Új hozzászólás Aktív témák

  • Elmör

    senior tag

    Egy kis update még szeptember végéről:


    Közben az autó jelenlegi motorjával elérte a 12.000 km-t és hengerfejes lett. Nem kell drasztikus dolgokra gondolni, annyi, hogy nyomta kifelé a vizet nagyobb gázadásra, de nem keveredett olajjal, mivel sokat nem is vártam vele, így elég volt egy hengerfejtömítést cserélni. A gond csak az, hogy a hengerfej levétele után megnézettem hajszálrepedésre is (nincs), illetve egy kis síkolás azért kellett a biztonság kedvéért. Nem csak a hengerfej tömítését illendő cserélni ilyenkor, hanem a szívósorét is, illetve a leömlőnél lévőt is kellett, mert az meg szétégett. Ez a mostani leömlőm egy vicc kategória, vettem is már nyáron egy másikat, de nem került fel idő és pénz hiánya miatt, úgy voltam vele, hogy majd jövő tavasszal, a szezonkezdet előtt. Főleg hogy idén télen már kell használnom néha a kocsit, eldőlt, tehát kell téligumit is vennem ami 205/45 R16-ban azért nem olcsó móka (nem veszek Wanli és társait).
    A korábbi olajcsövek helyére komolyabbak kerültek, illetve a direktszűrő is egy nagyobb K&N lett végül. Az elektromos HKS nyomásszabályzó, a másik leömlő külső wastegate-el pedig csak ment és jött, ami végülis nem is biztos, hogy gond, mert sokan arra tippelnek, hogy a tartósabb padlógáz következtében előforduló vízmelegedésem a block guardnak köszönhető, ami sajnos nem indult meg felfelé az egyik oldalán amikor lekerült a hengerfej. Ha pedig nem tudjuk könnyen kiszedni akkor ott farigcsálni kell aminek következtében megsérülhet ott valami és rossz is lenne belegondolni, hogy mennyibe kerülne újraperselyezni a motort, akkor már inkább váltanék egy 1.8-as mocira és azt megcsinálni ennél is komolyabban vagy elfogadom, hogy 402 méterekre jó lesz a kocsi, viszont a hosszabb padlógázos távokat nem érdemes vele erőltetni, mert valószínűleg azok "nyomták" meg a hengerfejet is apránként a "sok kicsi sokra megy" elve alapján. Az ilyenek:Civic 1.6 sprint, valós 250km/h-ig

    RYZEN 7+ RTX Powa@1440p 240Hz hétvégén nem biztos, hogy elérsz

Új hozzászólás Aktív témák