Game of Thrones Episode 1 – Iron from Ice teszt

Fuss, Forrester, fuss!

A Telltale sok-sok legfeljebb közepes próbálkozás után a tavalyelőtti Walking Dead-feldolgozással végre a csúcsra ért. A játékmenet minimumra redukálása és a játékos – legalább látszólagos – szabadságának kiszélesítése olyan recept volt, ami a nagyszerű hangulat, addiktív sztori és kidolgozott karakterek által tovább díszített játékot győzelemre vitte. A cég azóta is ezt a receptet variálja több-kevesebb sikerrel: a Walking Dead második évadja kicsit laposabb lett, a Wolf Among Us nyitószezonja viszont – talán elsősorban a remek világnak köszönhetően – elragadó volt. 2014 végén két új sorozat indult; az egyik a Game of Thrones tévésorozat (és nem a könyv) világába vezet, míg a másik a Borderlands fura alakokkal teli környezetébe varázsol (ezt holnap vesézzük ki).

Az már az első öt perc „végigjátszása” után is látszik, hogy a Telltale fejlesztői abszolút nem akartak változtatni a korábban annyi „év játéka” díjat termelő recepten. A nyitó epizódban például egyetlen egyszer sem szerepel tárgyhasználat, egy szobánál nagyobb területen szabadon mászkálni szó szerint egy alkalommal lehet (akkor is egy rém pici udvaron), az akció pedig kimerül 2-3 sok eredetit nem kínáló QTE-jelenetben. Gyakorlatilag a szemünk előtt alakul ki a szinte csak a párbeszédekre építő vizuális novellák nyugati ága, amivel az égegyadta világon semmi baj nincs, csak ezt fel kellene vállalni, és eltüntetni a kalandjátékok, akciójelenetek maradék részét is, hogy még kidolgozottabb párbeszédeket kaphassunk, még több lehetséges következménnyel, mert így inkább csak a furcsa kettősség marad meg az emberben.

Game of Thrones Episode 1
Bár nem ők vannak a középpontban, természetesen igen sok ikonikus sorozatbeli karakter feltűnik a játékban is.

No de előreszaladtam, máris a földbe döngöltem szegény játékot, pedig még egy szót sem beszéltem arról, hogy miről is szól. A Telltale sorozata tehát a nagyszerű fantasy regények igényes HBO-feldolgozásának, hát, feldolgozása. Elsősorban a világot már ismerők számára készült; aki nem tudja, hogy mi fán terem egy Lannister vagy Stark, eszik-e vagy isszák az északi falat, vagy King’s Landing városát, miért mondják annyian, hogy jön a tél, az bizony itt igencsak el lesz tévedve – a játék zéró eligazítást ad nekik. Ez még úgy is igaz, hogy a főszereplő Forrester-családdal korábban nem igazán találkozhattunk, még a könyvekben is csak egy-két helyen kerültek rövid megemlítésre, mint a hadászatban fontos vasfa egyedüli kitermelői és megmunkálói. A történet amúgy a tévésorozat harmadik évadjának végén – a Vörös Esküvő rész során, ahhoz igen közel – indul, és bár a központi történettel viszonylag ritkán fonódik össze, a negyedik szezon legfontosabb eseményeinek utórengéseit megérezzük majd a következő öt kalandjáték-epizód során is.

Game of Thrones Episode 1
Talán nem lövök le titkot: a képernyőn látható kettő (három?) karakter közül csak egy éri meg az epizód végét.

A hat fivért és két nővért felvonultató Forrester családra rájár a rúd. A családfőt és az örököst a játék cirka tízedik percében hányják kardélre, ráadásul mivel korábban a Starkok szolgálatában álltak, a környék minden agresszív, ellentétes oldalon tevékenykedő háza rárepül értékes erdeikre, illetve otthonukra, Ironrath várára. A játék a Telltalte-től eddig nem látott megoldást használva több karakter közt ugrálva mutatja be az eseményeket. Egyszer a családfő hazafelé menekülő apródját irányítjuk keserves útján, majd vált a kép, és a frissen lorddá vált Ethannal próbálunk meg helytállni egy rivális család nem igazán udvarias látogatása alatt, vagy éppen King’s Landing intrikával teli világába ugrunk az egyik Forrester-nővér mellé, aki Margaery Tyrell udvarnőjeként készül annak Joffreyval kötendő házasságára. Mivel a karakterek kellően kidolgozott, érdekes figurák, ráadásul az eddig teljesen ismeretlen ház belső működése, családi dinamikája is leköti az embert, ez a megoldás nagyszerűen működik. Az első epizód három irányítható karaktere közül számomra Mira, a fővárosban élő fiatal lány volt a legérdekesebb, nagyon remélem, hogy ő élve megéri az utolsó rész végét! Az összesen hat részből álló sorozat következő epizódjaiban két további karaktert is kapunk, a rövidke előzetesekből pedig úgy tűnik, hogy a fagyos északot ugyanúgy megjárjuk majd velük, mint a szomszédos kontinens sivatagjait.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények