Hirdetés
Biztosan sokan örültek neki, amikor 2015 végén a Nightdive Studios bejelentette, hogy az 1994-ben megjelent System Shock remake-jén dolgoznak. Az elmúlt hónapok nem teltek eseménytelenül, többek között a projekt sikeresen túl van már egy Kickstarter kampányon is, a készítők pedig teljes gőzzel dolgoznak a programon. A minap egy friss gameplay trailert kaptunk, érdemes lehet megnézni.
Az első tervek szerint a csapat 2017 decemberét célozta meg a PC-re (MAC,Win,Linux), Xbox One-ra, valamint PlayStation 4-re érkező játék megjelenési dátumaként, azonban később kiderült, hogy csak valamikor 2018-ban érkezik a program.