Új hozzászólás Aktív témák

  • koncsik

    MODERÁTOR

    Koronavírus Magyarországon: kiderült, hány ember halt meg azért, mert nem volt beoltva

    Sok szempontból hiánypótló az a tanulmány, amely „A védőoltások jelentősége a 18 éven felüli népesség COVID-19-cel összefüggő megbetegedési és halálozási kockázatának csökkentésében Magyarországon, 2021. augusztus 16. és 2022. február 6. között” címmel jelent meg a Népegészségügy című folyóirat legfrissebb (idei első) számában, és amelyet hét magyar szakértő (Oroszi Beatrix, Ferenczi Annamária, Juhász Attila, Nagy Csilla, Ferenci Tamás, Túri Gergő és Horváth Judit Krisztina) jegyez.

    Eredeti tanulmány, a 76.oldaltól
    (persze nem a legfrisebb szám, nem tudom mikor publikálták, most kapta fel az internet - ha már volt, bocs)

    Összesen 6097 haláleset lett volna megelőzhető a koronavírus tavaly őszi negyedik (delta) hullámában és az ötödik (omikron) hullám januári felfutó szakaszában, ha az elhunyt oltatlan fertőzöttek teljesen, vagyis emlékeztető oltással együtt be lettek volna oltva – állapította meg hét szakértő közös tanulmánya. 365 670 regisztrált fertőzött adatainak vizsgálata alapján a szakértők arra jutottak, hogy a koronavírussal összefüggő halálozás kockázatát a teljes oltottság a delta-hullám idején 90–95%-kal, az omikron-hullám során pedig 80% körül csökkentette. A valószínűsíthető őszi járványhullámhoz közeledve szükség volna a lakosság átoltottságának növelésére és felfrissítésére.

    TIZENHATSZOR NAGYOBB VALÓSZÍNŰSÉGGEL BETEGEDTEK MEG A 18 ÉS 69 ÉV KÖZÖTTI OLTATLANOK A TELJESEN OLTOTTAKHOZ KÉPEST. EZ A KOCKÁZAT 8–14-SZERES VOLT A 70 ÉV FELETTIEK KÖRÉBEN. A 18–79 ÉVES OLTATLANOK 32-SZER NAGYOBB ESÉLLYEL HALTAK MEG, MINT A TELJESEN OLTOTTAK.

    [ Szerkesztve ]

    Eladó játékaim (LEGO, Switch, PS4): https://hardverapro.hu/aprok/hirdeto/koncsik/index.html

Új hozzászólás Aktív témák