Tavaly ősszel jelent meg a NeoSprint című játék early access változata, azonban hiába keresitek megszokott helyeken a programot, az csak az Atari VCS-re lett beszerezhető. Az izometrikus nézetű versenyjáték hamarosan azonban végre minden platformra beköszön, nemrég jött a hír, hogy az 1.0-s verzió már nem csak az Atari gépére, hanem PC-re, PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox One-ra, Xbox Series X/S-re és Nintendo Switch-re is elérhető lesz. Pontos megjelenési dátumot még nem kaptunk, lentebb a legutóbbi trailer látható.
PC-re és konzolokra is elérhető lesz a NeoSprint teljes kiadása
![](http://cdn.rios.hu/dl/cnt/2024-04/189554s.jpg/100)
A korai változat egyelőre csak Atari VCS-en játszható, idén érkezik a végső kiadás minden platformra.
- Írta: oriic
- Forrás: GAMEPOD.hu
Hirdetés
Percről percre
it Gyorsabban és olcsóbban fejlesztene AI-chipet az Amazon, hogy megkerülje az úgynevezett NVIDIA-adót.
it Miközben az iOS-re visszatér az EU-ban a Fortnite, a Samsung alkalmazásboltját elhagyja.
it A Meta felügyelőtanácsa közölte, hogy a cég szabályzata nem kellően tiszta a valódi embereket ábrázoló, AI-generálta szexuális tartalmak kapcsán, ezeket pedig meg kell állítani.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Dokkolóként is szolgáló, 4K-s monitoróriás az Eizo keze nyomán
ph A 108 cm-es képátlóval érkező modellt elsősorban irányítóközpontokba, vezérlő- és kereskedőtermekbe szánják.
PCI Express 5.0-s Team Group SSD a szerényebbik fajtából
ph A kétféle tárhelymérettel választható újdonság a januárban debütált GE PRO olcsósított változatának tekinthető.
Segíthetne a GPU-knak a legmostohábban fejlesztett shader modell funkció
ph A Wave Matrixot eredetileg a shader modell 6.7-hez tervezték, de még a 6.8-ban sem lesz benne.
Új táblagéppel készülhet a Red Magic
ma A legerősebb androidos táblagép címére hajtanának vele idén is.
Minden kiszivárgott a Google telefonokról és fülesekről
ma Renderen minden Pixel Buds Pro 2 és Pixel 9 Pro színváltozat, plusz a kulcsinformációk.
Passzív hűtésű csúcs-Radeonokat hozott az ASRock
ph A Radeon RX 7900 XT és XTX Passive modellek a tartalomkészítőket célozzák meg.
Megfutotta kötelező Geekbench körét a Xiaomi 14T Pro
ma A globális változat a Dimensity 9300 Plus köré épül, 12 GB RAM is dolgozik benne, de egy régebbi tesztverziót csinált meg.