Bemutatkozott és egyből meg is jelent a Metroid Prime Remastered

Az elmúlt hónapok egyik legnagyobb meglepetését lépte meg a Nintendo az elmúlt néhány órában.

A Metroid sorozatot minden bizonnyal nem kell bemutatni senkinek, főleg nem a Nintendo konzolok rajongóinak, hiszen a széria első része több mint 20 évvel ezelőtt debütált. Az elmúlt két étvizedben több folytatást és mellékágat is kaptunk, azonban vélhetőleg sokan örültek volna annak, ha a Nintendo némileg felújított formában ismét elhozza nekünk az első részt. Ezt a kívánságot végül a minap teljesítették is, a legutóbbi Nintendo Directen ugyanis bemutatkozott a Metroid Prime Remastered, amely nem csak egy trailert kapott, hanem egyből meg is jelent és bárki beszerezheti/megvásárolhatja a teljes kiadást.

A játék egyelőre csak letölthető formában érhető el, azonban érkezik belőle dobozos kiadás is, arra egészen március 3-ig kell várnunk itt Európában (Amerikában már február 22-től elérhető lesz)