Az ember nehezen kezd neki olyan témának, amiről mások minden nap órákat vitatkoznak. Az egyik ilyen téma a mostani, azaz a PC vs. konzol ügy. Akik ismernek tudják, hogy lassan 8 éve vagyok a PC-s világ rabja, gyakorlatilag minden fontosabb hardver és szoftver megfordult már a kezeim között. Talán pont emiatt vagyok az átlagnál kritikusabb, szigorúbb, ha egy termék értékeléséről van szó.

Valószínű, hogy az öregedés is szerepet játszik abban, hogy egyre silányabb minőségűnek érzem a játékokat, de tartok tőle, hogy nem ez a fő indok (fogalmazzunk inkább úgy, hogy biztos vagyok benne). Talán a 2004-es év volt a vízválasztó a szép és minőségi vs. szép, de unalmas korszak között. Régóta érzem úgy, hogy a folyamatosan fejlődő hardverekkel csak a pénzt húzzák ki a zsebemből és cserébe a játékfejlesztők egy feltextúrázott, nagy felbontású fityiszt mutatnak az arcomba.

A (most már nyugodtan mondhatjuk, hogy) tavalyi esztendő szerintem kritikán aluli volt. Rengeteg nagy nevű, várva várt játék jelent meg, a többségüket munkámból és hobbimból adódóan ki is próbáltam (esetleg végig is játszottam), de nagyon kevés címnél éreztem azt, hogy igen, az ember tényleg kap valamit a pénzéért. A játékok hosszúságáról nem beszélek, mert engem nem zavar, ha egy játék rövid, csak legyen ütős. Számomra öt név volt az, amelyek kiemelkedőnek bizonyultak: Command & Conquer 3, Portal, Call Of Duty 4, DiRT, Medal Of Honor: Airborne. Ezeknél a termékeknél úgy éreztem, hogy én igenis előre szeretnék haladni a történetben, kíváncsi vagyok mi vár rám az aktuális cselekmények után (a DiRT-nél egyszerűen a vezetés élménye és a pályák látványorgiája fogott meg). Ezzel szemben a jóval nagyobb dirr-durral beharangozott játékok többsége csalódást okozott. A negatív lista élén a Need For Speed: Pro Street, a Stranglehold és a Bioshock áll.

Öt jó játék egy évre...lássuk be ez nem túl jó arány. Ha az emberfia két hónapig elvan egy-egy programmal, akkor nem tragikus a helyzet, de vannak szabadnapok, tanítási szünetek, miegymás, amikor gyorsabban fogynak a játékok és ezt szem előtt tartva az arány igenis rossz. Próbáltam keresni az okokat, de gyakorlatilag a probléma annyira szerteágazó, hogy nem jelenthető ki konkrétan, hogy ezért vagy azért nem jók a PC-s játékok.

Ami leginkább zavart az a nagybetűs hangulat és zenei aláfestés hiánya (a legtöbb játék itt vérzett el). Ilyenkor mindig azon töprengek, hogy mitől élvezte a tömeg annak idején a Doom 3-mat, vagy mitől gerjedt mindenki a Far Cry-ra, mitől vált klasszikussá a Diablo II, ésatöbbi. A grafika biztos vagyok benne, hogy alap pillére minden játéknak, hiszen egy egészséges minimumra mindig szükség van. A mai játékok érzésem szerint túlságosan megpróbálják visszaadni a valóságot, ami persze nem sikerül, de annyira közel járnak hozzá, hogy az ember nem csak hogy beleéli magát, hanem úgy érzi, hogy fizikailag saját magával történik meg az, amit a képernyőn lát és frusztrálttá válik. Miközben a fantázia fogalmát teljesen kiirtják a játékosok fejéből, azalatt egy, a végletekig bonyolított kódhalmaz kerül az ember kezébe, lassan külön tanfolyamot vagy tantárgyat kell beiktatni PC vásárlás előtt, hogy az ember legalább el tudjon indulni a rengetegben.

Az összes probléma közül a számítógépbe beleölt és az alkatrészek árának amortizációjaként felgyülemlett pénzösszeg volt az, ami a leginkább aggasztott. Az ember még úgy is képes elkölteni fejlesztésre évi 100 ezer forintot, hogy egy darab játékot sem vásárolt (a warez él és mindig is élni fog sajnos), cserébe kap öt programot ez idő alatt, amivel nagyon kellemesen eltöltheti az időt. Sokan próbálnak a fejlődéssel direkt lemaradni és mai szemmel elavult vasat vásárolva a pár évvel ezelőtti játékokat tolni, de ehhez nagyon nagy akaraterő kell, tekintve, hogy az internetezés mindennapos elfoglaltsággá vált szinte mindenkinél, így nehéz kivárni azt a 2-3 évet, amikor olcsón juthatunk hozzá a folyó évben még csúcsnak számító dolgokhoz.

Aztán eljött egy októberi délután. Egy csésze gőzölgő tea mellett kezembe vettem papírt, ceruzát és az ember legjobb barátját, a számológépet (na nem a Start Menüből, hanem olyan igazit). Osztottam-szoroztam, játékmegjelenéseket és leírásokat böngésztem és arra az elhatározásra jutottam, hogy nekem márpedig konzolt kell vennem. Nem újdonság ez nálam, van már kettő is (GameBoy Classic, Sony PSP). Az LCD TV adott volt, így azzal nem kellett számolnom, viszont magára a gépre nem volt pénzem, így eltöprengtem, hogy mit tudnék nélkülözni a PC-mből. Drága Core 2 Duo-ból olcsóbb lett, 24"-os Dell monitorból 19"-os Samsung lett (TN panelt szigorúan mellőzve), 8800GT-ből HD 3850 lett. Hihetetlennek tűnik, de ezekkel a cserékkel nem csak egy Playstation 3 teljes ára állt elő, hanem az első két játék beszerzése is megoldható volt. Persze nagyon furcsa megszokni a nem szélesvásznú és alapjában véve kisebb méretű panelt, de egy hét alatt sikerült, a kisebb felbontás miatt a videokártya teljesítménycsökkenése sem okoz gondot, a processzor pedig tuningolva van, ahogy az lenni szokott.

Mint minden újdonságot, ezt (PS3) is alaposan körbejártam megvétele után, sőt azon kaptam magam, hogy órák óta egyetlen játékkal játszom, amit kis időre szakítok csak meg, miközben az élményfaktor valami egészen más jellegű, mint az eddigi PC-s dolgoknál. A grafika szép, de mégsem olyan, a felbontás nagy, de mégsem 1920x1200 és még lehetne sorolni a különbségeket. Ami viszont lényegi változás az az irányítás mikéntje, a nagy betűs hangulat és maga a komfortérzet, ami ezalatt az idő alatt átjárja az embert. Valahogy kényelmesebb fotelből, ágyból, egyéb ülőalkalmatosságból egy nagy képet bámulni, mint egy széken görnyedni egy látványosan kisebb képernyő előtt.

Kezdeti lelkesedésem elégedettséget váltott ki, így további címek követték a kezdeti kettőt. PC közelébe csak munka vagy másokkal való kommunikáció esetén kerültem, a játékokat gyakorlatilag teljesen mellőzöm azóta. Nem gondoltam volna 2-3 évvel ezelőtt, hogy idáig fogok süllyedni/jutni, hogy a szülőplatformomat gyakorlatilag elhagyom, hiszen ha ezt a két foglalatosságomat más módon is le tudnám bonyolítani, akkor gyakorlatilag értelmetlenné válna a számtógép használata (internetezni ugye konzolon is lehet, már amelyiken). Ennél fogva már nem tud mindennapos szinten foglalkoztatni az, hogy minek mikor és mennyivel megy le az ára, mikor mit kell eladni, hogy ne bukjak rajta sokat, stb. Jobb érzés, nem is kicsivel.

Te, kedves olvasó joggal gondolhatod, hogy a konzolokat fehérnek, a PC-t pedig feketének állítom be, de ez nem így van. A PC önmagában nem egy elveszett platform, csak meg kéne érteni a felhasználók igényét, kicsit "konzolosabb" gondolkodásmóddal hozzáállni a dolgokhoz, leülni a hardverfejlesztőkkel tárgyalni és kitalálni valamit. Mert amíg évente, másfél évente rákényszerítik a júzereket a fejlesztésre, addig folyamatosan veszíteni fognak a konzolokkal szemben. Márpedig fejleszteni muszáj, hiszen a New Game és az Exit menüpontokon kívül a Graphic Options az egyetlen, ami szerves része marad a PC-s játékoknak, amíg világ a világ...