Egymillió € büntetés a Linux engedélyezésért

Tavaly ilyentájt jelentette meg a Sony a 3.21-es PS3 firmware-t, amiben letiltották az addig végig elérhető "Install Other OS" (Egyéb operációs rendszer telepítése) funkciót. Azóta a hackerek folyamatosan igyekeztek ezen lehetőség visszaállításával, ami nem csak a kalózoknak, de a gépeiket homebrew célokra alkalmazó felhasználóknak is nagyon hiányzott.

A Sony múlt héten Németországban rendőrségi segítséggel razziát tartott egy ismert PS3 hacker, graf_chokolo lakásán, ahol lefoglalták az úriember számítógépeit és konzoljait. A Linux támogatás újraaktiválását véghezvivő programozót a bírósági tárgyaláson nem kevesebb, mint egymillió eurónyi összegre perelte a Sony.

A Sony ügyvédje megkérdezte graf_chokolo-t, hogy milyen indíttatásból követte el tettét, talán a cég elleni gyűlöletből? Mire a hacker azt felelte, hogy soha nem is fogják megérteni az indokait, ugyanis őket megfizetik azért, amit csinálnak, míg ő nem kap semmit. Hozzátette azt is, hogy egyáltalán nem gyűlöli a Sony-t, még most sem, pedig az iránta érzett vak gyűlöletük elhomályosítja az elméjüket, így nem tudnak a sokkal fontosabb dolgokkal foglalkozni.

"Ha meg akartok állítani, ahhoz előbb meg kell hogy öljetek, mert nem tudok a programozás, valamint a HV és Linux kernel hackelése nélkül élni." - mondta graf_chokolo. "Most már tudjátok hogy hol lakom, gyertek és kapjatok el!!!"

Kezdenek elfajulni a dolgok a Sony PS3 botrányában. Vajon véget ér valaha is ez a fiaskó?

Azóta történt

Előzmények