Hirdetés
Aktív témák
-
Bubu79
addikt
Bocs, hogy őszintén elmondoma véleményem. - ezzel a világon semmi baj nincsen - ez egy fórum, erről szól
Nem ismerjük az előzményeket, nem tudjuk, hogy egyébként hogyan vannak egymással...
Kaptunk egy párbeszédet, ami érdekes stílusban zajlott mindkét fél részéről.
A lökd ide a sört nekem abból jött értelmezés gyanánt, hogy "-A hütöből!!!", "-Mert szomjas vagyok,te...." sokmindenre utal, csak nem nyugalomra ( legalábbis az én olvasatomban a 77 felkiáltójel használata és az után idézett mondat nem arra vall, hogy olyan veszettül türelmesek egymással az adott pillanatban )Minimál infók alapján írtam azt, amit - hozzátettem azt is, hogy ebből ennyi látszik nekem - de ahogy elnéztem nem csak nekem....
Nem tartom kizártnak, hogy a párja sem önszántából munkanélküli, azt sem, hogy emiatt kicsit kivan - nem tudom ugyan mióta, de azt tudom, hogy a bizonytalanságnál jobban semmi nem tudja felőrölni az emberek idegrendszerét...
Persze - lehet a másik felet elővenni azonnal, főleg úgy, hogy szvsz azt sem tudja, hogy téma lett valahol, nemhogy megvédhetné magát...
Eszemben sincsen ezen bárkivel is vitatkozni - egyrészt teljesen meddő dolog, másrészt mindenki úgy értelmezi az olvasottakat, ahogyan akarja...
Sajnálatos módon nehezen tolerálom a rengeteg írásjelet a mondat végén, mert nekem abból az jön le, hogy az illető, aki használja nem igazán van kiegyensúlyozva lelkileg az adott pillanatban - finoman fogalmazva... ( nem, nem a pont, pont, pontra gondolok, az ugyanis elfogadott a helyesírás szabályai szerint )
szerk.: helyesírás...
[ Szerkesztve ]
"In the mist | dark figures move and twist | was all this for real | or just some kind of hell | 6-6-6 the Number of the Beast | Hell and fire was spawned to be released" - Iron Maiden: The Number of the Beast
Aktív témák
- Playstation 4 Pro Spider-Man edition CUH-7116B
- KIHAGYHATATLAN áron Dobozos új Hp Pavilion Gaming! /Ryzen 5-5600H 8GB 256SSD GTX 1650 Garancia/
- MSI FX720 MS-1754 Aka Terra MS-1773P 17,3 col FHD,Core I7 4/8,16 GB ram,Nvidia GPU/Intel,500Gb hdd
- LG OLED65C11LB Smart OLED Televízió, 164 cm, 4K Ultra HD
- Bomba ár! Fujitsu LifeBook U745 - i5-5GEN I 8GB I 256SSD I 14" HD+ I Cam I W10 I Garancia!
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen