Néhány új kép érkezett a No Man's Sky-ból

Még a 2013-as VGX-en mutatkozott be a Hello Games által fejlesztett No Man's Sky című scif-fi játék, amelyben a tervek szerint szabad kezet kapnak majd a játékosok. Korábban már lehetett látni néhány képet és videót az érkező különleges alkotásból, azonban most frissült a játék PlayStationös adatlapja, és még több új képet kaptak az érdeklődők ez eddig látottak mellé.

A procedurálisan felépülő világban szinte szabad kezet kapnak a játékosok, a programban a legvégső cél pedig a galaxis közepének elérése lesz, ahol egyelőre nem tudni mit találnak a kalandorok. A megjelenés még kicsit odébb van, valamikor idén év végén érkezik kizárólag PC-re és PlayStation 4-re.

Azóta történt

Előzmények