Keresés

Új hozzászólás Aktív témák

  • Abu85

    HÁZIGAZDA

    válasz Plasticbomb #9 üzenetére

    Magánembereknek ezek nem hiszem, hogy elérhetők, hiszen aligha van bárki, aki ezer darabos minimum rendelésben gondolkodik.

    (#10) leviske: Akkor tegyük ezt tisztába. Azt mondtam, hogy a VGA-piac fog zsugorodni, aminek nyilván része az NV is, és emiatt durván nőnek majd az árak. Ami történt az a VGA-piac zsugorodása, nyilván az NV-vel együtt, és nőttek az árak.

    A PC már nincs lemaradva a konzol mögött annyira, mert megkaptuk az explicit API-kat, amit direkt kihangsúlyoztam, hogy a lemaradást ez okozza, és nem a hardver. Nem mondom, hogy időben léptünk, de elfogadható időtartamon belül lett reakció arra a problémára, amiről 2013-ban sokszor írtam. Érdekes módon az iparág pont úgy felszámolta, ahogy azt írtam 2013-ban.

    Az AMD-nek egyáltalán nem jó a DIY csökkenése, mert többségében ebből a piacból élnek. Ez az Intelnek jó irány. Ettől a tény az, hogy amíg két éve 10 PC-ből 3 DIY volt, addig ma 10 PC-ből egy az. Mondjuk azt hozzá kell tenni, hogy a nem a DIY-hez számoljuk az áruházi márkátlan összeszerelt PC-ket, amikre viszont nőtt az igény.

    [ Szerkesztve ]

    Senki sem dől be a hivatalos szóvivőnek, de mindenki hisz egy meg nem nevezett forrásnak.

Új hozzászólás Aktív témák