Ilyen lesz a Marathon, a Bungie új extraction shootere

Ahogy arról szó volt már korábban, a premier idén várható, szeptemberben érkezik a teljes kiadás PC-re és konzolokra.

Hirdetés

A Bungie 2023-ban jelentette be új játékát, amely a Marathon címet kapta és amelyről csak annyit tudtunk eddig, hogy egy új extraction shooter lesz, nem a klasszikus trilógia felújítása.(1994-es az eredeti játék, 1995-ben jött ki a második rész, 1996-ban pedig a harmadik epizód)A fejlesztők a minap egy hosszú élő stream keretén belül végre lerántották teljesen a leplet a programról, ennek köszönhetően érkezett egy filmes előzetes, valamint több gameplay előzetessel is gazdagabbak lettünk. Ezen felül a korábban meghívott tartalomgyártók első benyomásainak is tanúi lehetünk. A játékban egyébként egy runnert irányíthatunk, akivel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáján próbálhatunk szerencsét, miközben számtalan loot begyűjtése és kimentése vár ránk. Ezen felül a bolygó titkait is felfedezhetjük, a történetet szezonális tartalmakként adagolja majd nekünk a Bungie.

A Marathon PC mellett PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re érkezik, a megjelenés napja szeptember 23-ra esik. A korai alfa teszt a jövő hét folyamán indul, ebben azonban egyelőre csak az észak-amerikai és kanadai játékosok vehetnek részt. A végső kiadás nem lesz ingyenes, viszont a fejlesztők jelezték hogy nem teljes árú alkotást kapunk, a pletykák korábban 40 euró/dollárról beszéltek, hivatalos infót erről még nem kaptunk.