2008. február közepe méltán lesz emlékezetes, na nem a kötelezően pénztárca-pusztító Valentin napról, hanem a Devil May Cry sorozat negyedik részéről. Ez a méltán híres sorozat első nextgen konzolokra készült változata. Sajnos nem volt alkalmam végig küzdeni az első három részt, így mondhatni személyes élmények és előzmények nélkül vág(hat)tam bele a történetbe.

A fiatalabb korosztályt megcélzó játék középpontjában hogy is állhatna más, mint a szerelem. A történet két főszereplője Kyrie és Nero, Dante ezúttal statiszta szerepet kapott, de a játék során természetesen az ő bőrébe is belebújhatunk, hiszen amikor Nero csapdába kerül, ugyan ki más is menthetné meg, mint ellenségének hitt barátja.

Nero kezdetben igyekszik titkolni démoni lényét Kyrie elől, mert fél, hogy a lány elhidegül tőle, ha meglátja speciális erővel rendelkező, kék színben izzó jobb alkarját, így a játék nyitó képsorozatán nyakba kötött karral láthatjuk őt. A titok akkor lepleződik le, amikor először felbukkan a színen Dante. Az operaházban zajló ceremóniát félbeszakítva látszólag lemészárolja az egyház vezetőt, akiről utólag kiderül, hogy bizony emberi vonásokkal csak látszólag rendelkezik, így kezdetét veszi a véget nem érő démonvadászat.

Tekintettel a mélyen tisztelt olvasóra, a történetből legyen elég annyi, hogy Dante és Nero rövid időn belül kiderül, hogy ugyanazon az oldalon állnak, sőt Nero a korábban ellenséges viszonyt fenntartó Credo (Kyrie bátyja) barátságát is megnyeri. Credo a főpap leghűségesebb alattvalója, viszont vezetője démoni tervéhez Kyrie-t használja fel (látszólag), ezért szembeszegül vele, így kerül Nero táborába.

A közel két tucat küldetés során minden pálya végén vár ránk egy főgonosz, őt legyőzve teljesíthetjük az adott szakaszt. Furcsa, néha már zavaró, hogy sokszor visszafelé is kell haladni, így előfordulhat, hogy azt hisszük majd, hogy eltévedtünk és rossz irányba megyünk. Érdemes az átvezető videókat alaposan megfigyelni, általában a helyes irányt sugallják.

Előre haladásunkat alapvetően egy kard és egy pisztoly segíti, melyeket fejleszthetünk természetesen, akárcsak a karddal és a bivaly erős jobb kézzel való harcrendszert. Furcsa módon női szereplőből nem sok van a játékban, ahogy megjelennek úgy el is tűnnek, gyakorlatilag csak megmutatják magukat, mindketten Dante szolgálatában állnak, azaz a Devil May Cry csapat tagjai.

A történet végén természetesen fő feladatunk Kyrie megmentése és a démoni rendszer teljes elpusztítása lesz, amelyhez nem árt majd lejegelni mindkét csuklónkat. A játék minden momentumot díjaz, így láthatjuk mennyire voltunk ügyesek egy-egy küldetés teljesítésekor. Számít az idő, a harcstílusunk, de még a megtalált powerup-ok száma is. Ezekre kaphatunk egy A-D közti értékelést betűjellel, értelemszerűen az A a legjobb, a D a leggyengébb.

A Devil May Cry 4 egy nagyszerű alkotás, ehhez kétség sem férhet. Bár az Év játéka címért nem biztos, hogy indul majd, de remek 15-20 órát tölthet el vele bárki, aki most ismerkedik a sorozattal. Zárásképpen álljon itt a prológus, azaz a játék első jelenete, amely ráhangolja az embert a történésekre. Ezzel a gyönyörű Kyrie operaénekkel kívánok minden leendő DMC4 tulajnak kellemes kikapcsolódást!

DEVIL MAY CRY 4

Grafika és játéksebesség (25): 21
Játékélmény (30): 27
Zene és hang (20): 17
Irányíthatóság / kezelés könnyűsége (15): 13
Végigjátszás ideje és azutáni extrák (10): 7

85%