Hirdetés
Új hozzászólás Aktív témák
-
Gerinces
csendes tag
Sziasztok!
Mivel úgy láttam, hogy a 8.9-es tabosok is itt kapnak válaszokat, én is itt kérdeznék. Pár hete én is tabtulajdonos lettem, és örültem neki veszettül. Elindultak a problémák is. A gépen a honeyc. 3.2 van alapból. Nem szeretnék veszkődni rom és egyéb machinációkkal, mivel csak alap felhasználó vagyok/leszek. Ami zavar (a többi jól működik), hogy:
1., a Zenelejátszó először látott mindent, szépen működött (főleg FLAC, kevés MP3). Majd a következő csoport zenét rárakva meghülyült, az "újoncokat" nem látta. A mappában egyenként meghallgathattam, egész albumot nem. Leszedtem mindent, KIES-sel szinkronizáltam, újra szép lett minden.Az gaz Kies persze nem a Music, hanem a Media mappába rakott mindent, de sebaj, legalább használhattam. Tegnap szerettem volna újabb zenéket rárakni, erre a Kies nem is tud kapcsolódni! A PC-n megjelenik hiba nélkül, mint háttértár. Mit tegyek, hogy végre hallgathassak, másolgathassak, csereberéljek zenéket végre ennyi macera nélkül?
2.,Milyen e-book olvasó visz mindent? Van már fenn a saját, Aldiko, Mantano, Cool, de még így is van néhány formátum, amit nem kezel egyik sem. Sőt van olyan 300 mega PDF, amit már nem bír, lassul rendesen, a képek nagyításánál kiakad, és fehér képernyő addig, amíg vissza nem kattintok kettőt, a kép eredeti méretére. Ezeket a nagyobb fájlokat a hardver nem bírja?
Tanácsokat várok köszönettel! -
Gerinces
csendes tag
Köszönöm a gyors reagálást! Az e-könyvek közül a mobi és a prc típusokat nem viszi egyik sem. Az Aldiko-ban meg nem találom azt a szépen lapozó animációt, amelyeket még az üzletekben kitett tabokon láttam. Kipróbálom majd a javasolt olvasót is. Most a KIES-sel szenvedek, de vesztésre állok, türelemben is. Kipróbálok néhány zenelejátszót majd, hátha kiváltja a saját lejátszóját.
A nagy pdf, egy katalógus, régen töltöttem le, már nincs fenn a neten. Átküldeni nem tudom sajna.
Azt nem értem, hogy ha eddig ment a kies, most miért nem? Megutálták egymást? Mind a kettő külön-külön teszi a dolgát, de együtt neeeem! -
Gerinces
csendes tag
Szaasz Syl!
Hagytam a fenébe, ahogy mondtad! Átmásoltam a zenéket, és felraktam a PowerAmp Music Player-t. Kicsit összetett a hangja, de mindent visz.
A FBr-t még csak telepítettem, de nem próbálgattam.
Egyébként, ahogy fentebb már írták, a tab nem szereti a gameloftos játékokat. Eddig még egy sem ment. Elkezdi ugyan, de aztán újraindul mindegyik.
Köszi a tanácsokat![ Szerkesztve ]
-
Gerinces
csendes tag
Sziasztok!
Tervezem OTG-kábel és mem.kártya(olvasóval), vagy pendrive beszerzését. Milyen tapasztalataitok vannak. Mekkora memória méretig olvassa stabilan az eszközöket, illetve van-e olyan márka amit nem szeret, esetleg, amivel szívesebben működik együtt?
Ja és a dealextrémtől rendelnék, nem venném a hazai nagyon drága, túlárazott szabadrablásos eszközöket.
Jut eszembe, vennék ugyanott egy stylus-pent is. Olyat használt már valaki?
Üdv! -
Gerinces
csendes tag
Szaasztok!
Visszaolvastam, de így sem jöttem rá: Hogyan is kell a .nomedia mappát létrehoznom, hogy eltüntethessem a felesleges képeket a Galériából? Próbáltam simán, az Astro-val is, de aztán nem látja a gép...
A másik kérdésem: Nekem simán jó a tabom, ahogy van. Olvasok, filmezek, zenét hallgatok. Muszáj rootolni, mókolni? Sőt olvasva a hozzászólásokat ICS-re se nagyon akarom frissíteni (gyárilag a honey 3.2 van rajta), mivel erre is sok problémát írtok. Sőt azt látom, hogy mindig várják az újabb meg újabb csillivilli nevű új rendszert, amit aztán lehet gyalázni a hiányosságok miatt.
Ja és még egy. Nagyon tetszik a honey eredeti kinézete, bár elvagyok a samuéval is, de annak a háttere szebb. Próbáltam letölteni több launchert, de nem találtam ilyet a play-en. Valakinek linkje?
Köszi! -
Gerinces
csendes tag
Köszi a gyors választ. Hátteret macera berakni az állandó méretezési mániája miatt. A samsungos alap felületet próbáltam több launcherrel leváltani, de nem jött be igazán egyik sem. Lehet, hogy telepítési problémák voltak, most indítottam újra a tabot, lehet, hogy ismét kísérletezgetek.
[ Szerkesztve ]
-
-
Gerinces
csendes tag
Újra kérdezném tisztelettel, hogy milyen módon (lehet lépésenként, szájbarágós módon is elmagyarázni, akár privátban is), lehetne eltüntetni a galériából a felesleget? Lehet ingyenes programmal, vagy fizetőssel érdemesebb? Nincs esetleg magyar nyelvű verzió?
[ Szerkesztve ]
-
Gerinces
csendes tag
Köszönöm, igen, kipróbáltam, már tegnap kérdeztem ezügyben. Nem boldogultam vele, mivel nem értettem, hogy mit is akar, a beállításaiban pedig nem találtam se súgót, semmilyen infót. Ettől függetlenül köszönöm a segítséged. A launcherre amit írtál, nem találtam kedvemre való témát, bár még ott is kezdő vagyok a testre szabhatóságában. A többivel amit küldtél, még ismerkedem lassan(amikor munka mellett időm van). Az az igazság, hogy nem értem még a logikáját a rendszernek, ezért se rootolgatom stb... Az is bosszant, hogy több időt vesz el a mókolása, mint amennyi a zenehallgatásra, olvasásra, játékra szánt időm együttvéve. Hiába nézek ki egy-egy appot, sokszor nem tudom mire is jó valójában. Nem ebben nőttem fel na! Alap felhasználóként, nekem nehéz a belakása egy ilyen eszköznek.
-
Gerinces
csendes tag
Szaasztok!
Nemrég megcsináltam a gyári visszaállítást. Tudtam, hogy mindent letöröl. Mivel még új a gép, nem ért nagy veszteség. Most már minden szuperül működik (érdekes, hogy egy originál gépnek is voltak problémái), elégedett vagyok. Azonban felmerült bennem, hogy ha majd újra megcsinálom a gyalut, vagy ha az új hangzatos nevű jégkrémek és egyebek megérnek rá, frissítsek. Van-e lehetőség a jelszavak, játék, és egyéb beállítások mentésére rootolás és egyéb garanciavesztő machinálások nélkül (a Titánium B. pl root nélkül nem hajlandó dolgozni)?
Köszi! -
Gerinces
csendes tag
Szaasztok!
Már megteremtődtek a feltételek, hogy vásároljak a Play-en. Ha letöltök egy appot, és frissítek/újraindítom a rendszert, akkor újra meg kell vásárolnom az adott appot, vagy emlékszik a rendszer a vásárlásomra? A másik: olvastam és tapasztaltam Gameloftos problémákat. Melyek azok a játékok, amik biztosan futnak? Nem lenne jó vásárolni, majd dühöngeni, mert nem megy!
Továbbá: sd-kártyát és pendriv-ot fogok vásárolni. Viszi valakinek a 32gb-osat? Illetve kártybából melyik Class-osztályú amít bír?
[ Szerkesztve ]
-
Gerinces
csendes tag
válasz Jonathan92 #3164 üzenetére
2. kérdésre: dealextreme. Nagyon jó cuccok vannak. Én kábel nélkülit vettem. Csak pár hét míg kihozzák...
-
Gerinces
csendes tag
Szaasztok!
Új dolgot kezdett el játszani a 8.9-es tabom. Többször előfordult a következő: Amikor kiveszem a táskámból veszettül forró a gép, a képernyőjén semmi. Ha megnyomom a kikapcsológombot megy, mintha mi sem történt volna, csak a teljes töltöttsége tűnik el szinte nullára. Ezt csak akkor csinálja, ha bekapcsolt állapotban teszem el. Ötletek,tapasztalatok?
-
Gerinces
csendes tag
Szaasztok!
Megérkezik a 8.9-es tabomhoz az OTG adapter. Megint megkérdezem - mivel szeretnék biztosra menni - hogy akinek micro sd kártyája, vagy pendrive-ja van, mekkora a max memória méret és sebesség amit gond nélkül kezel a gép? Kicsit tartok a 32 gb-tól.
A másik: a tab lassan és akadozva kezeli a nagyobb PDF fájlokat. Most néhány újságot töltöttem le, és bizony csúnyán belassul 20 mega feletti fájlnál. Ha 50-nél nagyobb, akkor már nagyítani sem tudja az oldalt, vagy képet, hanem fehérre vált a kijelző. Ez nekem furcsa egy duplamagos procival. Ja és tök mindegy milyen olvasóval indítom.[ Szerkesztve ]
-
Gerinces
csendes tag
Köszi neked és Syl kollégának is a tanácsokat! Egy Lexar 32-es kártyát néztem ki egyébként (class 10-es) Meglátjuk klassz lesz-e...
Az Adobe readert majd kipróbálom. Még nem nyúltam az eredeti 3.2-es rendszerhez, nem is nagyon akarok. Esetleg, ha lesz hivatalos frissítés akkor váltok arra. -
Gerinces
csendes tag
válasz Devilhun_HUN #3493 üzenetére
Az "ezen mit nem lehet érteni" mondatodra reagálnék. Nem vagyok gondolatolvasó. Táv gondolatolvasó sem. Nem írta le pokerkaszy7, hogy pendrive-ként szeretné használni. Amit leírt, abból nem derült ki, hogy mire is jó így a tab/mp3 kombó. Zenét hallgatna róla? Esetleg pl. zenei fájlokat másolna rá? Mivel nekem is Sony aktív zajszűrős mp3 lejátszóm van, a másolás nem menne a Sony Stage konvertálása miatt. Azonban azt írta, hogy csak akkor működött együtt a két cucc, ha fullon volt zenével az mp3. Így viszont nem fér fel rá más, hogy háttértárként lehessen használni.
Ezért kérdeztem.[ Szerkesztve ]
-
Gerinces
csendes tag
válasz bigdady #3860 üzenetére
Szaasz!
Véleményem és válaszom elég szubjektív: semmire. Mindig valami jobbra vágyunk. Mióta mobilom van, pláne mióta fórumok látogatója vagyok azt tapasztalom, hogy várunk valami újdonságot - mert elhitetik velünk - hogy a következő kütyü, vagy op.rendszer/frissítés LESZ AZ, amire várunk. Aztán hetek elteltével jönnek a csalódott hangok. Persze van fejlődés, de az elégedettséget így nem lehet elérni. Én egy évet vártam a 8.9-re, mire meg tudtam venni. Bosszantó kisebb hibái ellenére, mint méretben, mint tudásban jónak tartom. Már nem vágyom szuper mobilra mellette, hiszen mindent tud, amire vártam, anélkül, hogy dioptriákat adnék érte. De ha elégedetlen vagy, jó vadászatot kívánok!
-
Gerinces
csendes tag
Szaasztok!
Tud valaki R-TYPE kódot? Már nagyon felbosszantott![ Szerkesztve ]
-
Gerinces
csendes tag
Szaasztok!
Szeretnék egy gyári beállítások visszát a 8.9 Wi-fi-n, mivel kezd lassulni. HC 3.2 van, hivatalos eredeti. Nem akarok rootolni a gari miatt. Meg nem is merek egyelőre belekezdeni. Frissítést is megvárom, ha érdemes lesz, tényleg jobb lesz vele a rendszer, akkor cserélek. Menteni szeretném a dolgaim. Beállítások, jelszavak, fiókok, játékállások, fizetős játékok megtartása stb... Letöltöttem az App Beckup & Restore progit. Ez a legjobb vagy van jobb ennél? Ja, már van külső SD kártya is adapterrel (32 giga).
A másik: Ígérték, hogy a Playen lesz egy progi, amivel kikapcsolhatom/törölhetem a rendszer olyan saját alkalmazásait, amelyek csak ott vannak, de nem használom őket. Nos eddig nem találtam meg. Vagy a HC 3.2 a ludas? -
Gerinces
csendes tag
Köszi a segítő szándékot, gyors voltál mint mindig! Még van fél év gari, nem kockáztatnám. Annyi időm (és szakértelmem) nincs, hogy a fórumtársak által leírt ide oda mentegetést/visszarakást megcsináljam. Nem kihívás és célom a rendszer megjobbítása, csak használni akarom a tabot. Viszont ilyen ritka esetben beleütközöm a root jogok kérdéskörébe.
-
Gerinces
csendes tag
válasz Varszegig #3986 üzenetére
Hoppá, súlyosan benéztem a garancia időt! Bocs! A tabot idén júniusban vettem. Még jó hogy figyeltek! De ettől függetlenül elégedett vagyok a gyorsaságával, mindazzal amit tud. Nem cseréltem le launcherrel sem az eredetit, mivel elvagyok azzal is, nem tartom olyan rossznak. Próbálgattam többfélét is az ajánlottak közül, de mindig visszatértem az eredetihez. Tán már öreg vagyok, hogy a munka és gyerek mellett ezzel szórakozzak. Élvezem az olvasást, játékot, filmnézést, FLAC-zenehallgatást utazás közben. És már új mobil se kell, mivel ez végre szemkímélően mindazt tudja, amit várok tőle. De azért szeretném elmenteni az elmentenivalóimat valahogy!
-
Gerinces
csendes tag
A merülési problémákra reagálnék. Ha csatlakoztatom a külső 32 gigás SD-kártyát, és mondjuk filmet nézek róla, na az szívja rendesen a naftát. Szinte szemmel követhetően merül a töltöttségi szint. Kb.5- 6 óra intenzív használat után tölteni kell. Másnak is ez a tapasztalata?
-
Gerinces
csendes tag
Sziasztok!
Nna most érkezett el az idő a lassulás miatti újraindításhoz! Nem találtam olyan progit, amellyel rootolás nélkül lehetne tisztogatni, és mintha azt olvastam volna valahol, hogy a gyári visszaállítás sem töröl mindent. Hogy lehet(az eredeti 3.2-es garifüggő) a rendszert teljesen kipucolni? Bár már mentés ügyben kaptam tanácsokat, még mindig problémám, hogy nem akarom rootolni, de azt sem szeretném, hogy a sok könyvjelző, jelszó, oldal beállítás elvesszen. Természetesen a kies újra nem ismeri meg a tabot, tehát még kipróbálni sem tudom.
-
-
Gerinces
csendes tag
Nna lementettem app beckuppal a dolgokat. Megvolt a gyári restart. A visszaállitáskor persze csak az appokat tette vissza, a játékszinteket, és egyéb beállitásokat nem. Most dühös lettem. A bállitások lehetőségét sem találom a progiban, nem egyezik a play áruházban mutatot mintákkal. Ötletek?
-
Gerinces
csendes tag
Köszi a választ! Csak rootolni nem akartam a gari miatt. Ráadásul azt hittem, hogy utánaolvasva, megoldható lesz. Maga az app ajánlója is azt igérte, hogy... Nem ez az első, hogy letöltve nem azt kapom, amit ígér. Vonatkozik ez a fizetősökre is. Pl az R-Type is ilyen volt. Jut eszembe azt is kezdhetem elölről affene egye meg, pedig az kész kínlódás a játékélmény mellett.
-
Gerinces
csendes tag
Szaasztok!
A Play-en vásárolt játékok, appok tudom, hogy megmaradnak egy frissítés, takarítás után is. No de mondjuk ha egy bizonyos játékhoz vásárolunk mondjuk fejlesztéseket, akkor azok is? Vagy az kidobott pénz lesz?
-
Gerinces
csendes tag
Szia!
A tab megvásárlása után nem sokkal már én is szívtam ezzel a dologgal. Azóta többször is. A gyári beállítások visszaállítása segített. A KIES-re hiába csináltam biztonsági mentést, a visszaállítást már nem tudta megcsinálni. Amíg nem rootolom (a gari miatt), addig elszámolom járulékos veszteségként az adatok és beállítások eltűnését. Mycso és a többi kolléga segítőkészségének köszönhetően mióta odinnal felraktam a hivatalos UK ICS-t, azóta minden jobb, remélem így is marad!
-
Gerinces
csendes tag
Én is kérdeznék kollégák!
Hol találom meg a PLAY-ről letöltött appokat? Az ASTRO, de az ES fájkezelő sem látja. Vagy ha ilyet szeretnék akkor elkerülhetetlenné válik a root?
2, Ha rootolom, maradhat a mostani hivatalos ICS, vagy a moddolt-tat kell visszarakni, szenvednem a kernelekkel stb...? -
Gerinces
csendes tag
Szia!
Köszi, hogy segítesz! Tehát: Van egy progi, amelyik kéri, hogy adjam meg egy másik app (játék) elérési helyét. Amiket a Play-ről töltöttem, le, azok települtek. A saját beállításokban is meg tudom nézni az adataikat, csak épp azt nem találom - Astroval sem - hogy helyileg hol vannak. Így nem tudom beírni a kért helyet. Az Astro összes felkínált mappáját végignéztem, de nem találtam.
2. Nem az a kérdés, hogy rootolhatom-e ezt a fw-t, hanem, hogy visszarakhatom-e a hivatalos fw-t. Nem akarom a cwm-t és társait.[ Szerkesztve ]
-
Gerinces
csendes tag
Kedves Syl és s4tch!
Mivel azt gondolom, hogy a problémám és a megoldandó feladat meghaladja a fórum elfogadó kereteit, p.ü.-ben küldöm el miről is van szó. Ha úgy ítélitek, hogy mehet azért a közösbe, ide is leírom.
-
Gerinces
csendes tag
Szia!
Én a 8.9-eshez rendeltem a dealext.-en egy átalakítót. Eleve nehezebben pattan be a helyére, mint a töltő csati. Ha filmet nézek vele, időnként megszakad a kapcsolat, majd pár másodperc múlva újra látják egymást. Gondolkodom egy eredeti beszerzésén is, bár lanyhul a kezdeti lelkesedésem, mivel egyre kevesebbet használom. Elég a 13 giga, le és felmásolok pár filmet. A zene törzsanyag marad folyamatosan.
Új hozzászólás Aktív témák
- Nvidia GPU-k jövője - amit tudni vélünk
- Premier előzetest kapott a Diablo IV: Vessel of Hatred
- Star Wars Outlaws teszt
- CNC topik
- AMD Navi Radeon™ RX 7xxx sorozat
- "A homoszexualitás természetellenes" 😠
- NVIDIA GeForce RTX 4060 / 4070 S/Ti/TiS (AD104/103)
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Apple Watch Series 10 - évfordulós kiadás
- Milyen processzort vegyek?
- További aktív témák...
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen