Döntések és harc
Játékmenet tekintetében az Assassin’s Creed Odyssey immár tényleg a nagy RPG-ket mímeli, felvett egy csomó olyan réteget és mechanikát, amik ennek a műfajnak az alappilléreit jelentik. A küldetések most már nem kötött párbeszédekből állnak, sok helyen rákérdezhetünk a részletekre, és válaszainktól függően a mellékszereplők másképp reagálnak, vagy épp az egész misszió másképp zajlik. A nagybetűs Választás a játék felvezető kampányának egyik hangsúlyos eleme volt, de azért nem kell óriási dolgokra gondolni: egy-két esetet leszámítva döntéseink nem befolyásolják a későbbi eseményeket, sőt sokszor csak annyit érzékelünk az egészből, hogy jóval a feladat végezte után valaki megemlíti, hogy ja, igen, ott és ott ez meg ez történt. Ha másképp döntünk, más történt volna, de ez akkor minket már nem érint. Úgyhogy választás van, de se a karakterünkre, se ellenfeleinkre, se a történetre nincs lényeges hatása.
Átalakult a harcrendszer is. Kezdésnek mindjárt eltűnt a pajzs, ami biztos tudatos döntés volt, viszont mivel spártai-görög konfliktusról van szó, ez nem igazán logikus. Az külön mókás például, amikor a harcmezőn kaszabolva látjuk, hogy mindenki pajzzsal és karddal küzd, kivéve bennünket. Ennek más hatása is van: nincs többé klasszikus védekezés, helyette az elhárítás (parry) jelent meg, ami megfelelő időzítés esetén semlegesíti az ellenfél védelmét. A harcrendszer mindezek miatt jóval gyorsabbá és „kaszabolósabbá” vált, cserébe viszont több ellenféllel kell elbánni. Nem ritka, hogy akár öten-hatan is nekünk rontanak egyszerre, ráadásul mivel a küldetések többsége a karakter szintjéhez skálázódik, a kihívás is nagyobb, mint korábban. Az Odyssey, ha közvetlen harcra kerül sor, jóval nehezebb játék, mint elődje.
Persze nem csak harcolni kell, lehet lopakodva ölni is, ami továbbra is az újhullámos AC játékok legjobban működő része. Egyszerűen megunhatatlan élmény sasunk szemével feltérképezni egy erődítményt, kifigyelni az őrök mozgását, és egyenként leszedni őket. Az Odyssey főhősei ehhez nem rejtett pengét, hanem Leonidász lándzsájának hegyét használják, de a funkciója ugyanaz. Mind a közvetlen harchoz, mind a lopakodáshoz megnyithatók (és fejleszthetők) új képességek, melyeket összesen 8 gyorsgombra oszthatunk szét. A több aktív skill miatt a karakterfejlesztés is változott, érdekes és hatékony mozdulatokat hozhatunk be, amik a vadászat, a harc és az orvgyilkolás mesterségét teszik kifinomultabbá.
Hogy maga a harc végül előnyére változott-e, az már véleményes dolog. Szerintem jobb lett volna meghagyni a pajzsot, egyrészt a történelmi hűség, másrészt a taktikusabb rendszer kedvéért. Az ellenséget, de még a világban lépten-nyomon ránk támadó vadállatokat is jóval nehezebb így a másvilágra küldeni, és nagyon gyakran válik az egész egy kaotikus kaszabolássá, ami sem érzésre, sem látványra nem a legjobb. Ugyanakkor sok olyan képességet, és a karakterünk fejlesztéséhez olyan szabadságot kapunk, amit korábban nem, így mindenki többé-kevésbé az ízléséhez igazíthatja a játékmenet ezen részét. A legjobban mégis akkor járunk, ha a klasszikus, lopakodós utat követjük.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
