Keresés

Új hozzászólás Aktív témák

  • dbius

    veterán

    Szépen összeszedett írás, köszönjük. :K

    Szubjektív véleményem, nem kifejezetten szorosan a témával kapcsolatos:

    Az egyetlen baj ezzel - nem az írással, hanem a témával -, hogy az életre keltésének az elsődleges célja a bevétel... Akárki, akármit is nyilatkozik a sajtónak. Mindenki tudja ezt, de nyilvánosan nem lehet kimondani, mégis csak szebben hangzik a nagy PR duma arról, hogy az elszaporodott szabálysértéseket, ill. azok számát kívánják csökkenteni ezzel...

    Egyébként nyilván elég hamar lesz kimutatható eredménye, mert akit egyszer-kétszer megérint a szele, az igencsak a saját zsebén vagy személyi szabadságának csorbulásán fogja érezni a következményeket.

    Egyébként ambivalens érzéseim vannak ezzel a "módszerrel" kapcsolatban: Nem tudom, hogy sikerül-e megfogalmaznom, amit szeretnék elmondani, de megpróbálom.

    Örülök, hiszen én magam is próbálok jogkövető lenni - egyrészt foglalkozásom miatt, másrészt pedig azért, hogy legalább én ne veszélyeztessek a közlekedésem során mást - . Megfigyelhető ugyanis, hogy a közlekedésben részt vevők - véleményem és tapasztalatom szerint - egy része - főként a fiatalabb, vagánykodó korosztály - úgy közlekedik, hogy semmibe veszi a jogszabályokat és ezzel nem csak saját magukat, hanem a közlekedésben részt vevő más személyeket, ill. azok életét, testi épségét veszélyeztetik. Az ilyen személyeknél - kivétel azok, akiket semmi nem érdekel - talán hatásos lehet a dolog.

    Viszont az, hogy a helyszínen intézkedő rendőr - legalábbis az esetek többségében - nem mérlegelhet, az hogy is mondjam... nem igazán helyénvaló. Vannak olyan esetek - amiket nem lehet itt pár sorban leírni -, amikor igenis szükség volna rá, mert pl. egy figyelmeztetéssel, vagy kisebb összegű bírsággal igenis el lehet érni a kívánt hatást. Ez is személyes tapasztalat, mivel több, mint egy évtizede én magam is a flasztert róttam és nem egy esetben szabtam ki helyszíni bírságot.

    Nyilván lehet minden oldalról pro-kontra érveket felhozni, de személy szerint azt érzem, amit a első harmadik bekezdésben már megfogalmaztam, vagyis itt az elsődleges cél nem a nevelés, hanem a bevétel... És ez nagyon nem jó.... az irány pedig főként nem, ahová mutat.

    (az eddigi hozzászólásokat nem olvastam át, nem vitát, flamet akarok kirobbantani, csak a személyes véleményemet fogalmaztam meg)

    [ Szerkesztve ]

  • dbius

    veterán

    válasz mycso #78 üzenetére

    Sőt, ha jól tudom, akkor Budapesten már 12 db. kártyaleolvasó is működésbe állt, tehát akár a helyszínen, bankkártyával is lehet fizetni.

Új hozzászólás Aktív témák