A harcrendszer
Mindez szép és jó, a fejlesztők felépítettek egy felejthető, de ideig-óráig szórakoztató kampányt, és egy kiválóan átgondolt, addiktív multiplayert. Mindez viszont teljesen értelmetlen, ha a játékmenet nem az igazi. Ahogy már korábban is fogalmaztam, érezhető a For Honoron, hogy az alap mechanikára, a párbajra lett építve az egész. Harcosunkkal befoghatjuk a velünk szemben álló ellenfelet, és míg a bal karral mozgunk, a jobb karral három irányban (bal, jobb és fent) tarthatjuk a fegyverünket. A cél ott blokkolni, ahol az ellenfél támad, és ott támadni, ahol ő éppen nem blokkol.
A gyors és gyenge, valamint erős, de lassú támadásokat minden karakternél más és más kombinációkba fűzhetjük össze. Lehetőség van az ellenfél fedezékének széttörésére, a karakter megragadására, eldobására is, ami akkor jöhet jól, ha például egy magas hídon állunk. Aki szemfüles, egyszerűen lehajíthatja ellenfelét a mélységbe. Ugyanilyen fontos a karakterünk állóképessége is: ha túl sokat kaszabolunk, hősünk elfárad, és néhány másodpercig csak lézengeni tud a harctéren, mielőtt visszanyeri a lélegzetét. Az is egy értékes taktika, ha kifárasztjuk az ellenfelet, majd amikor kifulladt, lecsapunk.
Tovább bonyolítják a helyzetet a különböző képességek. Ezekkel befolyásolhatjuk a harcteret vagy a körülöttünk lévők állapotát. Például ellenfeleink védekező képességét csökkenthetjük, a látásukat zavarhatjuk össze, saját magunkat gyógyíthatjuk, vagy épp nyílzáport kérhetünk egy megadott helyre (a légicsapás középkori őse). Nem árt mindenre felkészülni, mert ellenfelünk ilyen trükkökkel is meglephet, ha nem vagyunk elég óvatosak.
Sajnos viszont bármennyire is összetett (vagy nevezzünk inkább bonyolultnak, mert néha nagyon összezavarja az embert) ez a harcrendszer, a játék lehetőségeit végső soron elég erősen behatárolja. Igazán csak akkor élvezhető, ha egy ellenféllel kerülünk szembe. Ha az ellenfél csapatából ketten is ránk rontanak, kicsi az esély a túlélésre. Visszautalva a kampányra, az is azért sikerült olyan butácskára, mert nem lehet ezzel a játékmenettel igazán epikus harcokat lebonyolítani. Némi kaszabolás után jön egy főellenség, akivel párbajozunk, és szinte minden küldetés így zajlik. Merthogy a multiplayer is ilyen, és ez sokszor okoz frusztráló pillanatokat. Könnyű kutyaszorítóba kerülni, ha az ellenfelek egyszerre többen támadnak ránk. Aki viszont kitanul egy karaktert, és megtanulja az apró trükkjeit, az valóban szinte művészi szintre emelheti ezt a rendszert, és annak aligha lesz ellenfele a csatamezőn.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
