Hirdetés

Néhány részlet a DOOM - The Dark Ages-ről

A QuakeConon új trailert is mutogattak a készítők, de ez azonban még nem elérhető a nagyközönség számára.

Hirdetés

Némi szivárogtatás után idén júniusban jött a hivatalos bejelentés, hogy érkezik a DOOM: The Dark Ages című alkotás, amely lényegében egy előzmény lesz, azonban egy dologban nem fog különbözni a korábbi részektől, itt is rengeteg démonnal kell majd végeznünk. Az új projekt természetesen ott van az idei QuakeConon is, ahol zárt ajtók mögött új videót is láthattak már a jelenlévők és bár ez még nem érhető el számunkra, néhány új információval azért gazdagabbak lettünk, ezeket gyűjtötték össze nekünk egy külön bejegyzésben.

A korábbi bemutatkozó előzetes

  • Az új rész világa sokkal nyitottabb lesz az előzőeknél
  • Három közelharci fegyvert kapunk, a flail (egyfajta cséphadaró) mellett a buzogány és természetesen az öklünk is használható lesz
  • A fűrészpajzs eldobható lesz (ezt láttuk az előzetesben is)
  • A játék kevésbé lesz vertikális, az ugrás lomhább és nehezebb lesz
  • Újfajta kivégzésrendszert kapunk
  • Az új fegyverek között ott lesz a dupla csövű plazma shotgun, valamint az egycsövű sörétes
  • A tüskefegyverekkel bárkit a falra szegezhetünk
  • A kampány során az óriási mecha többször is használható lesz
  • Az óriásrobot saját HUD-ot és glory killeket kap

Hirdetés