Let it go

A Frostpunk rákényszerít minket arra, hogy folyamatosan pengeélen táncoljunk, hogy rossz döntéseket hozzunk meg annak érdekében, hogy valami még szörnyűbb következményt elkerüljünk. Ez vezethetett volna egy érzelmileg igen hatékony játékhoz is, de ezen a téren a Frostpunk messze elmarad attól a zsigeri élménytől, amit a This War is Mine nyújtott. Ennek oka legfőképpen az, hogy közösségünk tagjaival kapcsolatban a játék nem tudja elérni, hogy szimpla statisztikai mutatóknál többnek tekintsük őket. Hiába van mindenkinek neve, sőt, saját karakterlapja is, én fikarcnyi kötődést sem éreztem mondjuk egy adott mérnök iránt – egyszerű nyersanyag volt minden ember, sőt, a megfelelő törvény kihirdetését követően már minden gyerek is.

Ezek a rendelkezések a városirányítás egyik érdekes elemét jelentik: az építési parancsok kiadása, az épületek mikromenedzselése, illetve a munkaerő beosztása mellett ezzel tudjuk a megfelelő irányba terelni közösségünket. Bevezethetjük a 24-órás műszakokat, előírhatjuk a gyerekmunkát, engedélyezhetjük a párbajokat, vagy épp rendes temetkezés helyett a fagyra bízhatjuk a hullákat. A legtöbb döntés befolyásolja az elégedetlenség vagy a remény mutatóit, illetve általában új opciókat, épületeket is elérhetővé tesz. A régi temetkezési rendszer megtartását követően például egy további törvénnyel hatalmas ünnepet rendezhetünk az elhunyt hősöknek (ez felezi a halálokat követő elégedetlenség-növekedést), a pusztába kidobott, fagyott tetemeket viszont a szervklinika és végső esetben az üvegházak is tudják hasznosítani – igaz, a nép nem fogadja lelkesen szeretteik ilyetén hasznosítását.

A játék későbbi szakaszában, amikor a technikai kérdéseket már sikerült viszonylag megnyugtatóan elrendezni, amikor már minden nyersanyagból többet termelünk, mint amennyit felhasználunk, amikor már fűtőtestek melegítenek minden lakást, és a legtöbb üzemet sikerül 100%-os kihasználtság mellett működtetni, más típusú kihívások jönnek. A nagyobb népesség ugyanis társadalmi problémákhoz vezet, ami a megfelelő kezelés nélkül ugyanolyan végzetes lehet, mint egy napokig tomboló hóvihar. Apró társadalmunk ellenállási gócait a vallás vagy a nyílt terror módszerével próbálhatjuk meg bedarálni, és mindkettő garantáltan aljas döntések egész áradatát igényli a besúgó-hálózat felállításától a nyilvános büntetések elrendelésén át az eretnekek könyörtelen kivégzéséig.

A rossz döntési lehetőségek közti kényszerű választás érzelmi nyomorát a Telltale-játékok néha már kifejezetten túlzásba vitték, és bizony néha a Frostpunk túlontúl brutális világa is inkább közönyt vált ki a játékosból. A This War is Mine szörnyű eseményeit túl lehetett úgy élni, hogy nem veszítettük el emberségünket, és pont ez hajtotta az embert előre – a Frostpunkban viszont ez az út nem nagyon lehetséges, és ez engem igencsak zavart. A túlélés lehetőségei amúgy is kicsit szűkre szabottak: az első lépéseknek mindig ugyanannak kell lennie, a végjáték pedig mindenképpen a vallásos és a világi elnyomás közüli választásról szól. Azzal sem árt tisztában lenni, hogy az első néhány próbálkozás egész biztosan kudarcba fog fulladni, így csak azoknak ajánlott a játék, akiktől nem idegen az újrakezdés, új és új, egyre optimálisabb taktikák kidolgozása, esetleg a jegyzetélés is.

Noha a Frostpunk nem tudott úgy rabul ejteni, mint ahogy azt az 11 Bit stúdió előző játéka tette, az legalább biztos, hogy a játék lenyűgözően néz ki. Bár városunk nem óriási, tényleg egy meleg, élő gócnak tűnik a halálos fagy közepén. A vadászok szürkületkor új ösvényeket taposva indulnak útjukra, a munkaidő kezdetekor bekapcsolt hősugárzó gyönyörűen olvasztja fel maga körül a havat, és az új épületek létrejötte is igen látványosan zajlik.Igazán kár, hogy az állandó, soha meg nem törő, és így előbb-utóbb súlyát vesztő feszültség közepette igen ritkán lesz időnk ezt figyelni.

A Frostpunk: Console Edition a korábbi PC-s premiert követően most PlayStation 4-re és Xbox One-ra hozta el a hideget.

Pro:

• Ha beindul a gazdaság, egy ideig igen élvezetes;
• lenyűgözően jól néz ki.

Kontra:

• A konzolos felület elbírt volna nagyobb betűket;
• a végjátékban csak két lehetőség van:
• az eltérő kampányok nem különböznek igazán.

70

Grath