-
GAMEPOD.hu
Új hozzászólás Aktív témák
-
poczabence
tag
Sziasztok!
Leírom a történetemet én is, nem is ragadtam volna "tollat", ha nem így viselkednek velem.
Az itteni Tesco-ban egy darab sem volt kirakva, amikor rákérdeztem, hogy van-e, akkor annyi volt a kérdés, hogy fehér, vagy fekete kell-e? Mondtam, hogy fekete, erre az volt a válasz, hogy jó, úgyis csak az van. Majd közölték, hogy várnom kell (mint kiderült kb. 20-30 percet), mert annyira elzárt helyen őrzik, hogy nem lehet könnyen hozzáférni. Végül kaptam egy feketét, majd kértem, hogy próbáljuk ki.
A faszi készséges volt, de a fóliát mindjárt le akarta szedni, mondtam, hogy nem kell, majd megoldom (gondolva, a körömlakkos megoldásra). A frissítés szépen felment. Faszikám próbálta a nyelvet kiválasztani, de nem sikerült neki, majd közölte, amikor elkértem, hogy ő nem merte így megnyomni. Tök gyors volt meg minden, örültem neki nagyon. Amikor a garanciára kérdeztem, egyből 1 évet mondott, majd miután mondtam, hogy 2 év, akkor nem vitatkozott, azt mondta, hogy az ügyfélszolgálatos majd biztos tud róla.
Fizettem, majd jött az ügyfélszolgálat... A hölgy lepecsételte szépen az eredeti dobozban lévő garanciát, majd amikor mondtam, hogy 2 év, illetve a közleményre hivatkoztam, akkor azt mondta, hogy rosszul tudom, mert ez csak korábban volt így, mivel már csak 1 évet adnak ők, majd 1 év után nekem kell szervizbe küldenem. Hiába mondtam, hogy 2 év, nem engedett. Kikérte magának, hogy ő nem fog csak úgy nekem 2 évet adni, nem teheti meg. Azt is mondta, hogy már a gyárban kicserélték jóra a garanciát korábban volt hibás, ami most van benne az teljesen jó.
Ekkor eljöttem, majd a parkolóban kikerestem a közleményt és visszamentem, majd megmutattam a dolgot. Továbbra is neki állt feljebb, majd már le is tegezett, nagyon nem tetszett neki, hogy reggel 7kor valaki ilyennel cseszteti. Mondtam neki, hogy akkor hívjon fel valakit, aztán tegyük tisztába a dolgot. Hívott valakit majd elfordulva a telefonba elkezdte a szövegét, hogy itt van xy erősködik, hogy 2 év mit csináljak stb. Majd közölte, hogy nincs itt senki, kivel beszéljen. Próbálta a feletteseit elérni, kevés sikerrel ( elvileg 9 után érkeznek ), majd miután 20 percet próbálkozott mondtam, hogy jó, akkor pénz vissza. Itt mindjárt megenyhült, hogy jó, visszaadja, majd próbálkozott a közleményes számokkal, amit mutattam neki, meg szidta picit a belsős hálózatot, hogy ő ezeket a számokat nem látja, mert nem éri el, meg nem adták meg neki, de sajnos azokat sem vették fel. A végén még egy sajnálom, hogy nem sikerült is kijött a száján.
Ha nem lett volna ilyen lekezelő, akkor hagytam volna a fenébe és elhozom 1 év garanciával is. Nos, így nem lett nekem Op3n Dott tabletem.
[ Szerkesztve ]
-
Alphadog33
csendes tag
-
Orionhilles
senior tag
Nálam flash+ Firefox és indavideó megy simán (sikítok: )
PC-s flasheő progi: Van (Intel flash tool), de nincs hozzá 2 olyan fájlunk, amivel működne (update.zip és flash.xml). Szóval van is nincs is.
– Yet, thou serves with thine eyes clouded in chaos. Thou, bound in the cage of madness. I am he who commands those chains – Fate/Zero Berserker Mad Enchantment
-
ttt1
őstag
Flash és puffin browser Én is sikítok
Gyors fordítás
Én itt található 2 ismertetők a gyökere, hogy tablet, de mindkettő elég rövid, és kevés kell ahhoz, hogy megértsem, így jobb, hogy külön a plusz szál, hogy a járulékok nem keverednek egyéb hozzájárulások a tablet Op3n Dott. Leírt módszer pmoravec, ami talán még teljesebbé:
A verzió:
Engedélyezze a fejlesztői módot , hogy ADB hogy jóváhagyja gombot a számítógépen.
Töltse le a telepítő zip UPDATE * .zip a supers a http://download.chainfire.eu/supersu és töltsd fel a behelyezett SD kártyára
Töltse le a tools-t INTEL_TRIAL_TETHERED_CWM_PKGKIT.7z http://forum.xda-developers.com/showthread.php?t=2681783 - 3. poszt, plusz alapján az első post-ban levőket
Kövesse az utasításokat, és futassa a Windows alatt a launcher.bat.
Linux programnál kövesse az alábbi utasításokat.
Ha CWM elindul, válassza ki a telepíteni kívánt zip-et, válaszd ki zip-et külső SD kártyáról (vigyázz, iránygombok fordítva működnek), és válassza ki a letöltött .zip UPDATE *
Térjen vissza a főmenübe, újraindítás és erősítse meg a korrekció rendszergazda, ha CWM kéri
Ellenőrizze gyökér;-).B eljárás:
Töltse le és telepítse a a meghajtót ADB és FastBoot ehhez a típushoz. Edit: Egy korábban végzett hozzájárulást kell tenni, hogy letölthető Intel honlapján, de lehet, hogy nem működnek a Windows 8.1
Töltse le a telepítő csomagot (pl. Supers), és másolja a zip-et az SD-kártyára.
Szerkesztés: A dokumentációnak tartalmaznia kell a partíciós táblát (azaz nem lehet formázni a Windows napřímo néha nem), és FAT partíció (32) fájl másolása kell lennie az első partíció a kártyán. Ha nem, akkor miután sikeres beléptünk CWM-ba akkor itt is hozzájárulást kér.
Töltsd le az XDA-hivatkozott IntelAndroid FBRL.7z és csomagold ki.
Aktiválja Phone Developer módban (5x kattintson a "build számot" a tabletenl), hogy beadja a hibakeresés USB-n keresztül menüpontot. Szerkesztés: Legkésőbb most csatlakoztassa a tabletet számítógéphez, és hagyja jóvá a feltelepítést.
Futasd launcher.bat A kibontott zip utasítások "Accept" irunk (idézőjelek nélkül), és válassza ki a lehetőséget T2. A kijelzőn engedélyezi a kapcsolatokat az RSA kulcsot ADB a Windows jóvá véglegesen (check). Lehet, hogy újra kell a launcher.bat futtatni.
A tabletet boot-ba indítani DroidBootu, akkor elindítani (ideiglenes) CWM helyreállítást. Ha DroidBoot nem fut, akkor valami baj van az előző két lépésel. Ha nem fut CWM, akkor próbáljon meg más lehetőségük, mint a T2, de a lehetőleg, 1,00-1,02 verzió legyen a tableten.
Ha CWM elindul, válassza ki a telepíteni zip, válaszd telepítés zip külső SD kártyáról (vigyázz, iránygombok fordítva működnek), és válasszd ki a letöltött kártyán rögzített UPDATE * .zip (Power gomb kiválasztás).
Térjen vissza a főmenübe, reboot, és egyezzen bele , hogy helyreállítsa superuser app ha felkéri CWM.
Ellenőrizze a gyökér rendszer elindulását, ha nem veszíti el a OTA frissítést, így a lehető legtávolabb a partíció / rendszer nem törli ott semmit, és nem helyettesíti az újabb verziók alkalmazások.Vmi ilyesmit fordított google
[ Szerkesztve ]
-
unyadavid
senior tag
Jól csinálod, teljesen felhasználási módtól függ, hogy kinek mit kell kiváltani. Nálam speciel nem váltja ki a laptopot, mert nagyban jobb filmezni, játszani ill. tanuláshoz speciális programok kellenek (nem beszélve arról, hogyha hirdetéseket nézek, előszeretettel nyitok meg egyszerre 20+ tabot a chrome-ban). Ugyonakkor papám kizárólag netezéshez használja a gépet, neki pl. még jó is lenne, hogy bármelyik szobában, tettszőleges (vízszintes) pozícióban is megteheti ugyonezt.
-
diablo1984
veterán
már ez megvolt, de így is kevés a hely.....
szalaiz: követem a topicot, de megnyugtatóan sehol sem olvastam, hogy megoldódott a dolog, csak amolyan be van állítva, mégis a belsőre pakolja a dolgokat effekt jött le! azért kérdezem, hogy akinek működik, az működik-e normálisan?
[ Szerkesztve ]
-
KyeX
csendes tag
Ma vettem, úgyhogy benne vagyok a 3 napban. A pénz vissza nem játszik, ennyiért ikyet nem kapok máshol. Innen sehogy sem lehet visszahozni? Van flashelhető rom hozzá?
(Se T610 - W300 - D750 - K800 - K850 - LG KU990 - KM900 - Se Xperia X8 - Alcatel Ot990 - Se Xperia Neo V - Sony Xperia M2 - Lg g4) - Xiaomi Redmi note 4 - Xiaomi Redmi note 5 - Xiaomi Mi 9t - Realme 9 pro plus
-
tupuk
aktív tag
Köszi, közben megoldódott. És a galaxyn valóban van wifi hotspot.
És tudjátok mi a vicc? A galaxyn kikapcsoltam a hotspotot, de ezek után is megy már a net a tabon Azaz csak át kellett "lendíteni" egy holtponton a tabot a telefon segítségével, és most már rendesen megy a net, a routerről vett wifi jellel.
Fogalmam sincs mi ez az egész, nem értem mi történt, de most minden megy. Remélem nem jön elő újra ez a hiba, nem valami nagyobb problémának volt az első jele.
-
edeleny
őstag
Tegnap este nálam is rosszalkodott a wifi, de legalább mindkét Tab-on.
Ujraindítás segített csak. lehet hogy egymást zavarják? ( 6 eszköz van a wifi-n, idáig nem panaszkodott!)Az interneten előtt is ugyan ennyi hülye volt mint most, csak a világ nem tudta róluk, hogy azok.
Új hozzászólás Aktív témák
- Microsoft Edge (a Windows Internet Explorer utódja)
- RAM topik
- Mesterséges intelligencia topik
- Drágábban indíthat az új iPhone SE
- Dacia topic
- CADA, Polymobil, és más építőkockák
- Vodafone otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Redmi Note 13 Pro 5G - nem százas, kétszázas!
- Filmvilág
- Senua’s Saga: Hellblade II teszt
- További aktív témák...
- ÚJ Bontatlan iPad Air 5 M1 2022 10.9 256Gb Space Grey 1 év Apple Gar AZONNAL ÁTVEHETŐ DEÁK TÉRNÉL.
- Eladó egy bontatlan új Samsung Tab A9+ 8/128Gb Fekete színű táblagép 1év garanciával(csak wi-fi-s)
- Lenovo p11 5G
- Pitaka MagEZ iPad Pro 12,9 (2022/2021) tok és MagEz Charging Ipad Pro állvány eladó.
- Bontatlan ÚJ IPAD PRO 2021 2022 M1 M2 11 12,9 128 - 512GB Wi-Fi Azonnal DEÁK TÉRNÉL Átvehető.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest