Ismét késik a Planetside Arena (PC, PS4)

Az eredeti tervek szerint már január végén megkaptuk volna a Planetside Arena című játékot PC-re, azonban a készítők végül elhalasztották a premiert márciusig. Úgy tűnik azonban, hogy ezt a dátumot sem tudják tartani a fejlesztők, egy friss bejegyzésben beszéltek arról, hogy ismét halasztják a megjelenést, ezúttal nyárig. Pontos dátumot nem kaptunk, azonban a Daybreak szerint szükségük van még egy kis időre, hogy a lehető legjobb minőséget adják ki a kezeik közül.

Ki pozitív hír lehet, hogy a PC-s kiadás mellé bejelentették a PlayStation 4 változatot is, amely a tervek szerint ugyanakkor jelenik majd meg. Hamarosan újabb zárt béta várható az előrendelők számára, de akik úgy döntenek, hogy a késés miatt egyelőre visszalépnének a vásárlástól, azoknak elindították a refund rendszert, vagyis visszakérhetik a játék árát.