A Microsoft nem ad el konzolokat az amerikai hadseregnek

Jelenleg az amerikai hadsereg kiképzőbázisai PC-kkel vannak felszerelve, de a jövőben ezen változtatni szeretnének, ám a konzolgyártók nem minden esetben örülnek az üzletnek. 2006-ban, a hadsereg tréningfelszerelésének beszerzéséért felelős Roger Smith felkereste a Microsoft-ot, hogy szeretnének tőlük XBOX360-as konzolokat vásárolni a katonáik kiképzéséhez, mivel elmondása szerint sokkal inkább megfelelnének erre a célra, mint a jelenleg is használt PC-k. Elég nagy tételről lett volna szó, de a Microsoft mégis egyszerűen utasította vissza őket: "No, Thank You."

Roger elmondása szerint a Microsoft három okból nem volt hajlandó neki konzolokat eladni:

1. A Microsoft attól félt, hogy sok konzolt vásárolnak fel tőlük, de mindegyikhez pusztán ugyanazt az egy játékot veszik majd meg, így nem fognak tudni elég hasznot termelni a játékosoktól.

2. Egy nagy felvásárlás a hadsereg részéről az XBOX360 átmeneti hiányához vezetne.

3. Ha az XBOX360 lesz a hadsereg "kiképzőkonzolja", akkor az bélyeget nyom a konzol hírnevére, így a szülők majd nem akarnak a gyerekeiknek olyan játékgépet venni, amit a hadsereg a katonáinak a kiképzésére használ.

 

A fentebb felhozott érvek a vásárlás ellen - a Kotaku.com oldal szerint - eleve ostobaságok, hiszen:

1. Az hogy először egy játékkal rendelik meg a konzolokat, még nem jelenti azt, hogy később ne vennének hozzá többet - mivel a katonák ugyanolyan emberek, mint bárki más -, márpedig abban az esetben az új játékból is jelentős bevételre tehetne szert a Microsoft.

2. Ez egy nagy szerződés lett volna a kormánnyal, ha a készletek átmenetileg el is fogytak volna, miért ne csinálhattak volna többet? Vagy csak arról volt szó, hogy egyszerűen 2006-ban még nem tudtak annyi konzolt gyártani?

3. Ami az utolsó okot illeti, úgy látszik már elfeledkeztek róla, hogy a hadsereg már régóta használ XBOX-kontrollert a robotok, valamint XBOX-ot a robotrepülőgépek irányítására. Tehát ha ennek ellenére vették az XBOX-ot, akkor miért ne vennék az XBOX360-at is?

Azóta történt