Hirdetés

Assassin’s Creed Valhalla teszt

Újra november, újra Assassin’s Creed – a sorozat ezúttal a kilencedik századi Britanniába látogat, és hatalmas változásokat ígér. Lássuk, mi lett ebből valóság!

Hirdetés

Kard és balta

Az efféle rablások, illetve a sztoriban többször is jelentkező várostromok az Odyssey nagyobb seregeket megmozgató, de meglehetősen primitív csatáinak továbbfejlesztései. A teendőink nem feltétlenül térnek el nagyon, de a körítés sokkal igényesebb és intenzívebb lett. A rablások során a társak lelkesen gyújtogatnak, és maguktól is nekiállnak levadászni a védőket – bár a munka oroszlánrésze azért a mi nyakunkba szakad. Az ostromok során a faltörő kosokat kell megvédeni (vagy akár be is állhatunk a kezelők közé), ami a szimpla harc mellett jelentheti az égő olajat loccsantó kondérok, vagy a nagy balliszták kiiktatását is – de az is megoldás, hogy átmászunk a falon, és szimplán letörjük a reteszt a kapuról. Sajnos a nagyobb ütközetek során a mesterséges intelligencia hajlamos az összeomlásra: mozdulatlanul álldogáló, avagy ide-oda rohangászó társak és ellenfelek is bőven akadnak. Érdekes, hogy hiába vezetünk vérszomjas hordát a pohos papok kifosztására, a civilek gyilkolása ezúttal tilos: három halott után az Animus azonnal game overt hirdet – a finomkodó Odysseyben ezzel pont nem volt gond.A történet amúgy meglepően kevés hangsúlyt helyez a Britanniában ekkor már uralkodónak mondható katolicizmus, illetve a viking vallás találkozásából fakadó konfliktusra; a minduntalan feltűnő papok ügyet sem vetnek rá, hogy öt perce még apácák otthonát fosztottuk ki.

Számomra a leginkább örömteli változás az előző részhez képest mindenképpen a brutális szintezés megszüntetése volt. Bár az egyes régióknak itt is van egy általános nehézségi foka, ezek nem fejlődnek velünk együtt a végtelenségig. A Odyssey végén már az indulófaluban is 90. szintű csirkék támadtak az emberre, itt azért nem ennyire rossz a helyzet. Valamennyit itt is erősödnek persze az ellenfelek, de azért bőven érezni, ahogy fejlődünk – ráadásul, ahogy korábban utaltam rá, az adrenalinból előhozható speciális mozdulatok sem annyira halálosak, mint korábban (ráadásul sokkal kevesebbet lehet bevetni egy csatában ezekből). Igaz, a fő ellenfelek ellen így is a megidézhető farkas volt a legfőbb eszközöm, de még ez sem jelentett garantált győzelmet. A kiemelt bestiák ugyanis ezúttal tényleg komoly fenyegetést jelentenek, legyen szó a legendás állatokról, a ránk vadászó vallási őrültekről (lásd: az Odyssey zsoldosai) vagy épp az Eivort hallucinogénekkel elkábító boszorkányokról.


[+]

Mivel a legtöbben vélhetően az előző részhez fogják mérni a Valhallát, röviden kitérek egyéb fontos eltérésekre: itt például sokkal kevésbé agresszívek az őrök. Még riadó alatt is el lehet bújni előlük, és ha hamar levágunk valakit, nem szakad a nyakunkba illogikus módon az egész bázis. Igaz, ilyen jól őrzött területekből sokkal kevesebb is van, nincs minden völgyben három banditatábor meg katonai telep meg testőrökkel őriztetett víkendház. Ha csuklyát és köpenyt öltünk, az őrök távolról nem is fújnak riadót – így még a jól őrzött ellenséges városokban sem kell minden alkalommal totális háborút vívni – és a körözési rendszert is megszüntették. Hollónk is másként működik, az ellenfelek bejelölésére például nem is alkalmas (azt a pulzáló assassin-nézet teszi meg magunk körül), de amikor valakit keresünk, ő mutatja meg a pontosabb tartózkodási helyét.


[+]

A fejlődés is átalakult: a szintlépés itt mindig 5000 XP-be kerül, és mindig két skillpont az eredménye – amit egy irdatlanul nagy, a Final Fantasy X-et idéző képességfán válthatunk be passzív bónuszokra, illetve extrább képességekre. A három harcmodor (lopakodás, közelharc, íjászkodás) különválasztása ugyan megmaradt e rendszerben is, de nem válnak szét olyan élesen, mint korábban. Az Origins után most megint használhatók a pajzsot, és visszatértek a legutóbb a Unityben látott „szociális lopakodások” is: egy padra leülve, vagy egy csapat szerzetes közé vegyülve megint el lehet kerülni a figyelmet. Sőt, a háztetőkön kergethető levelek is újra az Assassin’s Creed részét képezik, amelyre, azt hiszem, a negyedik rész óta nem volt példa.

Noha a játék eseményeire spoiler-veszély miatt nem akarok különösebben kitérni (bár a fordulatok legtöbbje messziről látható, ezt akkor is fedezzétek fel ti!), a sorozat állandó, és általában nem különösebben kedvelt elemére ki kell térni: a modern szálra. Ez a rész igen sokáig igencsak el volt hanyagolva, de az Odyssey epizód utolsó letölthető tartalma, az Atlantiszról szóló fejezetelég durván megkavarta az eseményeket ezen a téren is. Aki nem kedveli a sorozat ezen elemét, az örülhet: egy röpke másfél perces jelenet van a játék elején, és ezt követően kötelező jelleggel a végjátékig nem is fogjuk látni Laylát, a játék tényleges főszereplőjét. Igaz, ott aztán megint nincs hiány a sorsfordító eseményekből, de azt hiszem ezt a széria minden rajongója elfogadta már.

Az Assassin’s Creed Valhalla nem hozott radikális változásokat a sorozatba, viszont a részletek terén szinte mindent átalakított kicsit. Ez néha nem sokat tesz hozzá az általános élményhez, de az összhatás így is javult – és mondom ezt úgy, hogy idén, a két előző rész bepótlásának köszönhetően már csaknem 200 órányi Assassin’s Creed volt a hátam mögött, mikor belevágtam a viking történetbe. Fásultság helyett azonban élveztem a játékot – kifejezetten emlékezetes volt a vinlandi kirándulás, nagyon tetszett az, hogy a fősztori négy-öt órás kalandokból áll (a már meglevő királyságokkal kell szövetséget kötni), és a hegyek túltengésének hiánya miatt a közlekedés sem olyan idegesítő, mint korábban. A világ tele van rejtett dolgokkal, és mivel nincs minden részletesen megmagyarázva, végre megint jó érzés felfedezni. Félreértés ne essék, egy újabb nagy átalakítás ráférne a szériára, de 62 óra után úgy álltam fel a pörgő stáblista mellől, hogy holnap is lesz még kedvem visszamenni Britanniába.

Az Assassin’s Creed Valhalla PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra holnap, november 10-én jelenik meg.

Pro:

  • Sokkal „földhözragadtabb” világ és játékmenet;
  • élmény felfedezni Britanniát és rejtélyeit;
  • Nem szinteződik hozzánk a világ.

Kontra:

  • Az AI nem kezeli jól a nagy csatákat;
  • Túl sok tologatós és falrobbantós puzzle
  • Elég sok bug.

85

Grath

Azóta történt

Előzmények