Hirdetés
A Lost Soul Aside című alkotás anno 2016-ban mutatkozott be és különlegessége az volt, hogy mindössze egyetlen egy ember fejlesztette kezdetben. A projektet végül felkarolta a Sony és a China Hero Project keretén belül támogatást nyújtottak, valamint bővítették a csapatot. Több mint nyolc évvel később még mindig csak arról beszélhetünk, hogy készül a program, de hogy mikor kapjuk meg azt senki sem tudja még. Cserébe jött egy rövid trailer, csekkoljátok lentebb.
A Lost Soul Aside megjelenési dátuma egyelőre nem ismert, mindössze annyit tudunk, hogy PlayStation 5 mellett PC-re készül és valamikor jövőre kapjuk meg.