Exoprimal beszámoló

Bár elsőre úgy tűnhet, hogy robotokat irányítva dinoszauruszokat levadászni óriási móka, a valóság sajnos ennél sokkal árnyaltabb.

Dínók krízise

A Capcom tavaly márciusban jelentette be az Exoprimal című játékot, amivel sikerült nagyon sok embert csalódottá tennie. A rajongók ugyanis hosszú évek óta várják, hogy a cég végre újra elővegye az 1993-ban indult Dino Crisis sorozatot, amely legutóbb 2003-ban kapott új részt. Az Exoprimal pedig akár lehetett is volna a franchise szellemi örököse, de elég hamar kiderült, hogy egy stílusában és hangulatában is nagyon eltérő alkotásról van szó: a dinoszauruszok adottak, de itt nem egy túlélő-horrorról beszélünk, hanem egy co-op akciójátékról, ahol robotokba bújva kell lelőnünk a csordákban ránk támadó őshüllőket. Eleinte úgy nézett ki, hogy PVP funkciót sem kapunk, végül azonban ha nem is teljes értékűen, de ez is megérkezett. Ettől függetlenül nem esett le az állunk az előzetesen látott információk alapján, de a játék végül bekerült a Game Passba, így pedig egyből izgalmasabbá is vált. Ráadásul legalább leporolhattuk a Capcom ID-nkat is, hiszen a játék a menüig sem enged el az ezzel történő bejelentkezés hiányában.


[+]

A történet szerint 2043-ban járunk, alig három évvel az emberiség sorsát megváltoztató esemény után. 2040-ben ugyanis nagy hirtelen kisebb-nagyobb átjárók nyíltak meg a semmiből a Föld minden pontján, amelyeken keresztül dinoszauruszok hordái kezdtek el özönleni. Az emberiség persze felvette a kesztyűt, és robotokkal kezdett el harcolni ellenük, a játékban mi is egy ilyet vezethetünk, miután végeztünk a szegényes karaktergenerálással. Ami ezek után vár ránk, az nagyjából borítékolható volt, elsőként az elkerülhetetlen tutorirral kell közelebbről megismerkednünk. Ez mélyrehatóan, szinte már szájbarágósan megmutatja nekünk, hogy milyen lehetőségeink vannak, hogyan kell irányítanunk a gépeket, milyen támadási és védekezési opcióink lesznek. Az Exoprimal nem kevesebb mint 10 exoruhát kínál használatra, amelyek három fő típusba vannak beosztva. Az Assaultok egyértelműen a gyors támadásokra speciálizálódnak, a Tank osztály nevéhez hűen a szívósabb, ám lassabb kategóriát képviselik, a Support pedig nagyjából a healer, vagyis a gyógyító szerepét tölti be. Utóbbi nagyon fontos a meccsekben, nagy kár, hogy ezt a játékosok többsége nem osztja, tehát viszonylag ritkán választanak támogató karaktert. Miután sikerült mindent megtanulnunk, megkapjuk a hozzáférést a Wargame menüponthoz. Mint említettük, a játék nem rendelkezik klasszikus értelembe vett egyjátékos történeti móddal, mindenkinek az 5v5 kooperatív PVE küzdelmekkel kell beérnie, amelyekből ha adott számú pályát teljesítünk, rövid átvezetők viszik tovább a sztori szálat.


[+]

Ezeken túl a meccsek után kapott file töredékek vizsgálatával tudhatunk meg a világról részleteket, ezek azonban a legtöbb esetben csak állóképek és párbeszédek sorozata egy holografikus kijelzőn. A kezdő képsorokból megtudhatjuk, hogy egy kisebb baleset miatt egy korábban lezárt szigetre zuhantunk le a szállítónkkal, azonban sikerült mindenkinek túlélnie a landolást. Hamar kiderül, hogy a három évvel korábbi katasztrófa központi helyszínére sikerült betennünk a lábunkat, ahol egy különleges mesterséges intelligencia garázdálkodik. A Leviathan névre keresztelt jóakarónk nagyon hamar úgy dönt, hogy egy téren és időn át zajló tesztelésre invitál minket, amiből a későbbi, technikai fejlesztéshez szükséges adatokat tudja kinyerni. A bökkenő csak az, hogy ezt nem csak velünk teszi meg, hanem számos más pilótával is, akik alternatív idősíkokról származnak. Ez egy remek alapötlet lenne ahhoz, hogy egy élvezetes sci-fi kaland részesei legyünk, azonban a Capcomnak nem sikerült összehoznia azt, amit vélhetőleg eredetileg tervezett. Helyette egy kapkodó, kifejezetten unalmas, roppant repetitív masszát kapunk, amely a végén tartogat kisebb-nagyobb meglepetéseket is, de tippünk szerint nagyon kevesen lesznek azok akik a végsőkig kitartanak csak azért, hogy ezeket személyesen is megtapasztalják. A korai videókból már látható volt, hogy az Exoprimalnak a gameplay lesz az erőssége, és ezt többé-kevésbé sikerült is jól prezentálnia.


[+]

Egy meccs felépítése teljesen egyszerű. Induláskor egy speciális helyszínre teleportálnak minket, ahol a ránk özönlő dínók hordáival kell végeznünk, majd haladhatunk tovább a következő ilyen placcra, ahol nagyjából ugyanez vár ránk, csak más típusú őshüllőkkel. Ez alapvetően már első olvasatra is unalmasnak hangzik, ezt minden bizonnyal a Capcom is így gondolta, ezért próbálták feldobni némi extrával a végtelen lövöldözgetést. Egyrészt több dínótípussal is találkozhatunk, időnként pedig méretesebb jószágokkal is szembekerülünk: természetesen az ikonikus T-Rex sem maradhatott ki. Másrészt arra is figyelni kell, hogy gyorsabban végezzünk a feladatunkkal, mint a másik ötfős banda. Ahogy haladunk előre, úgy nehezednek a feladatok, az utolsó arénában pedig már az is megesik, hogy nem csak a gépi ellenfelekkel kell megküzdenünk, hanem az ellenséges csapat tagjaival is. Ez a terület komplett meccseket fordíthat meg attól függően, mennyire vagyunk ügyesek és milyen segítséget kapunk, de nem szabad elmenni az mellett sem, hogy a PVP rész teljesen opcionális. Ez azt jelenti, hogy a menüben a matchmaking indításakor kiválaszthatjuk, hogy szeretnénk-e valódi felhasználók ellen harcolni végül (extra tapasztalati pont jár érte), vagy elég nekünk az, hogy őshüllőket püfölhetünk. A fentieket olvasva várhatná az egyszeri vásárló, hogy ez csak egy részlete az egész programnak, azonban el kell szomorítanunk mindenkit, a teljes végigjátszás nagy részében ez fog ismétlődni. Indítunk egy meccset, harcolunk, a végén győztest hirdet az AI, esetleg a történeti szál egy újabb részletéről is lehullik a lepel, de utána ugyanez ismétlődik számtalan alkalommal.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

  • Aliens: Dark Descent beszámoló

    A népszerű horror franchise legújabb videojátékos adaptációja bár kevés reklámot kapott, mégis az év egyik legkellemesebb meglepetését okozta számunkra.

  • Final Fantasy XVI beszámoló

    Megérkezett az ismert sorozat ideiglenesen PlayStation 5 exkluzív folytatása, amely minden eddiginél grandiózusabb csatákat és történetet ígér.

  • Redfall beszámoló

    Egy elszigetelt kisváros, vámpírok az utcán és rengeteg felfegyerzett megszállott, akik a vérszívókat szolgálják. Mi rossz történhet? Nagyjából minden, amit csak elképzelni tudunk.