Rock Band 2 bejelentés

A folytatásban a megszokott ígéretek (mint például a látványosabb perifériák - de használhatóak az első részhez adott eszközök is, vagy a legerősebb zenei felhozatal) mellett néhány érdekességre is fény derült. Az első, hogy a fejlesztők gondolkoznak valamiféle játékosok általi tartalomgenerálás koncepcióján - erről még bővebben nem beszéltek, de számíthatunk majd rá. A második pedig: az Xbox 360 tulajdonosok számára a Rock Band 2 kompatibilis lesz az első részhez letöltött extra dalokkal, a PlayStation 3-as játékosok pedig a ketteshez letöltött dalokat használhatják az első Rock Bandhez.

Az Xbox 360-as verzió tehát már kora ősszel megérkezik, a többi változat megjelenéséről egyelőre nem esett szó.