék, a vállalkozások meghatározhatnak bizonyos célokat és jutalmakat: a célok a projekt egészére vonatkoznak és általában összeghatárok elérése után bizonyos extrák, odáig nem tervezett tartalmak bevezetését jelentik (ha az összesített adakozási kedv meghaladja a készítéshez szükséges minimumot), míg a jutalmakból (ami lehet akár korai hozzáférés az adott produktumhoz) a beleadott összeg mennyiségétől függően részesülhetnek a támogatók. Előfinanszírozásra számtalan weboldal szakosodott: a Kickstarter azért lett kiemelkedő, mert ott a lehető legkevesebbet kockáztatja a befektető. Ha a projektre az ötletgazda által kért összeg nem jön össze, a felajánló pénzét nem vonják le a számlájáról, vagyis a műfajjal járó alapvető kockázaton túl nem kell még több rizikóval számolnia. A Kickstarter mellett akad számtalan konkurencia, amely videojátékos témákat is bevállal (a legismertebb talán az Indiegogo), ezek zöme azonban azonnal célba juttatja a támogatásra szánt összeget, így az is megtörténhet, hogy bár a célkitűzést az adott gyártó nem teljesíti (vagyis nem tudja létrehozni a beharangozott produktumot) mégis hozzájut a pénzhez amelyet így arra költ, amire akar.

Videojátékos körökben a fogalom 2012-ben vált közismertté: ekkor a fejlesztőveteránokból verbuválódott Double Fine Productions (a többek között a Monkey Island sorozaton dolgozó Tim Schafer vállalata) úgy döntött, hogy a kiadók által folyton az érdeklődés hiányára való tekintettel visszadobott projektjének finanszírozását a közösségre bízza: döntsék el ők, mennyire érdekli őket a pénzemberek szerint halott műfaj feltámasztása. A hírt hamar felkapta az internetes sajtó: a 2009-ben alakított Kickstarteren valamivel több, mint hárommillió dollárt sikerült összegereblyézni a projektre, amellyel egyrészt megalapozták az akkor borzasztó anyagi helyzetben levő cég jövőjét, másrészt pedig a játékfejlesztők és a játékosok figyelmét is a crowdfungingra terelték: Schaferék után olyan legendás projektek kerültek fel a Kickstarterre, mint a Baldur's Gate lélektani folytatásának kikiáltott Pillars of Eternity, a Planscape: Torment eszmei örököse, a Torment: Tides of Numenera, vagy éppenséggel a Wing Commander készítőinek új játéka, a Star Citizen.

Mostantól a (pár) hetente jelentkező Kickstarter-figyelő rovatunkban arra vállalkozunk, hogy a legígéretesebb címeket, a számunkra érdekesnek tűnő projekteket az olvasók figyelmébe ajánljuk. A cikksorozatban egyrészt a még támogatható játékokra hívjuk fel majd a figyelmet, olyanokra, amelyeknek a finanszírozásába még nem késő beszállni, másrészt pedig már lezárult támogatási fázisban levő, érdekes projektek utóéletét is megnézzük majd.

Figyelemre méltó projektek

Jenny LeClue - A Handmade Adventure Game

Jenny LeClou, az idilli Arthurton városka közkedveltnek éppenséggel nem nevezhető, minden lében két kanál detektív lánykája élete talán legnagyobb ügyébe keveredik: gyilkosság történik, a tettes pedig minden bizonyíték szerint valószínűleg az édesanyja. A hölgy, aki idáig főképp apróbb-cseprőbb bűnügyeket fedett fel, most hirtelen rádöbben, hogy az idilli városkában senki sem az, akinek látszik, és bizony sokaknak lehetett indítéka a borzalmas tettre. Amellett, hogy Jennynek a szemünk láttára kell megtalálnia a bátorságát, meg kell ismernie az erősségeit és a gyengéit, ráadásul a saját bőrén kell megtapasztalnia a jó és a rossz közötti vékonyka különbséget.

Bár tény, hogy nem tipikus hardcore játék a Jenny LeClue, egyszerűen vonzza a tekintetet: alkotója az a Joe Russ, aki már közösségi finanszírozásból összehozott egy nagyszerű kisfilmet FATHOMS címmel, mesteri rajzstílusa pedig most sem változott. A játék ráadásul azért tűnik kifejezetten érdekesnek, mert a platformelemeket, a felfedezést, az eszközök fejlesztésének lehetőségét hihetetlen mély döntés-következményrendszerrel kívánja feldobni. Bár az animáció talán gyermetegnek tűnik, a játék kortalan lesz: a sztori írója időnként egy pipázós figura képében felbukkan majd, hogy tippekkel lásson el minket, de akár csak narrátori szerepbe is kényszeríthetjük, így a fejtörők megoldása rajtunk áll majd, vagyis az egész család számára egyaránt remek szórakozást nyújthat a végső produktum. A stílusos nem játékos karakterek a nyomozásunk végére pedig ugyan mind és mind elnyerik majd méltó jutalmukat és/vagy büntetésüket, azonban miután egy trilógia első felvonásának tervezik, valószínűleg lesznek még megoldásra váró rejtélyek Arthurtonban.

Survive the Nights

A Survive the Nights a DayZ óta elharapódzó túlélőjátékok egy újabb képviselője lesz, amelyet jelenleg egy ötfős brigád próbál megalkotni. Különlegessége abban leledzik, hogy a posztapokaliptikus világ rejtelmeit valódi túlélési szimulációra próbálják meg kihegyezni: már az éhezés is több módon befolyásolhatja a játékmenetet (éhesen kevesebb tárgyat cipelhetünk magunkkal és lassabbak vagyunk), de emellett figyelnünk kell többek között a testünk hőmérsékletére (ha a hideg éjszakát a vadonban töltjük akár ki is hűlhetünk), de az elménk épsége is rengeteget dob a latba. Aki a műfajban megszokott módon a játékokból hobbiból öl ártatlanokat (amelyre természetesen most is minden lehetőség meglesz), azon kaphatja magát, hogy látása elhomályosul, hallucinálni kezd, sőt, egy óvatlan pillanatban akár a pisztolyában levő egyetlen golyót akaratlanul is felhasználhatja, hogy véget vessen nyomorúságos életének.

A Survive the Nights világában minden egyes egyedi, kézzel megalkotott épületbe bemehetünk, sőt, életfontosságú lesz, hogy a nagyon is sokrétű tárgyalkotási rendszer segítségével amennyire csak lehet, megerősítsük a várható éjszakai hajlékunkat. A posztapokaliptikus helyszínre ugyanis nappal halálos csend borul, a sötétség eljövetelével azonban rohanó agresszív fertőzöttek százai csatangolnak a tájon emberhúsra éhesen. A játékosoknak, akik odáig egymás készleteit megszerezve próbáltak érvényesülni, össze kell fogniuk, ha nem akarnak elpusztulni. Generátorokkal reflektorokat üzemelhetnek be, tábortüzekkel rakhatják körbe ideiglenes hajlékukat, vagy csak a legelső publikus verziótól azonnal elérhető járművek valamelyikével megpróbálhatják reflektoraikat az útra irányítva túlélni az éjszakát: a fény ugyanis lassítja az életveszélyes fertőzöttek hordáit. Az Elder Scrolls sorozatból ismert fejlődési rendszerrel (amit használsz, abban ügyesebb leszel) és a fentebb leírtak összességével a projekt ugyan még mindig támogatható, valójában a résztvevő 5000 adakozónak hála már régen elérte kitűzött célját, így minden egyes plusz fontot a program csiszolására fordíthatnak.

Heti kiemelt

After Reset

Heti kiemelt témánk egy visszatérő versenyző: 2013-ban próbálkoztak meg vele először. A fejlesztőstúdió mögött nincsenek olyan hatalmas nevek, mint a hasonszőrű projekteknél szoktak lenni, a Black Cloud mégis kilencszázezer dollárt szeretett volna megkapni After Reset címet viselő régivágású szerepjátékára. A terv kudarcot vallott: a Kickstarteren a srácok első játékos stúdióként ugyan meglepően komoly összeget tudtak összekaparni (ötvenezer dollár körül sikerült támogatókat találni, ehhez jött még a paypalos kampány tizenötezer dolláros bónusza), de ez messze volt a kitűzött céltól. Azonban nem adták fel: 15 ezer rajongót szereztek Facebookon, kevesebb, mint 5 nap alatt bekerültek a Steam Greenlit programjába, majd most, több mint egy évvel az első nekifutás után szerényebb vágyakkal (harmincötezres célkitűzéssel) újra visszatértek. Bár akár gyanús is lehetne a drasztikus büdzsécsökkenés, valójában a szerényebb kitűzött összeg egy szerényebb célt szolgál: a teljes, mindent átfogó, több száz órányi szórakozást nyújtó RPG első etapja egy prológust rejt majd, amely körülbelül 10-15 órányi játékidőt rejt magában, ha pedig ez sikeres lesz érkezhetnek a folytatások.

A történet szerint a Földön a jövőben különleges idegen eredetű tárgyak (az Ereklyék) jelentek meg, amikor a planétát már gigantikus vállalatok, lenyűgöző tudományos felfedezések és túlnépesedés jellemezte. Kiderült azonban, hogy az Ereklyék valójában pusztító szándékkal kerültek a bolygóra: nukleáris tűzzel és hamuval borították be a földünk felszínét, alaposan megváltoztatva annak arculatát és szinte kiirtva a teljes életet rajta. Az emberiség azonban nem volt hajlandó tudomásul venni a pusztulást: mélyen a föld alá húzódva, a veszélytől távol földalatti metropoliszokban nem csak, hogy átvészelték a bibliai méretű katasztrófát, de lehetőségeikhez képest megőrizték a civilizációt is. 130 évvel az apokalipszis után (amelyet a köznép csak resetnek hív) a földalatti túlélők rádöbbennek, hogy a bolygó lassan kezd újra lakhatóvá válni. Amint azonban expedíciót indítanak a felszínre, arra is rá kell ébredniük, hogy nem csak ők élték túl a világégést: a poron és a hamun emberek ezrei harcoltak a zord körülményekkel és ők foggal-körömmel ragaszkodnak a saját világukhoz, amelybe nem fér bele más.

Az After Reset főleg azért érdekes projekt, mert a fejlesztők bár elsőre ambiciózus célokat tűztek ki maguk elé, nem kezdtek el duzzogni a sikertelenségen, hanem képesek voltak tanulni a hibáikból. Saját gyermeküket a Fallout 1 és 2, a Baldur's Gate, és a Planescape: Torment különleges ötvözetének szánják. Saját rendszerük (amely egyfajta ötvözete lesz a D&D-nek és a SPECIAL-nek) totálisan testre szabható játszható karaktert ígér, önálló sztorival, célokkal rendelkező társakkal és nemjátékos karakterekkel. Az apokalipszis a Falloutokkal ellentétben itt a távoli jövőben következett be, így a nukleáris tűz és hamu által felégetett világot valódi sci-fi alapokra húzzák fel, kellemes csavart víve a történetbe és a környezetbe. Kalandozásaink során (amelynek kezdetén emlékek és felszerelés nélkül térünk magunkhoz egy katonai laborban, onnantól fogva pedig tényleg azt csinálunk, amit szeretnénk) kannibálokkal, fanatikus őrültekkel és számtalan új vallás hithű követőivel is találkozhatunk majd, és csak rajtunk áll, hogy mit kezdünk ezekkel a csoportokkal. Ha a karakterünket főleg a beszédkészségre és a karizmára hegyeztük ki, gyakorlatilag bármilyen összecsapásból kidumálhatjuk magunkat, ha pedig szeretnénk, hogy a fegyvereink beszéljenek helyettünk, valós idejű, de bármikor megállítható harcokban rendezhetjük le a nézeteltéréseinket. A projekt újraélesztése mindenesetre jó ötlet volt: bár még a 30 nap felénél sem járnak, máris közel a dupláját szedték össze az eredetileg kért minimális összegnek.

Túl a nehezén

Areal

Első alkalommal nem már sikeres projektekről, hanem a közösségi finanszírozás egyik legnagyobb szégyenfoltjáról kell, hogy megemlékezzünk. A történet azzal indult, hogy az egykori S.T.A.L.K.E.R. fejlesztői úgy döntöttek, összehozzák a játékuk szellemi örökösét Areal címmel, amelyben egy nyílt, posztapokaliptikus világban kell mutánsok és más kalandorok ellen küzdeni. Lenyűgöző, élő-lélegző világ ígéretét hirdették, amelyben minden tettünknek következményei lehetnek, ahol gyönyörű grafika mellett átélhetjük mindazt amelyre még a fejlesztők eredeti játékaiban sem volt lehetőségünk. Egy szó mint száz, minden úgy indult, hogy szinte túl szépnek tűnt ahhoz, hogy igaz legyen. Persze már az elején voltak gyanús dolgok: a Kickstarteres indulás előtt a régi S.T.A.L.K.E.R-esekből álló csapatról (amelynek elméletben néhány tagja a Metro: Last Lighton is dolgozott) például kiderült, hogy nem ismerik saját előző munkáikat, a Last Light-ra például több ízben is Last Nightként utaltak. A finanszírozás indulásakor aztán elszabadult a pokol.

Az eredeti S.T.A.L.K.E.R. fejlesztői már az indulás pillanatában egy emberként jelezték, hogy ők nem dolgoznak a projekten, sőt, a készítők listáján található nevek egyike sem vett részt soha, egyetlen egy percig sem a klasszikus posztapokaliptikus lövölde fejlesztésében. Ügyvédhez fordultak, hogy rájöjjenek, mi is történik pontosan. A projekt mellé kirakott koncepciófestmények némelyikéről ráadásul kiderült, hogy a potenciális fejlesztőstúdiótól független forrásból származnak, amely cég alkalmazottjainak zöme (akiknek a fényképe megjelent a Kickstarter oldalon) valójában nem is játékfejlesztő, hanem egy orosz modellközvetítő oldalon található publikus portfólióból származó modell.

Az igazi lavina persze ezek után indult el, hiszen a potenciális támogatók megböködték egy kicsit a felszínt, IP-címeknek kezdtek el utánajárni és a támogató fórumon a nyomozás drámai fordulatot vett: kiderült, hogy a fejlesztőcég valójában egyetlen ember (legalábbis a támogatók pénzét egyetlen egy figura kapná meg), aki egyes meg nem erősített források szerint nem új a közösségi finanszírozós weboldalakon: már az Indiegogón ötvenezer dollárt akart kérni egy valódi űrállomás létrehozására, majd miután ez nem sikerült, később egy másik videojáték ötletével állt elő a Kickstarteren, amelynek létrehozásához (micsoda véletlen) szintén ötvenezer dollárt szeretett volna kérni.

Hogy mi a sztori mögött meghúzódó igazság? Nehéz eldönteni. A West Games néven alapított stúdió, amely olyan S.T.A.L.K.E.R. alkalmazottakból áll elméletben, akiket egyetlen más, hivatalos fejlesztő sem ismer, eleinte megpróbálta eltussolni az ügyet (kiküldtek a sajtónak egy szívhez szóló e-mailt, amelyet szerintük maga Vladimir Putin írt nekik arról, hogy a lányát mennyire érdekli a projekt, majd az erre érkező esetleges kétkedést törölték a fórumaikról) végül Facebookon kijelentették, hogy az őket ért támadások valójában mind és mind a gonosz, rasszista sajtótól, a konkurenciától, és az unatkozó trolloktól érkeznek. A kért támogatást végül jóval a finanszírozási idő előtt elérték, ám mielőtt hozzájuthattak volna, a Kickstarter végül felfüggesztette a projektet, az utalt összegeket pedig (különösen egy nagyobb, egyes állítások szerint húszezer dollárból álló felajánlást, amely gyanúsan a fejlesztő nevében nyilatkozó ember, vagy emberek IP-címéről érkezett) pedig visszaküldték a felajánlóknak. A West Games mindenesetre nem adja fel és más platformon, platformokon kívánja folytatni, a crowdfunding ellenzői pedig gazdagabbak lettek egy negatív példával a közösségi finanszírozás ellen.