Ha valaki azt mondja nekem az elmúlt hetet megelőzően, hogy egy teniszjátékkal fogok napokat eltölteni, legalábbis megkérdőjelezem a józanságát.

Idén az NBA döntőkön fellelkesülve vettem egy Logitech Dual Action kontrollert, hogy mekkora jó dolog lesz majd megint belevetni magam az egymást követő szezonokba, de valahogy nem volt az igazi. Vagy kinőttem belőle, vagy egyszerűen csak nagyon béna vagyok hozzá, de hamar feladtam. A kontroller körbejárta az ismeretségi körömet, mindenki kipróbálta különböző kategóriákban, úgymint különböző sport-, vagy platform játékok, aztán volt olyan is, akinek annyira megtetszett, hogy magának is vett egyet. Barátom és kollégám, A. erre a legjobb példa, és ő nyomta a kezembe a minap a Virtua Tennis 3 feliratú lemezt, hogy micsoda jó kis addiktív labdapüfölés, muszáj kipróbálnom. Megtettem. Vesztemre.

[link]

A játék a SEGA stúdiójából jött ki, és egy alapvetően arcade stílusú teniszprogrampról van szó, ami elérhető PC mellett szinte minden konzoltípusra. Ne számítson senki élethű szimulációra, viszont talán éppen emiatt a játszhatósága, élvezhetősége, és az élményszerűség lehengerlően jól eltalált. Nem fárasztanék senkit a játékban található licenszelt nevek felsorolásával, legyen elég annyi, hogy valós teniszezők nevét és adatait szerezték meg, őket szerepeltetik a játékban. A legfontosabb részben, a tournament módban is őket személyesíthetjük meg, de akár kreaálhatunk magunknak vadonatúj karaktert is, meghatározva nevét, arcvonásait, testfelépítését.

[link]

A legizgalmasabb rész természetesen a korábban már említett world tournament mód. A sztori röviden annyi, hogy egy szépreményű kezdőt irányíthatunk a játék során, akinek a világranglista 300. helyéről kell az élre küzdenie magát a játékok sorozatán keresztül. A játék azonban nem egymást követő mérkőzések sorozata, hiszen azt hamar elunnánk, hanem a versenyek között lehetőségünk van hősünk különböző tulajdonságait fejleszteni amolyan szerepjátékos módon, úgymint különböző típusú ütések erőssége és pontossága (szerva, leütés, ’volleying’), illetve a pályán való mozgás képessége (footwork). Természetesen erre a fejlődésre szükségünk is lesz, hiszen csak így leszünk képesek előre haladni az egyre erősödő mezőnyben. A különböző képességek fejlesztésére minijátékok keretén belül van lehetőség, mindegyik más-más képességet fejleszt, és kis csúszkák mutatják, hogy éppen hányadik szinten (mondtam én, hogy szerepjáték), és azon belül hogyan állunk az adott területen.

[link]

Kezdésnek a karakteralkotás után egy stilizált földgolyón találjuk magunkat, ahol a jobbra-balra nyíllal mozoghatunk a változatos földrajzi helyeken található gyakorlási helyszínek, illetve versenyek között.

[link]

Két fontos gombot kell megjegyeznünk még, az egyik az F1, amellyel az elektronikus leveleinket nézhetjük meg (a technika betört a teniszbe is), amiken keresztül edzőnk, versenytársaink, vagy a teniszszövetség kommunikál velünk. A kommunikáció mindazonáltal egyoldalú, azaz egy-egy epés megjegyzés után edzőnket nem tudjuk elküldeni melegebb éghajlatra.

[link]

Másik funkcióbillentyűnk az F2, ami a versenynaptárat varázsolja elő, ez alapján tudjuk megtervezni az edzéstervünket, hogy még időben odaérjünk a megmérettetésekre, és itt látjuk az emailben érkezett meghívások alapján a versenytársainkkal leszervezett edzőmeccseket is. A mérkőzéseken való részvétel a vilángranglistán elért helyezéshez van kötve, azaz először csak olyan versenyeken indulhatunk, ahova a szerény 300. helyezésünkkel is beengednek. Lehetőség van egyéni vagy páros tornákon is indulni, utóbbi esetben a partnert is ki kell választanunk verseny előtt. Minden gyakorló küldetés, gyakorló mérkőzés, vagy verseny egy hetet vesz el a játékidőből, a játék alap időmértékegysége tehát a hét, ezeken ível át a korábban említett (tervezett, vagy nem tervezett) pihenés is.

[link]

Előremenetelünk során nem csak a helyezésünk és megbecsülésünk növekszik, hanem ajándékokat is kapunk versenytársainktól, edzőnktől, szponzoroktól, vagy a tenisszszövetségtől, amik lehetnek ruhák, cipők, ütők (mintegy artifactként egyre erősebbek persze), vagy akár egy menő napszemüveg.

Az élsportoló legnagyobb ellensége persze a fáradtság, melyet egy stamina feliratú csík hivatott ábrázolni, és amit három ülönböző módon tölthetünk újra: egyhetes otthon pihenéssel, három hetes vakációval egy trópusi szigeten, vagy energiaitallal (hopp, ismét egy szerepjátékos áthajlás, itt is van health potion). Persze az alapossága mindegyiknek változó, energiaital fogyasztása esetén a hatás csak időleges, és utána fokozottan romlik az állapotunk. Kondíciónkra és versenyformánkra egy-egy bevágás során megjelenő versenytársaink is figyelmeztetnek. Ha nagyon elhanyagoljuk a rekreációt, az sérüléshez vezet, ami nemcsak több hetes kiesést jelent, de akár nehéz munkával megszerzett tulajdonságaink romlását is eredményezheti.

A mérkőzésekre sok szót nem vesztegetnék, a gyakorló küldetések során úgyis mindenki elsajátíthatja az irányítást és az apró trükköket, annál érdekesebb azonban a minijátékok kínálata.

[link]

Mint említettem korábban, minden minijáték valamely tulajdonság javítására irányul. Ütéserősséget fejleszthetünk hordók ledöntésével, curling tányérok labdával ütögetésével, vagy agresszív adogatógépek invázióját megakadályozó falbontó játékkal. A ’volleying’ (nem tudok erre magyar kifejezést, a lényeg az, hogy a labdát lepattanása előtt visszajuttassuk az ellenfél térfelére, egyfajta tollaslabda-stílus) gyakorlására fekvő céltáblába kell juttatnunk a labdát, vagy adogatógépektől kell megvédeni az emelvényre kihelyezett tárgyakat, szerválást egyfajta tekejátékkal, vagy lufik megtámadásával gyakorolhatunk, lábmunkánk fejlesztésére pedig ide-oda szaladgálás, vagy lavinaként guruló labdák elől menekülés közben gyümölcsöket összeszedve van lehetőségünk. Érdemes megtalálni az egyes képességeket fejlesztő legegyszerűbb minijátékokat, és ezeket ismételgetni többször is egymás után, hiszen a minijáték sikeres megoldása sokkal nagyobb fejlődést jelent, mint a kudarccal végződött gyakorló küldetés.

[link]



[link]

Mindez persze roppant unalmasnak tűnhet így beszámoló alapján, a valóságban azonban olyan érzés keríti az embert hatalmába, amit utoljára talán a Heroes of Might and Magic 3 kapcsán éreztem: csak még egy kört, csak még egyet, csak még ezt a mérkőzést lejátszom, csak még egy szintet hadd lépjek, és így tovább hajnalig, illetve kinek-kinek ameddig erejéből telik, vagy amíg anya nem dörömböl a szobaajtón, hogy na most már aztán tényleg lefekvés.

És ha értékelnem kellene a játékot, mit adnék neki? Azt hiszem a 85% mindenképpen kiosztható, legfőképpen az addiktivitása és a hangulata miatt, és hogy milyen szigorúan értékeltem, azt az mutatja, hogy ilyen alacsony pontszámot adtam annak a játéknak, ami hónapok után végre napokra lekötött, és a kicsit monoton és egyhangú zenén kívül mást nem is igen tudok felhozni ellene. A grafika, hangok nagyon a helyükön vannak, a történet koherens, következetes és jól követhető, a fejlődési rendszer kiváló, a mérkőzések pedig remekül irányíthatóak. Gépigényre sem mondhatunk egy rossz szót sem, a játék jól skálázható, C2D procival és GeForce 7600GS-sel mindent maximumra állíta, 1440x900-as felbontáson is tökéletesen működött, de közepes felbontáson remekül mutatott egy Radeon 9550-essel karöltve működő 2,4GHz-es P4-en is, igaz a rendszermemória mindkét esetben 1GB volt. A rossz hír az, hogy Windows Vista operációs rendszeren a játék hibát jelzett, és nem volt hajlandó elindulni, semmilyen kompatibilitási módban. Ha valaki erre a problémára tud megoldást, azt szívesen veszem, és akkor ki tudom végre próbálni a laptopomon is.