Ismét egy nagy, nyílt világ…

De ezzel valószínűleg nem is fogunk törődni, miután megláttuk – és tegyük hozzá: kipróbáltuk – magát a játékot. Az nem meglepő, hogy a francia Ubisofttól ismét egy hatalmas, nyílt világot kaptunk, egy óriási térképet, ami tele van ikonokkal, fő- és mellékküldetésekkel, felfedezhető extrákkal, barlangokkal, sírokkal és mellékes tevékenységekkel. A játékmenet a korábbi részekhez képest valóban megújult, ám valójában nem történt más, mint hogy az AC franchise is betagozódott a többi Ubisoft open-world játék formulájába. Sőt, ha nagyon rosszmájú akarnék lenni, azt is mondhatnám, hogy ha a főhőst lecserélnék kommandósokra vagy egy modernebb túlélőre, akkor simán elmenne egy új Ghost Recon vagy Far Cry játéknak.

Valódi újdonságot nem is a nyílt világú mechanikák, hanem a harcrendszer és a szerepjátékos elemek jelentenek. Szakítva az Assassin’s Creed hagyományaival, az Origins végre egy egészen dinamikus, hitbox alapú rendszert kapott, amelyben szabadon használhatunk különböző közelharci fegyvereket, íjakat és egyéb eszközöket. Az animációk végre nem kötöttek, bárkit bármilyen ritmusban megölhetünk, akár egyszerre több emberrel-állattal végezve így. Bayek fürgébb és jóval ügyesebb harcos elődeinél (utódainál?), úgyhogy ebben a játékban már igazán nem kell a lopakodáshoz ragaszkodnunk, hack & slash kalandként is bőven megállja a helyét.

A megújulás jegyében könnyed RPG elemekkel tűzdelték meg az egyiptomi öldöklést. Fegyvereink saját tulajdonságokkal rendelkeznek, fejleszthetők, ahogy különféle alapanyagokból a rajtunk lévő felszereléseink is, melyek életerőnket és támadási statisztikáinkat növelik. Karakterünk minden szintlépéssel egyre erősebbé válik (a maximális szint jelenleg a 40-es), amire szüksége is van, mert a történetet nem lehet kötelező „tápolás” nélkül végigcsinálni. Tetszik vagy sem, rá vagyunk kényszerítve, hogy a mellékküldetéseket is nagyrészt teljesítsük – amivel nincs nagy baj, tekintve, hogy ezek többségében egész hosszú, saját történettel rendelkező kis kalandok.

Persze az Origins sem kerülheti el az összes nyílt világú játék átkát: egy idő után elkerülhetetlenül önismétlővé válik. Tény, a fejlesztők mindent megtettek, hogy változatossá tegyék mind a világot, mind a küldetéseket, de bárhová is megyünk és bármit is csinálunk, a gyakorlatban négy-ötféle mechanika váltogatja egymást. Utazás, behatolás különböző erődítményekbe, gyilkolás vagy túszok kiszabadítása, esetleg kisebb szobák, területek felfedezése, és ennyi. A történet felénél már érezni, hogy kezd ellaposodni a játék, a vége felé pedig sajnos becsúszott néhány kifejezetten frusztráló, túlontúl elhúzott küldetés, de mindezek ellenére az Origins végig szórakoztató tud maradni. Ebben nagy része van a főhős mozgáskultúrájának, a jól navigálható világnak, na és persze a körítésnek is.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!