Új hozzászólás Aktív témák

  • makos0078

    tag

    válasz st6969 #1810 üzenetére

    Nekem jól látható volt a kék/fekete alkoholos, de a vasanyagot én megfürdettem sósavban, úgyhogy a sötét reve meg az olaj már nem volt rajta. Ilyen tompa fényű volt (ne a varratoknál nézd, ott drótkorongozva van).
    Egyébként nagyon gyorsan tönkrementek az alhokolos filcek, főleg a vékony hegyűek.
    Amikor kifogytam belőlük, kínomban a golyóstollat is kipróbáltam, és meglepetésemre egész használható volt, max. többször kellett meghúznom a vonalakat. Ez lett a kedvencem, szinte úgy fogott, mint a vékony alkoholos.
    De, ahogy látod, nekem nem a szokásos volt a felületem.
    A vastag alkoholossal inkább csak számoztam a kerítés laposvas "léceit", szép nagyokat írtam. Hónapokkal később, festés előtt meg törölném le higítóval, féktisztítóval, a végén már dörzsi szivacsos rásegítéssel, aztán nem akar teljesen eltűnni. Fuck, majd akkor a festék (Hammerite fényes, atracit) úgyis betakarja. Ühüm. Az első réteg alól még frankón kilátszott. Ahol a 2 réteg együtt kicsit vékonyabb lett, ott még utána is kivehető, ha nagyon közelről nézem. Pedig legalább másfélszeres mennyiséget gurítottam fel a festékből utólag kiszámolva a fogyást.

Új hozzászólás Aktív témák