Hirdetés
A fejlesztők manapság szeretnek mindenféle százalékos értéket közzétenni, így volt ez a Gran Turismo 5-tel is, ami elméletileg 90%-ban készen van és 80%-ban használja ki a PS3-at, és most így van ez a konkurens gép egyik zászlóshajójával is a Halo: Reach-csel. A Bungie az EDGE-nek nyilatkozta, hogy ők bizony már 70%-kával elkészültek a játéknak.
De, hogy egy picit fokozzák a kedélyeket azért egy-két egyéb információt is közzétettek. Olyan sejtelmes dolgokat is elmondtak, hogy bizony óriási meglepetésekre lehet majd számítani a történet során. Hogy ezzel kapcsolatban merre tapogatózzunk azt nem tudjuk, mivel ettől meglepetés, de a végkifejlettett azért már ismerjük, majd meglátjuk milyen csavart tesznek bele a srácok.
Másik fontos dolog, hogy visszatér a Mongoose és számos új jármű is helyet kap majd a játékban. Ezen kívül megkapjuk az ODST-ben megismert éjjellátót. Valamint nem felejtették el azt sem megemlíteni, hogy a Halo 3 motorját darabokra cincálták és teljesen átalakították, amivel az Xbox360 határait súrolják. Az tény, hogy amit eddig láttunk belőle képeket azok valóban jól néztek ki. Megjelenni még ebben az évben fog.