Új hozzászólás Aktív témák
-
simico
aktív tag
Nem csak a sávinfó, de az egész navigáció is teljesen felesleges. Ott vannak az információs táblák, világosan mutatják merre van Miskolc meg Debrecen. Minek akkor a navigáció?
/szarkazmusEgyébként én futottam már bele olyan poénos helybe, hogy a kétsávos út elkanyarodott jobbra és a kanyarban hirtelen nyílt belőle két új sáv. Az információs táblák kurva viccesen a kanyarban, már a négysávos rész fölött voltak kitéve. Volt az embernek kemény két másodperce észrevenni és elolvasni a táblákat, aztán átsorolni az új sávokba. Ha a kedves közútkezelő a kanyar elé (is) kirakja az információs táblákat vagy lett volna sávinfó a naviban, akkor sokkal könnyebb lett volna.
Sajnos vannak olyan helyek, ahol helyismeret nélkül könnyen rossz sávban ragad az ember nagy forgalomban, mert nincsenek rendesen, időben kitáblázva. Ott egy plusz segítség ha a naviban már előre látom, hogy melyik sávba kell helyezkedni.
Az egész navigációnak ugye a segítség a lényege. Anno navigáció, sőt, papírtérkép nélkül is eljutottunk tök ismeretlen helyekre is, csak a térképpel, később navigációval egyszerűbb és könnyebb lett és jobban lehet a vezetésre figyelni. Fék- és kormányszervó nélkül is lehet(ett) vezetni, mégse mondja senki, hogy minek az, ugye? -
simico
aktív tag
válasz Szili17 #13150 üzenetére
Én nem frissítettem a BurgerKing appot, de a waze mégis tízből hétszer útvonaltervezés helyett ajjaj meg várakozás a hálózatra baromságával idegesít. Tegnap is ezért használtam Maps-t. Szóval én beérném annyival is, hogy a legalapvetőbb funkcióját üzembiztosan tudja a kiba...tt ajjajozás helyett
-
simico
aktív tag
válasz Szili17 #13176 üzenetére
De, nekem tökéletesen átjött amit írtál. Csak arra próbáltam rávilágítani, hogy nekem azoknál sokkal fontosabb probléma, hogy újabban egyre többször maga a szoftver nem működik, nem képes ellátni azt a feladatot amire írták: útvonalat tervezni.
A BurgerKing appot meg azóta nem frissítem amióta kinyírták az összes értelmes kupont, a napi menü megszüntetése pedig az utolsó csepp volt a pohárban. Már gyűjtöm a seregem a BK megrohamozására, beszántására, sóval behintésére
Ui: a My Little Pony frissítése óta Szadán nem visz le feleslegesen a főútról a Waze. "Öcsém, ez szar!" Kinél kell reklamálni?
-
simico
aktív tag
válasz Szili17 #13195 üzenetére
Veresen tényleg nagyon erőlteti az Andrássy úti lámpás kereszteződés helyett a Petőfiről balra kanyarodást a Fő utcára és tényleg rohadtul nem lehet rendesen balra látni. Én 90%-ban inkább elkerülöm az egész Fő utcát a Ráday - Eötvös utcán keresztül. Egyébként a szerdai és szombati piacnappal sincs tisztában a Waze, simán vinne akkor is a Fő utca piaccal súlyosbított részén... Pedig a historikus adatokból láthatná, hogy abban az időszakban a járókeretes néniknek is nagyobb az átlagsebessége. Amikor meg abszolút nincs forgalom, akkor inkább az Andrássy - Fő utca lámpás kereszteződésen megyek a Petőfi helyett.
Ha már szóba került körforgalom és visszafordulás. Pár hete a Kistarcsai kórházból hazafele menet sikerült elbénázni a körforgalmat és az M31 felhajtó helyett továbbmenni a 3-as úton. Waze vissza akart helyben fordítani a 3-as úton kb itt, amit én nem tartottam jó ötletnek. Pláne, hogy ott volt nem messze az ipari park körforgalma, ott visszafordíthatott volna. Szerintem nem szerencsés egyszámjegyű főútvonalon helyben visszafordítani az embert.
-
simico
aktív tag
válasz Szili17 #13205 üzenetére
Lehet, hogy csak én nézek el valamit, de pont az M31 alatt van egy picinyke szegmense a 3-as útnak, éppcsak akkora mint az M31 szélessége, amin én nem látom a visszafordulás tiltását. Ránéznél, hogy tényleg nincs rajta visszafordulás tiltva vagy csak én vagyok vak? Előtte, utána a többi (hosszabb) szegmensen látom a tiltást.
Ha már szóba került Fót. Ott meg a Dózsa György - Kossuth Lajos lámpás kereszteződésben balra fordulás akarja mindig levágni a Deák Ferenc(?) - Petőfi Sándor utcán át, de a tököm fog ott a kanyarban egy órát várni, hogy kiengedjenek a sűrű forgalomban... Egyébként itt még azt a poént is el szokta játszani a Waze, hogy inkább jobbra az M2-re akar vinni, bele a sokkal nagyobb dugóba az M2 előtt. Egyébként Fóttól Budapest felé reggel is ugyanolyan dugó van, mint délután ellenkező irányba. Csak akkor megyek arra, ha valami nagy gikszer van az M3-on. Egyébként mintha a Vácin se nagyon csökkent volna eddig a forgalom az iskolaszünetben, úgyhogy én többnyire inkább maradok az M3 bevezetőn, kb. ugyanannyi idő alatt érek a Dagályhoz mint a Vácin (+- 2-3 perc szokott lenni a különbség).
Útvonaltervezés.
Péntek délután a WestEndtől a Kopaszi gáthoz mentem, még indulás előtt néhány percenként kértem tervet és minden alkalommal más útvonalat javasolt: elsőre Nagykörút, másodjára Budai rakpart, harmadjára Pesti rakpart, negyedjére szintén Pesti rakpart de a Szabadság tér körül bolyongva, ötödjére induláskor megint Nagykörút de csak az Oktogontól (odáig kis utcákon rallizás). Viszont rögtön a parkoló kijáratánál újratervezett és Pesti rakpart nyert Victor Hugo - Pozsonyi úton át Gondolom kb. azonos menetidők jöttek ki mindegyik útvonalra, nagyjából tökmindegy volt merre megyünk.Más.
Valamelyik Waze frissítés óta szép fekete képernyő lesz a térkép helyén, ha navigálás közben lefut a profilváltó programom[ Szerkesztve ]
-
simico
aktív tag
válasz Szili17 #13210 üzenetére
A hangerőket (csengetés, riasztás, multimédia) és a wifit, bt-t állítja át a profilváltó. Szerintem az a Waze baja, hogy egy pillanatra előtérbe kerül (felvillan) a profilváltó, aztán rögtön háttérbe is megy - valószínűleg ez a baja, hogy egy pillanatra elé kerül valami, ellopja tőle a képernyőt. Valamelyik egy-kettővel ezelőtti Waze frissítésig nem volt ezzel gond. Nem nagy probléma, csak akkor szól közbe a profilváltó ha valamiért szokatlanul későn még úton vagyok, pedig már rég otthon kéne lennem.
Kátyú, elütött állat témához.
Szigorúan a saját egyéni véleményem (ami persze senki se érdekel ), hogy mindenféle fiszem-f.szom apró kátyúkat teljesen felesleges és értelmetlen jelenteni, mert lassan alig van már olyan út ami ne lenne tele velük. A durva, nagy kátyúkat van csak szerintem értelme jelenteni, amik tényleg veszélyesek. Például a felüljáró tetején a dilatációs hézagnál levő 5+ cm mély, lavór méretű kráter pont a keréknyomban, ez az amit jelenteni kell, hogy ne hagyja ott az ember a kereket.
Elütött állat dettó. Egy kilapított (szerencsétlen) macska, béka, cserebogár semmi veszélyt nem jelent. Elütött állat figyelmeztetésnél én mindig vaddisznót, őzet, tehenet vízionálok a kanyarban és fékkészenlétben haladok, mert azokba tényleg nem lenne jó belemenni... de egy tenyérnyi paca az út közepén, az teljesen felesleges jelentés.[ Szerkesztve ]
-
simico
aktív tag
válasz Szili17 #13404 üzenetére
Az utcánkban a gugli és tőle átvéve a waze az összes páratlan házszámot az utca elején levő sarokra rakja Összes futár, szállító a sarokról szokott hívni, mert házszámot nézni nincs eszük, a navi szerinti célnál leparkolnak és az ott levő első házba csöngetnek be, még akkor is ha az egyébként a páros oldalon van (mert a páratlan oldalon egy üres telek van).... Egyelőre nem javítom ki, hogy az NSA, TEK se találjon meg
-
simico
aktív tag
Tök jó, hogy az épülő 338-as elkerülő út már fent van a térképen A Nyírszőlősi utcába becsatlakozásnál most építik a körforgalmat, az elkészült felén lámpás irányítás mellett váltakozó irányú forgalomban lehet menni. Érdemes lenne oda mindkét irányból kb 50 méterre ledobni úton folyó munka figyelmeztetést. Kliensből jelentettem, de persze nem volt hosszú életű... nem nagyon használnak Wazét (se) arrafelé. Egy hónap múlva megint arra járok, addigra talán elkészül a körforgalom másik oldala is.
[ Szerkesztve ]
-
simico
aktív tag
válasz Szili17 #13613 üzenetére
Teljes mértékben elfogadhatatlan a válaszod, mélységesen fel vagyok háborodva!
Kb. másfél éve vettem a mostani telefonom, Waze első naptól napi használatban. A telefon szerint jelenleg ennyi helyet foglal: App 130 MB, Data 113 MB, Cache 1,77 MB. Nem ez fogja betelíteni a telefon tárhelyét
-
simico
aktív tag
válasz Szili17 #13615 üzenetére
Nem csináltam részletes méréseket tartalmazó kísérletet, de érzésre nem tűnnek hosszú életűnek a letöltött csempék.
Napi (oda-vissza összesen) 73-80 km inga múlt héten 7-8 MB / nap volt. Még 31-én volt egy Veresegyház - Kelenföld - Reptér - Campona - (M0-on át) Veresegyház kör olyan utakon amerre régen jártam, az 29 MB volt. Tegnap ismét Kelenföld és vissza ugyanarra mint a 31-ikei körnél (M3 - Hungária - Szerémi, vissza ugyanerre), 16 MB. Múlt hónapban volt pár hosszabb út, sajnos azokról már nincsen adat.
-
simico
aktív tag
válasz ElektrikusDE #13630 üzenetére
Az elég durva. Tavaly 260 km táv rég nem járt helyen megvolt 40 MB alatt. 108 MB-ba teljes Magyarország térkép belefér...
-
simico
aktív tag
válasz Szili17 #13723 üzenetére
És tudod mi fura még? Ha arra mész, akkor valójában semmivel se leszel előrébb a sorban amikor visszacsatlakozol az M3-ra Been there, done that... Két-három naponta nekem is így tervez és a mogyoródi folyamatos ötvenes krúzolás tényleg adja a haladás illúzióját az autópálya 7-30-as araszolásához képest, de pont annyival hosszabb az út, hogy nem ad érdemi előnyt. És ugyanúgy visszamész csorogni ugyanabba a dugóba az M0 előtti kanyartól.
Egyébként Mogyoród végén az első körforgalom csak szerintem agyrém? Biztos kifogyott a markolóból vagy földgyaluból a gázolaj, hogy nem bírták vízszintesre megcsinálni...
-
simico
aktív tag
válasz simico #13627 üzenetére
Na, hétvégén volt 2x 265 km Bp - Nyíregyháza környéke utam. Odafele 2,85 MB, visszafele kerek 4 MB adatforgalmazása volt a Wazenek. Érdekes, hogy visszafele 40%-kal többet evett, pedig végig ugyanarra mentem, csak értelemszerűen az ellenirányú sávban. Ehhez képest ma reggel a szokásos 35 km inga csont ugyanarra mint minden nap: 3,06 MB. Érdekes...
-
simico
aktív tag
válasz Szili17 #14049 üzenetére
Ezt az útvonalmegosztást kipróbáltam párszor a feleségemmel, de ő csak egy statikus tervet és érkezési időt kapott. Egyáltalán nem tudta követni, hogy merre járok, milyen messze vagyok a céltól (tőle). Arról meg pláne nem szólt, hogy hamarosan érkezem.
zharkanyi
Én már csak az általad felsorolt dolgok miatt használom a Wazet, párszor megmentett nagyobb bajtól (kiszakadt buszkerék kanyarban a sáv közepén M3-on; éjjel mogyoródi emelkedőn (ami S kanyarban van) kapaszkodósávban lerobbant, kivilágítatlan autó, stb). Az útvonaltervét viszont már ignorálom a napi ingázáskor, mert az utóbbi években egyre nagyobb hülyeségeket javasol.[ Szerkesztve ]
-
simico
aktív tag
válasz Szili17 #14060 üzenetére
Pont a webes nem működik nálunk. Én ugye kiválasztom az út megosztását és whatsapp-val küldöm át a feleségemnek. Ez így egy URL-t küld neki whatsapp-on. Azt ő megnyitja böngészőben és látja az megosztáskori útvonaltervet és az akkor jósolt érkezési időt. Ez viszont soha nem frissül, fél óra múlva is ugyanezeket a statikus adatokat látja, akkor is ha közben változott az útvonal és 15 perccel hamarabbi az ETA. Azt meg végképp nem látja, hogy éppen hol járok.
-
simico
aktív tag
Veresegyház temetőnél már nincs úton (út mellett) folyó munka, kész a gyalogátkelő és a hozzá tartozó járdasziget, a jelentés törölhető.
-
simico
aktív tag
A Tü-tűzés mi a túróra jó, mi értelme van??
Hét éve wazézom, de eddig nem tudtam erről a hülyeségről... Tegnap vezetés közben azt hittem, hogy oldalról dudáltak rám, feleségem szerint a kocsi belsejéből jött a hang. Aztán láttam a képernyőn is egy új ikont. Vasúti átjáróban várakozva ráböktem, azt mondja gipsz jakab rám tü-tűzött Aztán láttam, hogy egy wazerre rábökve van ilyen gomb, hogy tü-tű.
Hogy ez mi a tökömre jó, pláne, hogy a wazerek csak kis része van megjelenítve a térképen és azok sem valós időben... -
simico
aktív tag
A Róbert Károly körúton a vidámparki lehajtónál levő térfigyelő kamerát megfelelő szintű szerkesztő legyen szíves átállítani red light-ról dummy-ra. Nem is értem miért piros lámpa figyelő kameraként lett beállítva. Teljesen értelmetlen a felüljárón "az útvonalon piros lámpa figyelő kamera várható" figyelmeztetés.
-
simico
aktív tag
Senki nem büntet azon kamera alapján és a bemondásnak sincs semmilyen visszatartó ereje, hiszen nem piros lámpán mennek át a delikvensek mivel lámpa a közelben sincs. Egyébként se látom az ott renitenskedők lefingott szarjaiban, hogy wazet használnának.
Ennyi erővel az összes kereszteződésben átállíthatnánk a tér- és forgalomfigyelő kamerákat lámpafigyelő típusra.
-
simico
aktív tag
Kilenc éve használom a Waze-t, anno k*vajól működött. Kb 4-5 éve kezdett el finoman fogalmazva érdekes lenni az útvonaltervezés. Viszont amit az elmúlt egy-két hónapban tapasztaltam, az kriminális. Teljesen kretén útvonalak, alternatív útvonalnak meg még nagyobb f*szságot ajánl fel. A kreténség csúcsa az volt, amikor Veresegyházról a Kistarcsai Kórházba másfél órás kerülővel Galgamácsa - Aszód - Gödöllő - Nagytarcsa útvonalon akart vinni. Visszafelé is az M31 előtti körforgalomból is vissza akart vinni ellenkező irányba Mogyoródra. Agyrém amit mostanában művel.
-
simico
aktív tag
válasz Regirck #16587 üzenetére
benézted és amint érzékelte, hogy mész fel a pályára onnantól úgy tervezett, mert ugye onnan legálisan nincs visszaút
Nekem más a tapasztalatom. Múlt hétvégén matrica nélkül nem volt hajlandó tudomásul venni, hogy felmentem az autópályára és azon haladok, kilométereken át a pálya melletti mezőgazdasági utakról tervezett újra folyamatosan. Úgy vette, hogy ha nincs matricám, akkor kizárt, hogy a pályán megyek. Teljes útzár miatt a pályára terelték a forgalmat, ugyanahhoz a lehajtóhoz tereltek vissza ahonnan lejöttem (odáig volt érvényes a szomszéd megyei matricám), a Waze nem tudott mit kezdeni a dologgal.
-
simico
aktív tag
válasz Regirck #16590 üzenetére
Ment a navigáció tervezett uticéllal. Én is meglepődtem, mert régebben tudomásul vette, hogy valahogy felkerültem a pályára és a következő lehajtóig az autópályán tervezett. Mindenesetre nem örültem a bohóckodásának (kb 20 másodpercenként újratervezés a mezőgazdasági földutakról), mert fingom nem volt melyik az a lehajtó amíg a rendőr szerint aznap ingyen el lehetett menni a pályán, így inkább lementem az elsőnél - mint utólag kiderült, eggyel tovább is mehettem volna még, így viszont kacskaringóztunk egy jót ismeretlen falvakon keresztül
-
simico
aktív tag
válasz zeon.hu #16601 üzenetére
Semmi köze a háttérben futáshoz. Annyit csinál csak, hogy leveszi alacsony szintre a kijelző fényerejét ha a következő X távon / időn belül nincs semmi manőver vagy jelezni való esemény. Például 10km múlva kell majd jobbra kanyarodni és nincs semmi jelentés sem a közelben, akkor leveszi a fényerőt, ezzel csökkentve a fogyasztást.
-
simico
aktív tag
Budapest XIII. kerület Árbóc utcában mindkét irányba hibás a hangbemondás, pont az ellenkezőjét mondja mint amerre (amelyik sávba) tartani kell. A Váci út felől az Esztergomi út felé azt mondja be, hogy "tarts balra", holott jobbra kell tartani (a bal sáv az irodaház mélygarázsának rámpájára visz). Ellenirányban meg az Esztergomiról a Váci út - Róbert Károly útirányba menve kb. mélygarázs Váci úthoz közelebbi rámpája mellett haladva tarts jobbrát mond, holott pont balra kell tartani (és sávot váltani) a Vácira balra kanyarodáshoz (jobbra tartás esetén a Vácira jobbra kanyarodó sávban marad az ember és a Róbert Károly ugye pont az ellenkező irányban van).
Más.
Megosztották velem az utazást, az illető célhoz érkezése előtt kaptam egy mókás értesítést a Waze-től: "A barátod uskoro dolazi" Kicsit csiszolni kell még ezt. -
simico
aktív tag
Ha még előfordul itt magasabb szintű térképszerkesztő, ránézne a XV. kerületi Szentmihályi út M3 - Árpád út közti részére, hogy van-e ott valami gebasz a térképpel? Pár hete az istennek se akar a Szentmihályin vinni az M3-ról Újpest felé, alternatív útvonalaknak is mindenféle cikkcakkos baromságokat ad helyette minden reggel. Persze nem hallgatok rá és megyek tovább a bevezetőn és csodák csodájára a Shell kút után már magától a Szentmihályin vinne - ráadásul egy perccel hamarabbi érkezést jósolva mint bármi addigi (idétlen) alternatíva.
Pár héttel ezelőttig még az M0 csomópont előtt simán adta akár elsődleges, akár alternatív útvonalnak és csak akkor nem akart arra vinni ha baleset vagy egyéb ok miatt tényleg teljesen beállt. -
simico
aktív tag
válasz retesz147 #17673 üzenetére
Ugyanez van nálam is Samsung A54-en. Csilla letöltve, kiválasztva, a hangfelvevő menüben szépen le is játssza az összes hangot, mégis angulol dumál navigációkor.
Más.
Észak felől déli rányba menve a Váci útról a Róbert Károlyra balra kanyarodó sávok lezárása miért szűnt ment a térképen? Mert a valóságban ma is le van zárva, jól be is szivatott a waze, hogy ott akart balra vinni a Róbert Károlyra. -
simico
aktív tag
válasz KisApám #18020 üzenetére
Azt próbáld meg, hogy a rögzített hangnál a hangutasítások listája alatt (legalul) van egy olyan opció, hogy gyári hangutasítás (vagy valami hasonló) ami valószínűleg az amerikai Amy-ra van állítva. Arra bökjél rá és a listában válaszd ki helyette Dórit. Utána tervezz egy utat és jó eséllyel már a felvett hangot fogja használni.
-
simico
aktív tag
válasz Donki Hóte #18127 üzenetére
Én 6:40-kor indultam ma, nem volt semmi gond.
-
simico
aktív tag
Szerintem az ezer méterenkénti köd jelentést semmi sem űbereli. Pláne amikor az egész megyében vagy országban mindenhol köd van, szóval senkinek sem meglepetés a köd, de azért a majom telenyomja az egész útvonalat köd jelentésekkel...
Új hozzászólás Aktív témák
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest