Hirdetés
2019 áprilisában jelent meg Windows 10 rendszerekre a Forza Street nevű free-to-play versenyjáték, amely nem egy teljesen új Forza epizód volt, hanem a Miami Street nevű program egy átnevezett kiadása volt. Tavaly megkaptuk az Android és iOS verziókat is, azonban úgy tűnik, hogy nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A Microsoft nemrég bejelentette, hogy idén tavasszal leállnak a játék szerverei, ami után sem a PC-s, sem a mobilos verziók nem lesznek futtathatóak (Offline módban sem)
A bejelentéssel együtt a játékosok megkapták az utolsó frissítést is, ennek köszönhetően az elkövetkező hetekben még "szórakozhatnak" kicsit a programmal. A leállás pontos dátumát a későbbiek folyamán árulják el majd nekünk.