Britannia DCCCLXXIII
Az alapok vélhetően mindenki előtt ismertek: Britannia földje a városalapítástól számítva azonnal és teljesen bejárható – akár a legmagasabb szintű területekre is elmerészkedhetünk; legalább így kénytelenek leszünk megtanulni a parrymozdulat vagy a pajzshasználat pontos működését. A térképen továbbra is ott vannak a megmászandó pontok (ezek mellett most a kikötők is teleport-pontként szolgálnak), azok körül pedig a különféle opcionális tartalmak hemzsegnek. Ezek kicsit másként működnek, mint korábban, azonban a „már nincsenek mellékküldetések!” marketing-ígéret cseppet sem igaz. A kék pöttyök ugyanis – hiába hívja őket rejtélyeknek a játék – pontosan ezek: opcionális minifeladatok. Igaz, nem jelennek meg a küldetéslistában, és emiatt a szövegre is oda kell figyelni, különben sokszor nem is tudjuk, hogy mit is kellene csinálnunk. Képzeljétek el: nincs minden a szánkba rágva egy Assassin’s Creedben!
Ezek amúgy általában meglepően békés feladatok – néha egy részeget kell kísérgetni, másszor egy nyulat kergető, Alice nevű lányt kell egy barlangból kimenteni, vagy épp egy igen fura alak három fejtörőjét kell megválaszolni. Persze van, amikor itt is szerepet kap az agresszió, mondjuk, amikor egy túl mohó vaddisznóból kell egy fontos kulcsot kinyerni, vagy amikor egy zenét betiltó papot kell eltángálni a lelkesen nekünk drukkoló civilek gyűrűjében. Kék ikon jelzi a tényleges misztikumokat, rejtélyeket is: a hatalmas kihívást jelentő legendás állatokat, a zen-módra egymásra pakolható köveket, a Steonehenge-szerű kőmonstrumokban megkeresendő rúnákat, a gombakupacokat, amelyek elfogyasztása után Eivor betépve keresi a kivezető ajtókat – de távolról ilyen kék pöttyként jelennek meg az Animus-illúzió bugjai is, amelyek különleges mászási kihívásokat adnak (ezek a Mirror’s Edge DLC-pályáit juttatták az eszembe).
A térkép fehér pöttyeit artifact gyűjtőnéven ismeri a Valhalla: ezek vagy jó magasra/mélyre elrejtett római kori maszkok, vagy valami elátkozott hely közepén rejtőző, általában csak jó sok mászás után szétlőhető fura gömbök. A sárga pöttyök kincset jeleznek: ezek lehetnek egyszerűen a felszerelésünk erősebbé tételéhez szükséges nyersanyagok, új képességeket adó kódexek, vagy új fegyverek és páncélok is. Ez utóbbiak terén sokkal szűkmarkúbb a játék – az Odyssey minden nagy ütközet után fegyverek és páncélok tucatjaival szórt meg minket, itt azonban mindenért meg kell dolgozni.
[+]
Minden korábbinál több minijáték van a programban, és bár egyik sem éri el a Gwent vagy az Arcomage szintjét, így is élvezettel ültem le melléjük. A legjobban sikerült egyértelműen az Orlog nevű kockajáték, amely az alapjait tekintve nekem a Tokió Királya nevű társast juttatta eszembe. Hat kockával kell dobni, majd, ha akarjuk, kétszer bármennyit újradobhatunk, és az így létrejött leosztás mondja meg, hogy mennyit sebzünk, vagy mennyi sérülést semlegesítünk – a speciális szélű kockákkal pedig isteni csodának nevezett extra hatásokat vásárolhatunk. E mellett van egy szavakkal vívott küzdelem is, amit egész biztosan a Monkey Islandek sértegetős szópárbaja ihletett (no meg a modern slam poetry), és ivóversenyen is részt vehetünk. Aki vevő az ilyesmire, az horgászhat is, a zsákmányt pedig a városban tudja beváltani igen hasznos jutalmakra; és ugyanez igaz a vadászzsákmányra is.
[+]
És ha már Ravensthorpe-nál tartottunk, Eivor frissen alapított városkájánál, hát erre is ki kell térni egy kicsit, még akkor is, ha a jelentősége talán elmarad attól, mint amit az ígéretek sugalltak. Az elsősorban a rablóhadjáratok során szerezhető absztrakt nyersanyagból tudunk felhúzni itt új épületeket, majd, amikor ettől szintet lép a falu, további építési helyeket kapunk. Beleszólásunk csak az építési sorrendbe van: adott helyre csak egy dolog rendelhető. Az építkezéssel válnak elérhetővé a norvégiai otthonunkban látott funkciók, mint a tetoválóműhely, a sámán (asgardi látomásokkal!), vagy épp a kovács, a vadász vagy mondjuk a lókupec. Teljesen új funkciókat igazán egyik sem hoz, inkább ide csoportosították át a korábban a városokba vagy a főmenübe tett dolgokat – például, míg az Odysseyben a hajónkat a menüből lehetett alakítani, addig itt erre a hajóépítő műhelye szolgál. Az illúziót nem kicsit rombolja, hogy „civil”, nem általunk épített házak nincsenek is a faluban.
[+]
A hajó egyébként nem egy olyan masszív tengerjáró monstrum, mint amivel az előző részekben hasíthattuk a hullámokat, hanem egy nagyobbacska csónak, tucatnyi vérszomjas viking harcossal a fedélzetén. A pici folyókkal alaposan ellátott Britanniában kellemesen gyors közlekedési eszközként szolgálnak, és a vízpartra települt városok és templomok kirablása is innen indítható. (Lakott terület környékén némi tülköléssel rablóhordánkat amúgy szárazföldről is megindíthatjuk.)
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
