Hirdetés
Aktív témák
-
Dovi 02
újonc
"Akinek kalapácsa van, az hajlamos mindent szögnek nézni."
A fenti idézetet ajánlanám megfontolásra, mert vélelmeid alighanem ebből táplálkoznak. Először is: A trafiktörvény nem vonatkozik sem az elektromos cigarettára, sem pedig a hozzá használt liquidre. Ez tény.
Másodszor: A vélelmezett káros hatásokat soha, semmilyen laboratórium, tudományos kutatóműhely nem bizonyította. A témában óriási maszatolás folyik és épp ezeknek a vizsgálatoknak az elmaradása az, amiért néhány kutató úgy nyilatkozik, hogy lehetséges.
Olyan kutatásról is tudunk, ahol a kutató egy gyógyszercég bérlistáján szerepel, sajtóban megjelentetett egy megállapítás sorozatot saját kutatására hivatkozva, de személyes kutatásai és publikációi között ennek nyomát nem találod.Az elektromos cigarettával szemben két nagy érdekkör van: A gyógyszercégek és a dohány cégek. Mindkettő elemi érdeke, hogy dohányozz. Vásárolj, betegedj meg és majd jól meggyógyítanak. Az államnak abszolút nem érdeke, mert nála a dohányzás szaldója negatív. Ez egy olyan piac, ahol nagyon nagy hasznot, sokak kárára, kevesen raknak zsebre.
Amit a nem tökéletes párolgásról írsz, az - már ne haragudj, de - nettó butaság. Ami nem párolog el, abból nem lesz gőz és éppen ezért nem is lélegzed be. Ha belélegeznéd, akkor sem lenne semmi más, mert a liquidben a nikotin az egyetlen vitatható anyag.
Üdv: Én
-
Dovi 02
újonc
idézet:
"Mint kifejtették, az e-cigaretták egyik összetevője, a nikotin olyan „farmakológiai hatású anyag”, amelyre a gyógyszerszabályozás vonatkozik, összhangban az európai uniós rendelkezésekkel. A jogszabály szerint az ilyen termékeknek keresztül kellene menniük a gyógyszerek engedélyezésére vonatkozó hatósági eljáráson. A dohányzásról való leszokáshoz is csak orvos vagy gyógyszerész tanácsa alapján, illetve felügyelete mellett lehet felhasználni."
Mondok még ilyen farmakológiai hatású anyagokat: Kávé, Tea, krumpli, paradicsom ...Üdv: Én
-
Dovi 02
újonc
"... és hidd el hogy hivatalosan termesztett eredeti és válogatott dohánylevelek találhatóak a cigikben."
No, meg kismillió adalékanyag, amelyek különféle dolgokért felelősek. A legutóbbi ilyen pl. az az anyag, ami arról gondoskodik, hogy ha leteszed a csikket, akkor x időn belül elaludjon magától. Azután vannak még olyan adalékok is pl. amelyek azért felelnek, hogy a dohány ne száradjon ki. Érdekes módon az FDA körbehaknizta a világot azzal, hogy ilyet nyomokban talált egy liquid mintában is. Ugye milyen vicces dolog ez?Üdv: Én
-
Dovi 02
újonc
"azért, mert a FÜGGŐSÉG nem csak a nikotinból áll, hanem a megszokásból is. Sok dohányos ha egy kávé után nem szívhat el egy cigit rosszul van,"
Hagy meséljek el egy esetet, amely nagyon jellemző az e-cigire. Nekem a nejem még el-el szív egy-egy hagyományos cigit is. Jellemzően a reggeli kávéhoz. Ilyenkor kiköltözködik a konyhába az elszívó alá, bekapcsolja és úgy szívja el. Egyik nap ugyanígy tett. Kihurcolkodott, bekapcsolta, majd elkezdte szívni az elektromost. Észre sem vette, hogy nem rendes cigit szív.Üdv: Én
-
Dovi 02
újonc
"Neked is csak azt tudom leírni hogy nem tudhatod mit eszel, mit iszol. Lehet hogy neked jó és ha kimutatnák hogy rákkeltő anyagot vagy egyéb az e cigivel kapcsolatos sztereotípiát tartalmaz?"
Ez nem a liquid, hanem a cigaretta. Ami liquidet én használok, arról pontosan tudom, hogy mi van benne. Mert alkotóelemeiként vásárolom. Ez a lehetőség bárki számára adott.
Az elektromos cigaretta sok éves múltra tekint vissza, de még egyetlen megbetegedést sem tudott felmutatni az ellen-lobbi. Pont azért, mert annyira egyszerű.A tőle való félelem és hisztériakeltés oka épp az, hogy pontosan lehet tudni, hogy a cigarettáról leszoktató terápiák hatástalanok. (Most legújabban milliókért telefonos forró drót. Mert van pénz dögivel.) Ezzel szemben az e-cigi az esetek bő 70%-ban azonnal és teljes körűen kiváltja a cigarettát. Érdekes módon minél régebben dohányzik valaki, annál inkább így van ez. Személyes tapasztalatom ugyanez. 26 év, napi bő két doboz töltött dohány. Egy pillanat alatt álltam át.
Mondhatod, hogy a nikotinfüggőség megmaradt. Erre azt mondom: És? A nikotin nem fog megbetegíteni, a környezetem nem zavarom. Akkor meg?
Üdv: Én
-
Dovi 02
újonc
Köszönöm a linket - még akkor is, ha nem értek vele egyet.
Mégpedig azért nem, mert Propilén Glikol + Növényi glicerin = liquid. Ennyi. Semmi varázslat, laboratóriumi követelmény nincs. Mindkét anyag olyan, hogy beballagsz a patikába, oszt kérsz, kifizeted, összeöntöd, majd gőzölsz világnak.Üdv: Én
Aktív témák
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen