Nem kell 5 évet várnunk a Remedy új játékára

Idén áprilisban jelent meg a Remedy Quantum Break című játéka, amely bár kapott hideget-meleget, nem volt olyan rossz játék, főleg az időutazás és a scifi témák kedvelőinek. A csapat már korábban bejelentette, hogy két új programon is dolgoznak, nemrég pedig a közösségi kommunikációért felelős Thomas Puha hintette el Twitteren, hogy nem kell 5 évet várnunk majd az új játékukra.

A szakember azt is elmondta, hogy egy 140 fős csapattal dolgoznak a két programon, számukra pedig nem az open-world felállás lesz a lényeg.

Azóta történt

Előzmények

  • Quantum Break videoteszt

    Az időmanipulálós játékok egyik legújabb üdvöskéjének PC-s változatával vannak még gondok ugyan, viszont nagyon jó sztorival és játékmenettel kompenzál ezért, konzolon pedig teljes az élmény.

  • Quantum Break előzetes

    Április első napjaiban nem csak a bolondok jutnak főszerephez, a Microsoft és a Remedy Entertainment legújabb alkotása, az idővel manipuláló, tudományos alapokra épülő Quantum Break is áttöri a falakat.