Hirdetés
Új hozzászólás Aktív témák
-
Noddy
senior tag
válasz csaba54 #9406 üzenetére
Talán nem mondok neked újat azzal, hogy nem minden magát hívőnek mondó ember Istennek, Jézusnak elkötelezett hívő ember, hanem vagy családi beidegződés, vagy érdeket lát benne, vagy csak ott nem érzi magát egyedül stb.
A másik dolog, hogy mint pl Horka1-nél is, hogy ha ő valamit nem ért meg vagy butaságnak tart akkor az butaság és el kell felejteni. Mindenféle teológiai felkészültség nélkül osztja a szerinte való igazságot. Voltak/vannak itt a fórumon olyan ateisták, taoisták, stb akik normálisan érvelnek beszélgetnek, nem a lekezelés az első reakció.
Istent nem csak az embereken keresztűl ismerheted meg, hanem az ő kinyilatkoztatásán keresztűl a Biblián keresztűl is, ha eddig nem nagyon olvastad akkor ajánlom a Márk evangéliumát. Az egyik legrövidebb könyv, ami Péter apostól igehírdetései alapján készült, aki ott volt Jézus mellett. Olvasmányos, nem túl hosszú és megismerheted belőle Isten. Jézust.
A gyerekkori tapasztalatodra csak azt tudom mondani, hogy teljesen szokványos kérdéseid voltak, mint minden gyereknek. Ők ilyeneket kérdeznek, egy normális hitoktató ezekre fel van készülve és megadja rá a válaszokat, szomorú, hogy elküldött téged ahelyett, hogy válaszolt volna. Én annak idején az ilyen kérdéseimre megkaptam a választ.
Ha van kérdésed akkor próbálok válaszolni. Bár néha elszabadulnak az indulatok a fórumon és hirtelen születik 100 hozzászólás akkor nem biztos hogy tudom követni a csapongó gondolatmenetek fonalát.
Jesus my savior, not my religion. - Jéghegy nem talál ibolyát.
Új hozzászólás Aktív témák
- iPhone topik
- Elemlámpa, zseblámpa
- Renault, Dacia topik
- Autós topik
- Apple iPhone 15 Pro Max - Attack on Titan
- Ford topik
- NVIDIA GeForce RTX 4060 / 4070 S/Ti/TiS (AD104/103)
- Fortnite - Battle Royale & Save the World (PC, XO, PS4, Switch, Mobil)
- Mobil flották
- Samsung Galaxy Z Fold5 - toldozás-foldozás
- További aktív témák...
- iPhone 11 64GB
- GAMER Intel i7 9700e/ RTX 2060 SUPER 8GB / 16GB DDR4 / 500GB NVME / Beszámítás / Garancia
- Sennheiser HD600 MADE IN IRELAND! Új állapotú! Ajándék Balanced kábellel
- Fujitsu LifeBook E756 - i5 6300U/8GB/256GB SSD/Windows 10/Hun
- Denon AH-D5200 Új állapotú 2026 januárig garanciás Hibátlan. +prémium balanced kábel!
- Eladó Bowers & Wilkins 603S új széria
- Eladó jó állapotú aktív zajszűrős Sony fejhallgató
- DELL Vostro 5370 I5-8250u/8GB/256GB SSD/13.3 FullHD garanciás laptop eladó
- USB modem HSDPA USB STICK SIM modem 3G vezeték nélküli hálózati adapter TF SIM kártyával
- PLANET GSD-1020S asztali 8port GbE LAN 2xSFP menedzselhető switch
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen