Hirdetés
Az elmúlt napok során rendezték meg a BlizzCon 2011 rendezvényt, melynek keretében viszonylag sok új információ futott be a Diablo III-al kapcsolatban. Ahogyan azt már tudjuk, a Blizzard korábban is bejelentette, miszerint vizsgálják annak lehetőségét, hogy miképpen tudnák kiadni a Diablo III konzolos verzióját. Most azonban egy félig-meddig hivatalos bejelentés keretében tudatták, hogy jelenleg három ember foglalkozik a fejlesztéssel.
Eddig mindössze annyi volt biztos, hogy házon belüli teszteket végeztek, melyekben többek között a kontrollerrel történő irányítást próbálgatták és elismerően nyilatkoztak róla (Idézet a korábbi cikkből):
"A Diablo III konzolos verziójával történő kísérletezés egyik oka az volt, miszerint éreztük, hogy az irányítás és a játék stílusa is a konzolok felé mutat. Egy XBOX360-jellegű kontrollerrel végzett korai tesztek tapasztalatai alapján elmondhatjuk, hogy, ó, közvetlen irányítással sokkal jobb érzés játszani..."
A BlizzCon 2011 rendezvényen a Blizzard vezető konzolos fejlesztője, Josh Mosquiera jelentette be, hogy igenis dolgoznak a Diablo III játékgépre történő fejlesztésével. És habár ő személy szerint jelenleg nem vesz részt a munkálatokban, annyit elárult biztatásképpen, hogy egyelőre azért nem jelentettek még be semmi konkrétumot, mert eddig mindössze hárman dolgoznak a Diablo III konzolos verzióján.
Hozzátette még, hogy bár jelenleg lassan fejlődik a csapat, a Blizzardnál azon vannak, hogy létrehozzanak egy ütős konzolos fejlesztő brigádot. Majd végül elmondta, hogy a Blizzard igenis komolyan gondolja a konzolok irányába történő játékfejlesztést, és a Diablo III lesz az első ezen terveik között.