Új hozzászólás Aktív témák
-
Knaliret
csendes tag
válasz PETEE78 #1040 üzenetére
Ha jól értem, akkor az útkereszteződésbe érve elsőbbségadási kötelezettsége egyik járműnek sincs, az egymás melletti elhaladást pedig a kitérésről szóló rész alapján kell megtenniük.
32. § (1) Az egymás mellett ellentétes irányban (szemben) elhaladó járművek között megfelelő oldaltávolságot kell tartani; ennek érdekében - a szükséghez képest - a járművekkel kölcsönösen az úttest széléhez kell húzódni.
(2) Olyan keskeny úttesten, amelyen a járművek egymás melletti elhaladása nehéz vagy lehetetlen, a járművekkel meg kell állni és az elhaladást az útpadkára húzódással vagy hátramenettel kell lehetővé tenni. Hátramenni azzal a járművel kell, amelyikkel ez - a járművek adottságait és a körülményeket figyelembe véve - könnyebben megtehető.
(3) Ha az úttest mindkét irányból belátható szakaszon egy forgalmi sávra szűkül és a közúti jelzésekből más nem következik, a szembejövő járművek közül annak a járműnek van elsőbbsége, amelyik útját irányváltoztatás nélkül tudja folytatni; a másik jármű vezetője az áthaladást lassítással, illetőleg - a szükséghez képest - megállással biztosítani köteles.
Ez alapján szerintem alapvetően kölcsönösen kell kialakítani az elhaladási sorrendet, ha pedig egyszerre érnek oda és tolatásra kerülne a sor, akkor a felfelé haladó van könnyebb helyzetben a tolatást tekintve, ő tolat.
Deklarált elsőbbségadási kötelezettsége egzik félnek sincs.[ Szerkesztve ]
Új hozzászólás Aktív témák
- Ingyenes vagy akciós szoftverek
- 3 milliméterrel szélesebb lehet a Galaxy Z Fold 6 kijelzője
- Bestbuy játékok
- Hamarosan megjön a Samsung 360 Hz-es QD-OLED monitora
- Gray Zone Warfare
- Ennyibe kerülnek a Huawei Pura modellek Európában
- Kamionok, fuvarozás, logisztika topik
- Samsung Galaxy S23 és S23+ - ami belül van, az számít igazán
- Samsung Galaxy A54 - türelemjáték
- BestBuy ruhás topik
- További aktív témák...
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen