Nintendo Switch - Szárnyalnak az eladások

December utolsó napjáig közel 80 millió darabot adtak el a népszerű konzolból.

Alig hisszük el, de már közel négy éve, hogy a Nintendo 2017. márciusában piacra dobta a Nintendo Switch nevű hibrid gépet, amely nem csak kézikonzolként, hanem asztali játékgépként is használható. A termék hamar megtalálta a maga célközönségét, így annyira már nem is lepődünk meg az eladási adatokon, amelyek legfrissebb részleteit nemrég megosztotta velünk a japán vállalat. A lentebb is látható adatokon látszik, hogy 2020. december 31-ig bezárólag nem kevesbb mint 79,87 millió példányt adtak el a masinából, ezzel a cég 5. legjobban fogyó konzoljáról beszélhetünk a Nintendo DS, a GameBoy, a Wii és a Game Boy Advance után.

Játékok terén sem kell szégyenkeznie a Nintendo-nak, a Top 3 legkeresetteb alkotásukból, a Mario Kart 8 Deluxe-ból 33,41 milliót, az Animal Crossing: New Horizons-ból 31,18 milliót, a Super Smash Bros. Ultimate-ból pedig 22,85 milliót adtak el. A cég egyelőre csak a konzol Lite verzióját dobta a piacra az alap kiadáson túl, de hosszú ideje pletykálják már egy jóval erősebb gép variáns megjelenését, kíváncsian várjuk, hogy valamikor az elkövetkező hónapokban valóra válnak-e ezek a találgatások.