Assassin’s Creed Valhalla: Wrath of the Druids DLC teszt

Dühös druidák és vérmes vikingek irtják egymást Írországban, avagy a Valhalla első kiegészítője egy új háborút mutat be.

Hirdetés

Eivor családjában mindenki ambiciózus személyiség: az ősök a norvég fjordokat uralták, a viking harcosnak testvérével együtt (?) sikerült leigáznia Anglia jelentős részét, az első DLC elején pedig az is kiderül, hogy a korábban egy szóval sem említett kuzinja, Bárid, egy szomszédos szigeten, Írországban lett koronás fő – egész pontosan Dublin királyává küzdötte fel magát. Persze a kedves rokonnak ezzel problémák egész tömege szakadt a nyakába, így aztán mi sem természetesebb, mint hogy Eivor hajóra pattan és elmegy megnézni a smaragdzöld szigetet.

Bár az első három-négy órában kifejezetten evilági kalandokban lesz részünk (Bárid szeretne bekerülni a leendő ír nagykirály, Flann Sinna bizalmasai közé, és amíg ő nyalizik, mi az ő érdekében szeleteljük a problémás arcokat), a Wrath of the Druids cím finoman szóval is árulkodó. Bár a felszínen egy országegyesítő hadjárat történetéről van szó, amelyet többek között egy elfajzott, hallucinogén mérgekkel és emberáldozatokkal is dolgozó druida szekta próbál megakadályozni, ennél sokkal érdekesebb a történet azon szintje, amely a hagyományos druidahit és a hódító kereszténység viszonyáról, küzdelméről, helycseréjéről, árulásairól szól. Bár nyilván az Assassin’s Creed játékmenete nem a tökéletes eszköz egy ilyen sokrétegű valláspolitikai jelenség bemutatására, ez így is a sorozat egyik legérdekesebb feszegetett témája lett.


[+]

A történet során megismerjük majd a természethez hű, a békéért dolgozó druidákat is, és a Children of Danu névre hallgató szektát is, akik az új, hódító vallás elleni küzdelemben tiltott eszközökhöz nyúltak. A játékmenet szintjén ez egy teljesen új ellenfél-kategória megjelenését jelenti, hiszen az ír vidék mocsaraiban és félreeső völgyeiben levő, zöld köddel szennyezett fészkekben ezekkel az agancsokkal ékeskedő alakokkal küzdhetünk meg. A hallucinogén ködben minden misztikum valóságnak tűnik, így aztán Eivor néha farkasembereknek vízionálja e druidákat, másszor pedig úgy látja, hogy tüzet vagy mérget köpnek – de amint elmúlik a köd hatása, látható, hogy ezek is szimpla emberek voltak csupán. Danu Gyermekei a játékban kiemelt szerepet kapnak, valami olyasmit, mint amit az Ősök jelentettek az alapjátékban: rejtőzködő, külön felkutatandó ellenfeleket. Szerencsére a játék az újabb és újabb bizonyítékokat nem mutatja meg, azokat nekünk kell az irattöredékek és a térkép böngészésével megkeresni.


[+]

Írország javarészt hasonló kihívásokat állít a játékos elé, mint az alapjáték Angliája, még akkor is, ha ezeket néha kicsit másként is tálalja. Akinek tehát a Valhalla nem tetszett, azt most sem fogja elvarázsolni a játék – de engem, az alapjátékkal eltöltött 80 óra után is kellemesen szórakoztatott újabb bő 20 óra erejéig. Tetszett például az az igen egyszerű gazdasági rendszer, amit a játékba építettek: a Bárid igyekezeteinek köszönhetően kereskedővárosként gazdagodó Dublin messzi földekkel van kapcsolatban, ír termékeket cserélve más nyersanyagokra – mi pedig ebben kereskedőállomások felszabadításával és fejlesztésével tudunk részt venni.


[+]

Sajnos az Angliát anno bepettyező érdekes, avagy kajla mellékküldetésből nem sok van Írországban, helyettük a randomgenerált királyi feladatok próbálnak szórakoztatni – vajmi kevés sikerrel. Ezek mind egy-egy félreeső banditatábor vagy druidafészek feldúlását írják elő valami opcionális szigorítással (például, hogy ne sérüljünk meg, vagy csak lesből ölve) a nagyobb jutalomért, de amikor a rendszer egy napon belül harmadszorra is ugyanoda küld, az elég illúzióromboló. Ezért legalább részben kárpótol az, hogy Írország csodálatosan néz ki az Anvil motor által megjelenítve: a zöld minden árnyalatában irizáló ország sokszor elképesztően vonzó, de az ősi romokkal megszórt hegycsúcsok, a sötét, dögletes ködben úszó lápok más képet mutatnak.


[+]

Biztos mindenkinek saját véleménye van arról, hogy ez jódolog e, avagy sem, mindenesetre a Wrath of the Druids nem tartalmaz modern sztorielemeket, és lényegében semmiben nem viszi előre az orgyilkosok és templomosok háborújának legendáját sem. Még Eivor története szempontjából sem feltétlenül fontos, hiszen lényegében mindent csak azért teszünk, hogy rokonunk sorsát javítsuk. Ezt mutatja az is, hogy a DLC az alapjáték gyűrése közben már igen hamar, az 55-ös erőszint elérésétől rendelkezésre áll – bár persze aki maximumra tápolva érkezik, annak felszintezett ellenfelek járnak. (Ettől függetlenül úgy éreztem, hogy kisebb a kihívás a kiegészítő, mint az alapjáték vége.)

A Wrath of the Druids inkább érdekes, mintsem kifejezetten jó kiegészítő lett – vagy pontosabban az alapjáték játékmenetét nem tudja úgy remixelni vagy feldobni, hogy karakteresen más élményt nyújtson. Bár Ciara, Azar és a többi új karakter érdekesebb, mint az alapjáték nem egy figurája, és a rengeteg új páncél és fegyver összegyűjtése is lefoglalja majd az ilyesmire fogékony játékosokat, a DLC-t egy kicsit így is céltalannak érzem. Persze ezzel szemben ott áll, hogy rendkívül igényes is, legyen szó Írország gyönyörű megvalósításáról, néhány igen szép karakterpillanatról, vagy éppen a természet erőit kihasználó druidák elleni harcról, mindent a lehető legjobb minőségben kapunk meg. Ha még nem utál rá a jelenlegi Assassin’s Creed-receptre, ezt is kedvelni fogod!

A Wrath of the Druids elérhető minden platformon, amire az alapjáték megjelent: PC, PlayStation 4, PlayStation 5, Stadia, Xbox One, Xbox Series S és X.

Pro:

  • Igen érdekes a sztori vallásháborús vetülete;
  • Néhány szokatlanul kidolgozott és érdekes karakter;
  • Kicsit talán egyszerű, de így is élvezetes gazdasági rész;
  • Néhány nagyszerű csata a gonosz druidák ellen.

Kontra:

  • Eivor számára ez csak egy mellékes történet;
  • Feltápolt karakterek számára talán túl könnyű.

70

Grath

Előzmények