Új hozzászólás Aktív témák

  • pendre54

    addikt

    válasz zsocy #59193 üzenetére

    Nos ugye, ma kora délután hozták a Z40-est, nagyjából eddig kb. 3 órát hallgattam, ezért ilyen rövid idő után ódzkodnék attól, hogy egy akadémiai székfoglalót írjak a témáról. :D Ráadásul a Z40-hez használt IsoTek tápkábel, és az Oyaide Class A RCA kábelek is lényegében null kilométeresek, szóval azért még ezek is beleszólhatnak majd később az összképbe, ha bejáratódnak az erősítővel együtt.
    Azért egy-két gondolat leírnék, amit tapasztalni vélek. Mint írtam már korábban, javarészt a Spotify Premiumot hallgattam ez idő alatt, azon belül is leragadtam Adrian von Zieglernél. Ez a zene egy kicsit relaxos, egy kicsit ilyen kelta motívumokkal bélelt, és általában jellemző rá, hogy a fő zenei motívum alatt valamilyen természetben hallható dolgokat rak bele, mint pl. vihar, mennydörgés, vagy éppen tücsök ciripelés. Az erősítővel szépen, pontosan ki lehetett hallani, hogy éppen mi micsoda szól a háttérben, ami a TEAC-al is hallható volt ugyan, de kevésbé ilyen tisztán, ráadásul az embernek sokszor fel se tűnt, csak úgy beleolvadt az egészbe.
    Nyilván az erősítőnek pont ez lenne a dolga, hogy az ilyen apró nüanszokat kiemelje, ennek szerintem bőven eleget fog tenni.
    Ami még szintén feltűnt, hogy talán mintha egy kicsit több lenne a mély, mint amit eddig hallani véltem a TEAC-al.
    Nagyjából ennyi lenne egyelőre. :)
    59195 Bodz Na, ja elég helyszűkében vagyok. A fehér terítővel letakart cucc a nyomtató, és annak a vezérlő panel része pár cm-el előre lóg, teljesen a Z40 oldalához ér. A nyomtató is koppanásig a falig van tolva, azt meg el szeretném kerülni, hogy centiméterekkel lelógjanak az íróasztalról, ráadásul macsek is előszeretettel szokott felugrálni ide, nem lenék túl boldog, ha netán egyszer földre vinné az összes cuccot. ;] Ettől függetlenül igazítottam a dolgokon egy keveset, hogy úgy elvágólag is minden rendben legyen. :)

    [ Szerkesztve ]

    "Nem azért felejtünk el játszani, mert megöregszünk, hanem attól öregszünk meg, hogy elfelejtünk játszani." G.B. Shaw

Új hozzászólás Aktív témák