Hirdetés

Felemásnak tűnt a Smach Z kézikonzol a Gamescomon

A hónap elején írtunk arról, hogy visszatér a Smach Z kézikonzol, amiből a Gamescomra tényleg kivittek egy prototípust. Utóbbi a fogását tekintve kellemesnek bizonyult, legalábbis a beszámolók szerint, és maga a gép sokaknak tetszett, de a hardver teljesítményével nem volt minden rendben. Eleve csak egyszerű játékokat engedtek rajta elindítani, de később kiderült, hogy a prototípus egy Intel platformot használ, és emiatt nagyon limitált, mondhatni alaposan letesztelt környezetben mutatták be a gépet.

Hirdetés

A fejlesztők kihangsúlyozták, hogy a végleges verzióban már egy AMD SoC került, amivel lényegesen jobb eredményekre lehet számítani. Na persze ez az adat eddig is ismert volt, a kérdés, hogy milyen rendszerchipet kap. Megtudtuk, hogy a cég egy Merlin és egy Prairie Falcon kódnevű modell között vacillál. Alapjaiban mindkettő megegyezik a Carrizo SoC APU-ban használt architektúrával, de előbbi gyorsabb, és emiatt többet is fogyaszt. A Merlin Falcon modell problémája a 10 watt fölötti TDP keret, amit bár lehet negatív irányba módosítani, de nem igazán lehet 10 watt alá vinni. A Prairie Falcon verzió lassabb, de 6 wattos TDP keret is beállítható, ami speciel pont ideális a Smach Z számára, mivel a prototípusban is hasonló fogyasztásra paraméterezett Intel platform dolgozott és nem lehetett extrém melegedést tapasztalni.

A rendszer hűtését egyébként 8 watt körüli szintre paraméterezték, tehát olyan túl nagy mozgástér már nincsen, mivel az jelentős áttervezéssel járna. Annyi biztos, hogy még nincs végleges döntés. Elsődlegesen nyilván fontos a fogyasztás, de az is számottevő szempont, hogy a Smach Z futtatni tudja az olyan játékokat, mint a The Witcher 2: Assassins of Kings, a Metro sorozat, a BioShock Infinite, stb. A legvalószínűbb eshetőség az igényeket figyelembe véve egy 2 GHz közelében járatott kétmagos Prairie Falcon SoC, 600 MHz-hez közelítő órajelen üzemelő IGP-vel, amelyben 2 vagy 3 CU lesz aktív. A memória szempontjából a kétcsatornás DDR4-es konfiguráció tűnik a legjobb választásnak már csak a fogyasztás miatt is. 10 wattos TDP kereten belül ennél erősebb hardvert aligha lehet ide választani, tehát a Smach Z számára a lehetőségek eléggé kötöttek.

Az új Kickstarter kampány egyébként heteken belül elkezdődik, amikorra a Smach Z fejlesztői tényleges paramétereket ígérnek, és konkrétan meg fogják mutatni videóban, hogy az egyes játékokat miképp futtatja a végül kiválasztott rendszerchip.

Hirdetés

Azóta történt