Európai vakáció
Látványos képsorokkal indít a Forza Horizon 2. Az élőben felvett végtelen utak és festői panorámák kiváló felütésként szolgálnak a játék számára, mert ez a mellékág erről szól. Nem egyszerű versenyzést, hanem szó szerint élményeket kínál. Élményeket, amik ismerősek lehetnek innen-onnan, de soha ennyi kellemes emléket nem idézett meg egyetlen autós játék sem.
A Horizon zenés-autós fesztivál elköltözött, a helyszín ezúttal nem Colorado, de még csak nem is az amerikai kontinens. Dél-Európában járunk, Olaszország és Franciaország határvidékén. A mediterrán napsütés, a forró kisvárosi utcák és az azúr tengerpart világában. A választás nem is lehetett volna jobb, ez a terep nemcsak nagyobb, de sokkal szebb és változatosabb mint az első részé. A játéktér nem beláthatatlanul hatalmas, de miután jóval szabadabban bejárható, teljesen el lehet veszni benne. Többé nem vagyunk az utak foglyai, a legfőbb akadályokat (vastag fás szárú növények, betonfalak és építmények) leszámítva semmi nem állja az autók útját. Áttörhetők a fa kerítések, legyalulhatók a szőlő ültetvények és a bokros területek, akár még gabonaköröket is rajzolhatunk. A Horizon 2 világa egyszerre nagy, szabad és csodaszép – ilyen hatalmas, látványos panorámákat ilyen kidolgozottság mellett alighanem most láthatunk először.
A játéktér 6 régióra van felosztva. Sisteron, Nizza, Saint-Martin, San Giovanni, Montellino és Castelletto városai és környékük adja a nextgen játszóteret. Minden régióban 28 bajnokságot lehet teljesíteni, ezek hasonló módon autótípusokra vannak szétválasztva, ahogy azt a Forza Motorsport 5-ben is láttuk. Izomautók, GT, szuper- és hiperautók, off-road, rali, mindenből modern, retro, kultikus és még ki tudja milyen variációk adják a huszonnyolc szériát. Minden város környékén 28, ez összesen 168 bajnokságot jelent csaknem hétszáz versennyel.
Az egyjátékos karrier módot a fejlesztők ezúttal egy új, és őszintén szólva kissé ellentmondásos mechanikával próbáltak feldobni, ez pedig a Road Trip, magyarul talán nevezzük Kirándulásnak. A rendszer lényege, hogy minden egyes bajnokság után a mezőny felkerekedik, és átautózik egy másik város Horizon központjába, ahol a következő teljesítendő bajnokságot lehet kiválasztani. A dolog elsőre furcsa, másodikra érdekes, harmadikra pedig már frusztráló tud lenni, de csak a "Forzás" beidegződések miatt. A Horizon 2-ben ugyanis ezzel megakadályozták, hogy gépies pipálgatásba torkolljon a játék. Nem lehet egy adott helyszínen minden bajnokságot megcsinálni, hogy aztán jöjjön a következő terület. Minden egyes bajnokság után (tehát 4 versenyenként) új helyszín következik – kezdetben a fesztivál vezetője, később mi magunk jelölhetjük ki a célt, így azért megkapjuk az áhított szabadságot. 15 bajnokság megnyerése után következik a végső leszámolás, a Horizon Finálé, egy ultrahosszú verseny hegynyi fődíjjal. Ezután folytatódnak a kirándulások, az összes bajnokság teljesítése pedig száz óránál is több játékidőt jelent.
Első hallásra, sőt néhány óra játék után is feleslegesnek tűnhet ez a kötelező kirándulgatás. Csakhogy ennek a tét nélküli (pontosabban XP azért jár érte) autózgatásnak megvan a maga értelme. A játék egyéb mechanikái (a PGR sorozatból visszaköszönő Kudos rendszer, a fotós kihívások, a Drivatarok) pontos fogaskerekekként illeszkednek össze, így bár először nem vagyunk tudatában, az egyjátékos mód felépítése szándékosan ilyen. Ezzel a játékkal lehetetlen sietni, mert nem is arról szól. A Horizon 2 élményeket kínál, és a fejlesztők ezzel a húzással lazább tempóra, a játék hangulatának, világának befogadására "kényszerítik" a játékost. Nem egyszerűen kattintunk a menüben, és jön a következő verseny. Ez egy élő, lélegző nyílt világ, ami felfedezésre vár. Kár lenne menüképernyőkké degradálni, és ezt a Playground Games – kissé furcsa módon és talán ellentmondásos kötöttségek árán, de – megoldotta.
Természetesen nem csak a versenyek várják a játékosokat. Ott vannak a visszatérő Sufnikincsek (Barn Finds), az utakon várakozó Bakancslista kihívások (Bucket List), az elképesztően látványos Showcase versenyek, és a rengeteg megtalálható tábla, amik – mivel a játéktér most már szinte teljesen szabadon bejárható – sokkal ravaszabbul vannak elrejtve mint az első részben. Az utakat a Drivatarok népesítik be. Sokan vannak, állandóan felbukkannak, és mindegyikük kihívható egy gyors versenyre, van köztük aki sokkal gyorsabb autóban ül mint mi (Pro Drivatar), de ha legyőzzük, egy vagyon üti a markunkat. A Forza Motorsport 5-ből áthozott intelligens technológia egyébként nem jelentős változás, a Drivatarok inkább a megszokott de nagyon élvezetes viselkedési mintákat alkalmazzák.
Az autók irányítása, fizikája nem változott sokat az első Horizon óta. Messze áll ez a Motorsport széria hideg-rideg szimulációjától, de az árkád őrületektől is. Ésszel kell vezetni, kanyar előtt fékezni kell, érezhetőek az autók egyedi tulajdonságai, ahogy rugóznak, csúsznak. A Horizon 2-ben nemcsak fejleszteni de tuningolni is lehet a járgányokat (ez az első részből még hiányzott). A játék alap mechnaikái egyébként ugyanúgy működnek mint a Forza 5-ben. A fejlesztés, festés, fotózás, a tartalmak megosztása is.
"Félárkád" autóverseny talán még sosem volt olyan élvezetes mint itt. A fejlesztők ügyesen találták meg az egyensúlyt a jó tapadású épített utak, a hatalmas farolásokra lehetőséget biztosító földutak és a mindenféle egyéb felület (poros út, fű, homok stb.) között, mindezt szárazon és esőben. Ha leszakad az ég, a kezelés érzékenyebbé válik, de ez nem nehézség vagy hátrány, gyakran inkább csak még élvezetesebbé teszi a kanyarok bevételét. A játéknak egyetlen olyan pontja sincs, amibe ilyen téren bele lehetne kötni. Minden pillanatban fantasztikus élmény vezetni, érezni az autók zötykölődését a földes utakon, hallgatni a vizes aszfalt susogását, figyelni a rugózást... Mindehhez az Xbox One kontroller is asszisztál, ebben a játékban is remekül érezni a tapadás elvesztését a rezgő ravaszoknak köszönhetően.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
