Új hozzászólás Aktív témák
-
bambano
titán
Na mégegyszer: az, hogy alapértelmezésben be van kapcsolva, és, ahogy a cikkben elhangzott, ki lehet kapcsolni, az explicit törvénysértő. nincs de, nincs pardon. ez csak úgy lehet legális, ha alapértelmezetten ki van kapcsolva, és neked tevőlegesen lépéseket kell tenned azért, hogy bekapcsold.
idézek a rendelet preambulumának 32. pontjából:
"Az adatkezelésre csak akkor kerülhet sor, ha az érintett egyértelmű megerősítő cselekedettel, például írásbeli – ideértve az elektronikus úton tett –, vagy szóbeli nyilatkozattal önkéntes, konkrét, tájékoztatáson alapuló és egyértelmű hozzájárulását adja a természetes személyt érintő személyes adatok kezeléséhez. Ilyen hozzájárulásnak minősül az is, ha az érintett valamely internetes honlap megtekintése során bejelöl egy erre vonatkozó négyzetet, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások igénybevétele során erre vonatkozó technikai beállításokat hajt végre, valamint bármely egyéb olyan nyilatkozat vagy cselekedet is, amely az adott összefüggésben az érintett hozzájárulását személyes adatainak tervezett kezeléséhez egyértelműen jelzi. A hallgatás, az előre bejelölt négyzet vagy a nem cselekvés ezért nem minősül hozzájárulásnak."Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis
-
bambano
titán
válasz Tigerclaw #15 üzenetére
megint, magamat ismételve, idemásolom a hírből a mondatot:
"Megjegyzik, hogy ez a lehetőség opcionális, ki lehet kapcsolni, de az illető ezt nem tette meg."ebből csak azt a következtetést lehet levonni, hogy alapértelmezésben be van kapcsolva, és kikapcsolhatod. ezt a kaspersky valakije mondja, tehát elhiheted.
csináljuk már azt, hogy leírt, egyértelmű dolgokkal nem vitatkozunk, mert csak az idő megy vele feleslegesen.
Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis
-
Petya XT
aktív tag
válasz Tigerclaw #17 üzenetére
Be van kapcsolva, ha nem kell, kiveszed a pipát. Ahogy az összes többinél is.
Nem csak a Kaspersky csinálja ezt, sajnos. Windows adatgyűjtés, telemetria? Teljesen etikus az is, mégsem olvasgatom, hogy húzzák le a rolót... A figyelmetlenség visszaüthet, mint látjuk. Ezen kár vitatkozni, el kell olvasni a nyilatkozatot, és dönteni. Mi ezen a bonyolult, miért kell ez jogszabályban rögzíteni? Aki arra képtelen, hogy ezt megfelelően értelmezze, az meg is érdemli.
Új hozzászólás Aktív témák
- Samsung Galaxy A54 - türelemjáték
- Autós topik
- Politika
- Netfone
- WLAN, WiFi, vezeték nélküli hálózat
- MILC felhasználók szakmai topikja
- Egy utolsó platformmal egészíti ki a negyedik generációs EPYC családot az AMD
- Milyen TV-t vegyek?
- Bemutatta első fejhallgatóját a Sonos
- Automata kávégépek
- További aktív témák...
- Üzletből, garanciával, patika állapotban, iMac 27"5K (2019) i5/16GB RAM/Radeon Pro 570/1TB Fusion/
- üzletből, új Razer Book 13" i7-11th gen 16RAM/1TBSSD FULLHD IPS TOUCH FULL FÉM váz/magyar bill.
- Apple gyártói garanciával, bontatlan, iPhone Se 3 kártya-független, apple világgaranciával
- iPhone 13 Pro Max 128GB Gold/ PATIKA ÁLLAPOT!
- Google Pixel Buds Pro
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen