Öregember a gimnáziumban

Nyilván nincs hatóság, amely örülne, amikor újabb bűncselekményre derül fény, de a tokiói ügyészeken még így is egyfajta lelkesedés érződik, amikor Akihiro Ehara ügye egy telefonnal rögzített videó hatására berobban a médiában. Nem szimplán arról van szó, hogy Ehara egyike a híres japán metróvonalak perverz taperolóinak, de az ügyet tovább cifrázza, hogy egy rendőrtisztről van szó. Az ügyészek sietnek minél hamarabb lesitteltetni a középkorú, bűnét megannyi szemtanú és videós bizonyíték ellenére is tagadó Eharát – elvégre egy aktív rendőr elítélésével kiválóan lehet demonstrálni az ügyészi szervezet pártatlanságát. Ráadásul teljesen egyértelmű ügyről van szó: a biztonsági kamerák és a szemtanúk beszámolói közt lehetetlen, egyszerűen lehetetlen, hogy Ehara nem követte el azt, amivel vádolják.

Lehetetlen. És mégis, ahogy a bíró kihirdeti Ehara letöltendő büntetését, az utolsó szó jogán az elítélt mindenkit sokkolva közli, hogy az a beazonosítatlan oszladozó hulla, akit nemrég tűzoltók találtak egy elhagyatott yokohamai épületben nem más, mint az egykori tanár, Hiro Mikoshiba. A következő napokban két dolog kerül még fényre: Ehara szerint Mikoshiba volt gyermekének iskolai kínzója, állandó megalázója, öngyilkosságba kergetője – illetve Mikoshiba kínhalála Yokohamában pontosan akkor történt, amikor Ehara 4K-ban, HDR-ben filmezve taperolt egy nőt a tokiói metrón.

Ezzel a felütéssel kezdődik a Lost Judgment, a Yakuza-sorozat mellékszálaként funkcionáló Judgment-széria második része, és bizony ebből megint egy izgalmas és csavaros ügy keveredik ki. A nyomozós játék hőse továbbra is Takayuki Yagami, egy ügyvédből magándetektívvé vált alak, akinek sötét múltját, sorsának kisiklását az első rész mutatta be alaposan. A Lost Judgment ebből a tekintetből kevésbé személyes ügy Yagami számára, aki a játék elején barátai kérésére azért utazik Yokohamába, hogy egy bullying-ügy titkos felderítésében segítsen egy elit gimnázium falai közt. Bár itt igen hamar sikerül összevesznie néhány tanárral (ki gondolta volna, hogy egy ilyen helyen nem díjazzák, ha valaki véresre veri a diákokat, legyenek azok még oly bunkók és erőszakosak is?), Yagami egy utolsó utáni húzásként külsős tanácsadóként csatlakozik az egyik iskolai klubhoz, így mégis szabad bejárást nyer az akadémiára.

[+]

A Lost Judgment lényegében egy néhány hétig tartó intenzív nyomozás története: eleinte egyszerre kell nyomoznunk az iskolai gyanú mentén, illetve ügyvéd ismerőseink kérésére az Ehara-Mikoshiba-őrületben is – aztán természetesen kiderül, hogy a két ügy közt akad egy-két párhuzam; és ki tudja, talán még a sokáig homályban kanyargó szálak is találkoznak valahol a japán alvilág sűrűjében. Ha van nagyszerű része a Lost Judgmentnek, hát ez az: a Yakuza-sorozatban már korábban is elévülhetetlen érdemeket szerző Tsuyoshi Furuta parádés történetet írt a játékhoz! Sok más detektívsztorival ellentétben a játékos nem fogja kitalálni előre a fordulatok nagyját (én legalábbis így voltam ezzel), és mégis, utólag minden egy logikusan felépülő egységes történetet alkot. Igaz, az utolsó állítást talán meg kell csillagozni kicsit: a történet a japán logikának felel meg – néhány fontos körülmény Japánon kívül biztos nem állna meg. Cseppet sem gondolom, hogy ez probléma lenne, és a Yakuzák, no meg az első Judgment után ez sokaknak nyilvánvaló is – de az újoncok kedvéért úgy éreztem, ki kell térni erre.

[+]

Bár kemény adatokat nem találtam a magyar valóságról, úgy érzem (vagy legalábbis teljes erőből remélem) például, hogy a bullying, a kőkemény iskolai megaláztatás idehaza nem annyira elterjedt, mint Japánban, ahol évente több száz gyerek követ el emiatt öngyilkosságot. A helyenként még a tanárok által is támogatott, helyenként zsarolásba, testi erőszakba, sőt, szexuális jellegű megalázásba hajló mindennapos kínzás tipikusan olyan dolog, amiről hajlamos hallgatni minden közösség – ezért is fantasztikus, hogy a Lost Judgment erről ilyen brutális nyíltsággal beszél. Néhány jelenetet tényleg dermesztő érzés végignézni – e tekintetben kifejezetten fontos és bátor játékról van szó. Sokkal nagyobbat üt ez a téma, mint milliárdos yakuza-főnökök heves ingatlanvitái, legyen az is bármilyen jól megírva; ez a játék olyan témát feszeget, amelyek sokkal közelebb állnak legtöbbünkhöz, mint a felrobbantott yachtok vagy a felkoncolt maffiózók.

A Lost Judgment tehát nagyszerű detektívtörténet, amely tényleg az emberi lét ritkán látott, igen sötét oldalára vezet. És tulajdonképpen ez az egyik probléma is vele: e mellett az opcionális tartalmak oly megszokott vidám kajlasága – a blőd küldetések, az őrült karakterek, a millió szórakoztató minijáték – még a szokásosnál is nagyobb kontrasztot jelentenek; néha már zavaró mértékűt. Én mindig is úgy gondoltam, hogy Ryu Ga Gotoku stúdió játékainak egyik legmarkánsabb vonása ez a kettősség, a komoly fősztori és a rengeteg opcionális marhaság keveredése. Ezek eddig mindig élvezetesen ütköztek, de most néha kifejezetten zavart, ahogy a felkavaró, komoly történetbe hirtelen seggest ugrik egy sereg félőrült barom – még úgy is, hogy természetesen továbbra sem kötelező e dolgokkal foglalkozni. Igaz, ez is felfogható dicséretként: van olyan érzelmi ereje a történetnek, hogy nem mindig jó, amikor hirtelen elvált arról a játék.

Iskola: az utca nevelt

Tematikailag a fő sztoriszálhoz leginkább az iskolai történetek hasonlítanak: bár komédiába illik, ahogy Yagami csatlakozik a misztérium-klubhoz, de aztán kiderül, hogy a befolyásolható, naiv fiatalokat egy csak Professzor néven ismert alak viszi a bűn útjára, és máris drámai lesz minden. Az MSC klubvezetőjének megbízására Yagami a többi klubot is fel fogja keresni, és bár ez mindig egy-egy új minijáték megnyílását is jelenti, a klub tagjainak életét is meg fogjuk ismerni, és ez a legritkább esetben jelent felhőtlenül vidám dolgokat. Mit tehet Yagami, amikor kiderül, hogy táncklub egyik legügyesebb tagja kénytelen sugar babyként áruba adni társaságát (esetleg testét is)? Mit lehet tenni, amikor az iskolák közti rivalizálás erőszakig fajul? Amikor az érzelmi zsarolás és a tiniszerelem találkoznak? Amikor a szegény és a jómódú diákok közti határ élessé és veszélyessé válik? Megintcsak: olyan konfliktusok ezek, amelyeket a média és a művészet (a dokumentumfilmeket leszámítva) a legritkább esetben vizsgál meg, így a Lost Judgment szerepe még fontosabbá válik. És így még irritálóbb, amikor ezek közt az lesz a feladatunk, hogy egy női karaktert minél szexibbre öltöztetve-sminkelve küldjük kémkedni a gengszterek közé, amikor a cosplayt kizárólag szexuális fétisként ábrázolja a játék, vagy amikor megint egy bugyiszimatoló besurranó tolvajt vidám poénként süt el a program.

[+]

Igen, míg az iskolai küldetések, a Professzor kézre kerítése során az írók némileg megtartóztatták magukat, az akadémián kívüli tartalmak nagyja a szokásos baromkodásról szól. Ipari kémkedés az amerikai nindzsa megbízásából egy Kalasnyikov nevű orosz nindzsa ellen, egy újabb erőszakos kiküldetés Kamurocho nyuszikabalájának beöltözve, leleplezni az írói kollektívára kémkedő macskát, meglelni a csak éjszakánként megjelenő szellem-levesboltot és hasonló mókák tarkítják a yokohamai-tokiói életet. Ezek mellett van jópár küldetés az új detektívkütyüinkre szabva: repülő csészealjról kell tökéletes fotót készíteni, hangerősítővel kell megtalálni a plafonban rejtőzködő óriáscsótányt (?), jeladó-érzékelőnkkel pedig graffiti-mókusok elrejtett kincseit vagy némileg szomorúbb módon szoknya alá kémkedő minikamerák tucatjait fedezhetjük fel.

És persze ott van a rengeteg szokásos minijáték: baseball-aréna és darts-terem, japán és európai kártyajátékok, shogi és mahjong vár ránk a városban. Nyilván nem tűntek el a játéktermek sem, ezúttal az igazi klasszikusok és kampós nyerőgépek mellett nagy meglepetésre a ritkán látott Sonic the Fighters is kipróbálható. Sőt, Yagami otthonában már egy Master System is várja, hogy megvegyük hozzá a kártyákat – és a Penguin Land most is okozott pár igen kellemes percet. A VR-játékteremben az elődben is látott virtuális társasjáték jó sok opcióval kiteljesedve vár ránk, van egy Hama of the Dead nevű FPS, és már egy két analóg kart használó shooter is kipróbálható. Visszatértek a drónversenyek, és ugyanúgy órákat lehet fordítani a legmenőbb drón kikísérletezésére, mint a robotika-klubban a robotépítésre. Az ökölvívó teremben egy teljesen új harcrendszer vár ránk, a motorosokkal való találkozás természetesen a versenyeket nyitja meg, a táncosokat pedig egy ritmusjátékban okíthatjuk a kung-fu és a modern táncok kombinálására. Ezek mellett Yagami gördeszkázhat a parkban, négy lány közül válogatva szerezhet barátnőt, fotóival megpróbálhatja lenyűgözni a fényképész-klub tagjait, és még kutyát is sétáltathat.

[+]

A játék jelentős része ezúttal a Yakuza: Like a Dragonból ismert yokohamai városnegyedben játszódik, de időről időre visszamehetünk a már ezerszer bejárt Kamurochóba is. Ezek lényegében ugyanúgy néznek ki, mint amikor tavaly láttuk őket – ugyanazok az éttermek és boltok, mellékutcák és sugárutak várnak ránk. Furcsa, hogy még mindig nem unom hevesen ezeket a helyeket – de azért tagadhatatlanul jót tett volna a játéknak egy teljesen új terület; merthogy az iskolát, akármilyen nagy is legyen, azért nem sorolnám ide. A látványvilág terén sem volt óriási előrelépés: bár a Lost Judgment nyilván támogatja az új konzolokat is, a felbontáson és a stabil 60-as képfrissítésen túl nehéz lenne sok újdonságot felfedezni. Talán a fontos szereplők arca és ruházata van még részletesebben kialakítva – de például ezzel együtt az arcmimika már nem fejlődött. (A – japán és angol – szinkron viszont továbbra is nagyszerű.)

[+]

A legnagyobb gond a játékkal azonban nem ez, hanem az, hogy a játékmenet terén semmi újdonságot nem tudtak kitalálni a fejlesztők, és legyen akármilyen jó is a központi sztori, az sem tudja elérni ennek teljes megbocsátását. A harcrendszer sem rossz, egyszerűen hiába van egy – amúgy élvezetes – új, harmadik harci stílus is, szemernyi meglepetést okoz majd. (És, mivel továbbra is lehet harc közben sushit, hamburgert és csípős kolbászt enni kilószám, kihívás se sok van benne.) Yagami fejlesztése minden magyarázat nélkül a nulláról indul, de igazán ez sem zavart. A probléma sokkal inkább az, hogy hiába szól minden a ravasz nyomozásról, a játék folyamatosan fogja a kezünket és ellentmondást nem tűrve vezet minket az egyetlen helyes úton. Ez néha elkerülhetetlen persze, de rengeteg alkalom van, amikor simán adhatna szabadabb kezet a forgatókönyv – de nem, csak oda mehetünk, ahová a játék akarja, ugyanúgy letiltva minden alternatív megoldást, mint ahogy egy 30 évvel ezelőtti szigorú kalandjáték tette. A játékos szerepe itt sajnos nem az, hogy kiderítse a rejtélyeket, hanem az, hogy sok bunyózás közepette végignézze, amint Yagamiék teszik ezt meg – és valahogy ez sokszor túl passzív szerep volt nekem.

Ez hatványozottan igaz az első két fejezetre, amikor szinte még levegőt sem vehetünk a játék explicit parancsa nélkül, de később is akadnak ekként irritáló pillanatok; például a párbeszédek során, ahol Yagami néha nem is hajlandó kimondani az általunk kiválasztott, a játék által rossznak ítélt mondatokat – de ugyanilyen idegesítőek a végtelenül lineáris, a rossz irányba tett első lépést is vasszigorral megtorló lopakodós részek. És ha már itt tartunk: nem a lopakodás az egyetlen „minijáték”, ami idegesítő – lényegében minden ide tartozik, ami a detektívmunkával kapcsolatos. Ilyen célpontjaink követése, akár lassan és rejtőzködve, akár gyorsan, a forgalmas utcákon kergetőzve. De ugyanilyen bénácskán, a végtelenségig scriptelve zajlik a fényképek tanulmányozása, a parkournak hívott falmászás, a szóbeli leírás alapján való célpont-azonosítás, a jeladó-érzékelő használata, és minden, e szerepkörhöz kapcsolódó egyéb feladat.

[+]

Az előző rész tesztjét azzal zártam le, hogy ha lesz folytatás, annak több újdonságot kell majd tartalmaznia ahhoz, hogy a Judgment felnőhessen a Yakuza-játékokhoz. Ez sajnos nem történt meg, de ehhez mindenképpen hozzá kell tenni, hogy a játék merész és a szokásosnál jóval emberközelibb témaválasztása sokkal hatásosabb krimivé teszi az elődnél. Sőt, ha vákuumban nézem a dolgokat, és kizárólag az előző részhez hasonlítom a Lost Judgmentet, hát a yokohamai játéktér objektíven újdonságként fogható fel – de mivel az a terület a tavalyi Like a Dragonból származik, valahogy ezt sem így értékeltem. (És itt megjegyzem: ez tökéletes játék arra, hogy valaki belépjen ebben a világba, hisz lényegében semmiben nem kapcsolódik az előzményhez!) De nem akarom panaszkodással befejezni: noha ez a játék szinte minden tekintetben ugyanarra a koncepcióra épül, mint az előző rész, története minden interaktivitás-nélkülisége ellenére úgy magával ragadott, ahogy arra csak a legjobb tévésorozatok képesek – és az iskolai nyomozások igényes tartalmát is igen sokra értékeltem. Mindez jobbá teszi az elődnél? Nem – de a Lost Judgment vitathatatlanul érdekesebb lett, és én ezt is sokra értékelem.

A Lost Judgment PlayStation 4-re 5-re, valamint Xbox One és Xbox Series konzolokra jelenik meg szeptember 24-én.

Pro:

• Fantasztikus, csavaros, érzelmes történet;
• tematikusan illeszkedő iskolai események;
• nagyszerű, kidolgozott karakterek;
• rengeteg opcionális tartalom.

Kontra:

• A történetet csak nézzük, de nem alakítjuk;
• a vidám és a komoly néha túl erős kontrasztja.

80

Grath