Csodálatos Pandora

14 évvel ezelőtt James Cameron újra meghódította a világot: a rendező az 1980-as években a Terminátor filmekkel, az 1990-es években pedig a Titanic-kal töltötte meg a mozitermeket, majd 2009-ben jött az Avatar és kasszát robbantott. Jelenleg is ez a legnagyobb bevétellel rendelkező mozifilm a világon, ráadásul a tavaly érkezett második rész is elképesztően teljesített, úgyhogy a négy legnagyobb bevételt termelő filmből hármat is Cameron jegyez. Már az első film sikerét látva is egyértelmű volt, hogy nem csupán egy estés szórakoztatás volt a cél, hanem egy teljes franchise megalkotása, filmekkel, rajzfilmekkel, könyvekkel, képregényekkel, eladható kacatokkal és természetesen játékokkal. Ennek az univerzumnak a legújabb szelete a Ubisoft kiadásában megjelent Avatar: Frontiers of Pandora.

A történet 8 évvel az első film eseményei előtt indul, mikor az RDA egyik bázisán megismerkedünk pár na’vi gyermekkel, akiket állítólag az emberek mentettek meg, miután a törzsük elhagyta őket, és most az Ambassador Program (TAP) keretein belül ismerkednek az emberi lét szépségeivel. Persze mint mindig, ebben a csoportban is van egy renitens, aki nem fogadja el a fogvatartóik által kínált igazságot, fellázad az emberek ellen, ami az életébe kerül, és ez a tragédia a megmaradt gyerekeket kellőképpen megrémíti, hogy ne próbálkozzanak szökéssel. Viszonylagos békében, tanulással telik el 8 év, mikor a Jake Sully által vezetett lázadás után az RDA-nak menekülnie kell a Pandoráról, így a TAP bázisát is kiürítik, és főszereplőink felesleges teherré válnak. Szerencsére az emberek között is vannak jók, így végül sztázisba menekítenek mindenkit, melyből 16 év után ébresztenek fel, immáron a Víz útja eseményei idején: innen indul maga a játék, ahol az egyik fogvatartott na’vi bőrébe bújva kezdődnek kalandjaink.

[+]

Mivel az Avatar: Frontiers of Pandora egy FPS, így végig belső nézetből szemléljük az eseményeket, és válunk eggyé Pandora csodálatos világával. Ettől függetlenül kapunk egy nagyon részletes karakter-generálási lehetőséget, ahol még a testünkön világító pöttyöket is személyre tudjuk szabni. A hosszú bevezető után, immár az általunk alkotott na’vi képében lépünk ki a romos komplexumból a pazar, élettel teli természetbe. Nem túlzás azt állítani, hogy a Massive Entertainment csapata a látvány kapcsán mindent belepakolt a játékba, amit csak lehetett. Az első lépéstől az utolsóig részletgazdag és lenyűgöző az egész. Hatalmas, szabadon bejárható nyílt világot kapunk, így megismerhetjük ennek a csodálatos holdnak a nyugati féltekét is. Három főbb területet fedezhetünk fel, mindhárom teljesen egyedi, és persze gyönyörű. Igen, nem tudom elégszer leírni, mennyire hihetetlenül szép ez a játék, és egyben ez az egyik legnagyobb erénye is. A másik pedig egyértelműen a hangzás! Már indítás során visszaköszönnek a filmekből ismerős dallamok, és ezek végig kísérnek minket az utunk során. Bárhol járunk a térképen, mindenhol lenyűgöző a természet hangja, ahogy interakcióba lépünk a növényzettel, vagy éppen meghalljuk a körülöttünk rejtőzködő állatok neszeit.

[+]

Sokan tartottak attól, hogy egy átszínezett Far Cry játékot kapnak majd 70 euróért, és ez a félelem nem volt alaptalan. Nincs új az Alpha Centauri alatt, ugyanis a készítők korábbi címeiben már megszokott játékmenetet kapjuk meg most is, csupán a körítés más. Ettől függetlenül egészen élvezetes a buja környezetben különlegesebbnél különlegesebb gyümölcsöket keresgélni, megtanulni, hogy melyiket mikor és hogyan érdemes szüretelni a legjobb minőség érdekében. Izgalmas kihívást nyújt a lehető leghatékonyabban vadászni, miközben a kíméletességre is odafigyelünk, hálát adva Eywának a nagylelkűségért és a megszerzett javakért. Mindeközben természetesen fő- és mellékküldetések sokaságán keresztül ismerjük meg Pandora nyugati tartományának főbb klánjait, és a segítségükkel megtanulunk ismét igazi, vérbeli na’viként élni, és harcolni az otthonunkért, mely egyben a fő célja is a játéknak.

Mentsük meg újra Pandorát!

A játék csúcspontja egyértelműen az a pillanat, amikor először ülünk fel egy ikran hátára, és onnantól voltaképpen nem is lesz kedvünk leszállni róla. A teszt során jómagam is a szükségesnél jóval több időt töltöttem el a céltalan repkedéssel, ugyanis nagyon élvezetesre sikerült ennek a mechanikája. Sajnos ugyanez a történetvezetésről már nem mondható el, teljesen egysíkú karakterekkel találkozunk, a gonosz mindig gonosz, a jó mindig jó, a na’vik mindig bölcsek és titokzatosak, az emberek pedig sokat beszélnek és vagy el akarják foglalni az otthonunkat, vagy a saját hibáik miatti vezeklés által hajtva velünk együtt akarják megmenteni azt. Legtöbbször a környezetet károsító RDA telephelyeket számoljuk fel, vagy épp a nagyon gonosz RDA-s katonákat iktatjuk ki. Már az első filmben is hihetetlen volt, de ennél a játéknál valahogy méginkább vicces, ahogy a kék őslakosok fából faragott íjakkal, nyilakkal és vadállatokkal kerekednek felül a csúcstechnológiát használó gyarmatosítókon.

[+]

Természetesen kapunk egy főellenséget is, akinek egyetlen létező tulajdonsága, hogy nagyon gonosz, és meg akar ölni minket. Minden áron. És ennyi. Nincs benne több, bár az Avatar-filmeket ismerve nem is vártam többet. Mégis, összességében működik, és ami a játék hátránya, az egyben az előnye is, hiszen mit is vártunk voltaképpen? Lenyűgöző látványt, élhető harcrendszert, filmeket idéző libabőrt előcsalogató zenét, és tartalmas időtöltést egy olyan világban, ahova titkon legbelül egyszer mindenki szeretne eljutni, ha valóban létezne. Talán emiatt, és a borsos vételár miatt is kevésnek érezhető az a 20-25 óra, amennyi szükséges a fő történetszál végigjátszásához, ugyanakkor a na’vi életérzés, és Pandora nyújtotta varázslat miatt ennek kétszeresét is bőven el lehet szöszmötölni vele észrevétlenül.

[+]

A harcrendszer megítélése egyébként teljesen szubjektív, a kiadó korábbi címeihez hasonlóan dinamikus, bár személy szerint nekem kicsit nehéz volt, pedig a legkönnyebb szintre állítottam mindent, hiszen inkább a világban szerettem volna elmélyülni, még így is sikerült azonban sokszor indokolatlanul hamar a fűbe harapni egy-egy komolyabb összecsapás során. Szerencsére a játék rengeteg mellékküldetést kínál, melyek segítségével kellően elegendő alapanyaghoz juthatunk, így jobb eszközöket tudunk készíteni, és nagyobb eséllyel szállhatunk szembe elnyomóinkkal. Kalandjaink során több tradicionális na’vi íjat, és minimális közelharci eszközt használhatunk felváltva az emberi fegyverekkel, utóbbiak azonban kevésbé bizonyulnak hasznosnak. Érdemes ellenfeleink gyenge pontjait felfedezni a na’vi érzék segítségével, így ugyanis jelentős előnyre tehetünk szert a harc során. Sokszor azonban előnyösebb a lopakodás, illetve az „üss és fuss” harcmodor.

[+]

Az Avatar: Frontiers of Pandora december 7-én jelent meg PlayStation 5-re, Xbox Series X/S-re és PC-re. Mi PS5-ön teszteltük a játékot.

Összegzés

Az Avatar: Frontiers of Pandora nem hoz újdonságot a játék piacra, viszont a franchise rajongóinak lehetőséget nyújt, hogy szinte testközelből ismerjék ezt a James Cameron által megalkotott, csodálatos világot. Bár a várakozások szerint valóban egy kékre festett Far Cry-t kaptunk, ami 70 euróért elgondolkodtató, és bár a történet eléggé ötlettelen, a karakterek egysíkúak, a harcrendszer konzolon kicsit nehézkes annak, aki nem szokott FPS játékokkal játszani, de Pandora világa még így is lenyűgöző, és sok órányi lehetőséget ad a játék, hogy alaposan elmerüljünk benne. Azonban aki a Far Cryokban évekkel ezelőtt meggyűlölte, hogy vaddisznó-szőrből és mókusbőrből kellett szutyőket varrnia, az most dühöngeni fog, mert most a helyzet változatlan, csupán a vaddisznó zöld, a mókusnak meg pikkelye van.

Az Avatar: Frontiers of Pandora legfőbb pozitívumai:

• Lenyűgöző látvány és hangzás;
• hatalmas, nyílt világ, három csodás területtel, mely mind teljes mértékben felfedezhető;
• az ikran megülése kimondottan élvezetes;
• igazi na’vivá válhatunk.

Az Avatar: Frontiers of Pandora legnagyobb hátrányai:

• Voltaképpen egy kék Far Cry;
• egysíkú karakterek, súlytalan főgonosz;
• ötlettelen történet.

Winkler Mariann