Hirdetés

Keresés

Hozzászólok Aktív témák

  • Stauffenberg

    nagyúr

    Pont ezt akartam mondani. Mintha valaki csinálna a Netflixhez egy plugint, ami 10 percenként megszakítja a sorozatepizódot/filmet, hogy beadjon egy pár reklámot, mondván így lesz tökéletes a televíziós élmény.

    Én gyakran megyek sajtó vagy egyéb zártkörű vetítésekre, ha van is reklám, rendszerint ugyanattól a forgalmazótól egy-két előzetes, de sokszor még ennyi sem. Nem érzem úgy, hogy ez elvenne a moziélményből.

    Ellenben, mikor normál vetítésre megyek, elviszek mondjuk egy csajt, rohadtul otthagyok az este miatt 6-8 ezer forintot (két jegy + két zaba a büfében simán kiadja) és már eleve azzal basz fel a mozi, hogy 20-30 perc reklámot letuszkol a torkomon, ezzel gyakorlatilag utoléri a filmhosszra vetített reklámidőben a TV-t is.

    Volt olyan, hogy elmentünk megnézni az egyik újkori Star Warsot, premier nap volt, az utolsó négyzetcentimétert is eladták, még a lépcsőkre is adtak el jegyeket (nem viccelek, minden ülés foglalt volt és a lépcsőkön is ültek rengetegen). Engem már olyan 20 percnyi reklám után kezdett iszonyúan idegesíteni az egész, 30 perc után már fogadkoztam, hogy kimegyek és visszakérem a jegyem árát, néztem, hogy közeledik a 40 (!) perc, mondtam én felállok és kimegyek ha ezt elérjük. És elértük, 40 percnél fogtam magam, felálltam, elkezdtem kifelé lépkedni, mikor beúszott a Lucasfilm logó, aztán visszaültem a seggemre már, de olyan idegességgel kezdtem nézni, hogy az első 30 percre nem is emlékeztem, mert csak magamban üvöltöztem.

    Imádom a mozit műfajként, eleve a filmezés a szakmám, de már lassan ott tartok, hogy jobb lenne, ha a mozipremierrel egyidőben jelenne meg a Blu-Ray is, amit ráadásul nem csak egyszer nézhetek meg ennyi pénzért és reklámokkal sem idegesít fel. Én örömmel fizetek a szórakozásért és fizetek azért, hogy megnézhessek egy filmet, de a mai modern (jellemzően plázákba behányt, soktermes) mozi egy fenntarthatatlan üzleti modell hosszú távon.

    [ Szerkesztve ]

    ---                                                                                                                                                                                                                       "If I knew how to take a good photograph, I'd do it every time." - Robert Doisneau

  • Stauffenberg

    nagyúr

    A kommentelők jogosan vannak felháborodva, mert te a moziélmény otthoni megteremtését ígérted a cikkeddel, ez alapján a legtöbben arra számíthattak, hogy a mozis minőségű otthoni filmnézéshez adnál tanácsokat, de közben ez arról szólt, hogy megoldottál valamit, amit a moziba járók többsége szívből gyűlöl.

    Ennyi erővel még beleírhattad volna azt is, hogy felszereltél négy fali piszoárt otthon, hogy a haverokkal egymás mellett pisálva elemezhesd a megnézett filmet.

    A mozikra ki vannak találva szabványok, melyek a kép- és hangminőséget szavatolják, vagy éppen azt, hogy a vászonnak a látótér mekkora részét kell kitölteniük. Ezek otthonra is alkalmazhatók, megvannak a megfelelő Dolby, THX, DCI, stb ajánlások erre a célra is.

    De ismerek olyat, aki nem csak projektort vett otthonra vászonnal, de mozis székeket és egy kukorica pattogtató gépet is, az üdítőt pedig papírpohárból isszuk, fedővel, szívószállal, mint a moziban. A hangrendszer megfelel THX a szabványnak, ahogy a projektor fényereje és színtere is, nem beszélve a látótér kitöltésről. A film előtt nincsenek reklámok, de ez nem elvesz, hanam hozzáad az élményhez. Ez az emberek 99%-nál így van. A többségnek ez jelenti a moziélményt.

    ---                                                                                                                                                                                                                       "If I knew how to take a good photograph, I'd do it every time." - Robert Doisneau

  • Stauffenberg

    nagyúr

    Ki mondta, hogy kötelező enni filmezés közben? Ez opcionális, de eddig mindenki ledobta tőle a gépszíjat, hogy nem mikrós kukorica van, hanem igazi és inkább örültek, hogy még az ízesítésben is szabad kezet kapnak. Ebben a társaságban senkit nem zavar, mert kultúráltan nyammog mindenki.

    ---                                                                                                                                                                                                                       "If I knew how to take a good photograph, I'd do it every time." - Robert Doisneau

Hozzászólok Aktív témák