Hirdetés

Battlefield 2042 - Jövő héten indul az első zárt alfa közösségi teszt

A próbajátékra már kimentek a meghívók az elmúlt este folyamán, külön jelentkezni nem lehet már rá.

Hirdetés

Június elején hivatalosan is bemutatkozott a Battlefield 2042, amely a tervek szerint ősszel jelenik meg. A nyílt béta elviekben szeptember elején lesz elérhető, azonban ahogy azt már korábban az Electronic Arts is jelezte, kapunk egy zárt alfa tesztet is a játékból. Tegnap este folyamán ehhez az EA kiküldte a szerencsés kiválasztottaknak a meghívókat emailben, ebből kiderült, hogy a korai tesztek augusztus 12-től egészen augusztus 15-ig tartanak majd 6 különböző időszakban (A 2. session 9 órás lesz, a többi 3 órás, összesen 24 órányi lehetőségünk lesz játszani) Az alfa teszt (Amely PC-n, Xbox Series X/S-en és PS5-ön zajlik) alatt elviekben semmilyen játékmenet részletet nem lehet megosztani, de biztosan akadnak majd kiszivárgott bemutató részletek. Lentebb az előzetes PC-s gépigényt láthatjátok Tom Hendersonnak köszönhetően.